A keresztféléves eljárásban is élen a DE

A tavalyinál mintegy 10 százalékkal több, összesen 384 jelentkezőt vett fel a Debreceni Egyetem az idei keresztféléves felvételi keretében. A legnagyobb létszámban ezúttal is a Gazdaságtudományi Kar képzéseire jutottak be hallgatók.

A január 10-ig beérkezett dokumentumok, módosító kérelmek feldolgozását követően az Oktatási Hivatal január 25-én hozta nyilvánosságra a keresztféléves felvételi eljárás ponthatárait. Az idei eredmények a tavalyi felvételi számokat is meghaladták: a 2023-as keresztféléves eljárásban a Debreceni Egyetemet első helyen összesen 469-en jelölték meg, közülük 384 jelentkezőt vett fel az intézmény. A leendő hallgatók közül 228 nappalin, 156 fő pedig levelező munkarendben folytatja tanulmányait, a felvettek többsége (369) állami támogatással, míg 15-en önköltséges formában. A mostani tapasztalatok is azt mutatják, hogy minden évben egyre többen akarnak részt venni a Debreceni Egyetem mesterképzésein. 

A keresztféléves felvételi eljárásban a Debreceni Egyetem hét kara hirdetett mesterképzéseket: az Állam- és Jogtudományi Kar, a Bölcsészettudományi Kar, a Gazdaságtudományi Kar, az Informatikai Kar, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, a Műszaki Kar, valamint a Természettudományi és Technológiai Kar szakkínálatából választhattak a felvételizők. 

A legtöbben ezúttal is a Gazdaságtudományi Karra nyertek felvételt, szám szerint 158-an, emellett népszerű volt a Műszaki Kar (84), valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (73) is. 

-  Nagyon jó ez az eredmény, mutatja, hogy a Debreceni Egyetem iránt továbbra is töretlen az érdeklődés. Sikerült felülmúlni a tavalyi számokat, úgyhogy elégedettek lehetünk. Fontos, hogy több hétféléves alapképzésünk van, a keresztféléves felvételi keretében pedig elérhetők voltak olyan szakok, amelyeken lehet folytatni ezeket a tanulmányokat. Szintén nagyon pozitív eredményként értékelhető, hogy jelentősen nőtt az állami ösztöndíjasok száma 2022-höz képest. Bízunk benne, hogy az általános felvételi eljárásban is hasonlóan élénk lesz majd az érdeklődés az intézmény iránt – nyilatkozta a hirek.unideb.hu-nak Bartha Elek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese.

Minden jelentkező egy helyre nyerhetett felvételt, az általa megjelölt szakok közül az első olyanra, amelynél a pontszáma elérte vagy meghaladta a megállapított ponthatárt. 

A jelentkezők a felvi.hu E-felvételi jelentkezések és pontszámok menüpontjában nézhetik meg a felvételi összpontszámukat és annak részleteit. Az Oktatási Hivatal a felvételi eljárásban elért eredményről besorolási döntést hoz, amiről emailben értesíti a jelentkezőket. Az érintett felsőoktatási intézmény a besorolási döntés időpontját követő nyolc napon belül felvételi határozatot küld, és tájékoztatja a felvett hallgatókat a beiratkozás helyéről, idejéről és az ezzel összefüggő teendőkről is.

Sajtóközpont – BZ