Hírek felvételi címkével

A fővárosban, a Magyar Zene Házában mutatja be szeptemberben induló, hazai és nemzetközi szinten egyaránt egyedülálló Kortárs könnyűzenei alapképzését a Debreceni Egyetem. A január 20-án, pénteken 16 órakor kezdődő prezentáción Wolf Katitól és a Könnyűzenei Intézet vezetőitől tudhatják meg az érdeklődők a részleteket többek között a nyolc választható szakirányról és a szakon oktató hazai művészekről, zenei szakemberekről.

Új képzési lehetőségekkel, egyedi arculattal, saját logós meglepetésekkel várta az érdeklődőket a Debreceni Egyetem az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon. A DE standjánál minden kar bemutatkozott, valamint a részben debreceni rendezésű, jövő évi Európai Egyetemi Játékokról is tudhattak meg részleteket a látogatók.

Folyamatosan bővülő szakmai ismeretekkel, gyakorlatorientált és széleskörű képzési portfólióval, valamint új mesterképzéssel várja a továbbtanulókat a Debreceni Egyetem Egészségtudományi (ETK) Kara. A segítő szakmák iránt érdeklődő jelentkezők Debrecen mellett Nyíregyházán és Szolnokon is elérhetik a kar képzéseit.

Piacképes tudást, ipari tanúsítványok megszerzését, az adattudomány és a mesterséges intelligencia legújabb ismereteit, valamint azonnali elhelyezkedési esélyt kínál a Debreceni Egyetem Informatikai Kara. Az általános felvételi eljárásban három alap- és egy osztatlan képzés, valamint öt mesterképzés közül választhatnak a jelentkezők. Idén először Adattudományi mesterképzést is hirdet a kar.

Több újdonsággal, köztük a nemzetközi szinten is különlegességnek számító kortárs könnyűzenei alapszakkal, a precíziós mezőgazdasági mérnöki alapszakkal és a villamosmérnöki mesterképzéssel várja a jelentkezőket a Debreceni Egyetem a 2023-as általános felvételi eljárásban. Idén először külön ösztöndíjjal várja az intézmény a legtehetségesebb gólyákat.

Egyedi arculatát, széleskörű képzési portfólióját, a pezsgő hallgatói életet, valamint kulturális és tudományos programkínálatát is ismerteti a csütörtökön nyíló Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon a Debreceni Egyetem. Az ország legnagyobb felsőoktatási seregszemléjén az intézmény minden kara megjelenik.

Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, amelyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése – köztük újdonságként a kortárs könnyűzenei és a precíziós mezőgazdasági mérnöki alapképzések, a szociális munka alapszak, valamint a szakvédőnő mesterképzés – is megtalálható. A tájékoztatóban az intézménnyel kapcsolatos legfontosabb információk is elérhetők.

Jelentős események, rekordszámú híradás és egy megrázó veszteség – a sajtóban is nehéz, de eredményes évet zárt a Debreceni Egyetem. Mintegy ezer egyetemi hírt adott közre és több mint 30 ezer médiamegjelenéshez nyújtott segítséget idén az elhunyt sajtófőnök, M. Tóth Ildikó nevét viselő, átalakított sajtóközpont.

Indul a könnyűzenei alapképzés, új ösztöndíjat alapított elsőéveseknek és a legjobb középiskolákat is támogatja az egyetem, megnyílt az E-sport Központ és teltház volt az állásbörzén - a Debreceni Egyetem legfontosabb eseményeit, rendezvényeit mutatja be a Debrecen Televízió havi műsora.

Zsúfolásig megtelt a Debreceni Egyetem Főépületének Aulája a beiskolázási rendezvény, a DExpo első napján. Több száz középiskolás, leendő egyetemista, szülő, pedagógus hallgatta a szerdai megnyitón az intézményt, a képzési kínálatot, a felvételi változásokat és a hallgatói életet bemutató tájékoztatót.