Megjelenő sziklevelek, friss adatok - folyamatosan érkeznek a kutatási mérések eredményei a Nemzetközi Űrállomásról. Az Axiom Mission 4 tudományos portfóliójában a Debreceni Egyetem két projekttel vesz részt, a HUNOR Magyar Űrhajós Programban agyi vérzésdinamikai kutatással, továbbá a növények csírázását, mikrozöldség-termelését és levélfejlődését vizsgálják a DE szakemberei.
Hírek ÁOK címkével
Az Országos Tudományos Diákkör (OTDK) idei megmérettetésén elért első helyezésükért, valamint kimagasló tanulmányi és szakmai teljesítményük elismeréseként Pro Scientia Aranyérmet nyert a Debreceni Egyetem (DE) három hallgatója. Négy felkészítő tanár pedig Mestertanár Aranyérem kitüntetésben részesül.
A molekuláris biológia és az immunológia eszközeivel új terápiás lehetőségek jelenhetnek meg a rákgyógyításban. A daganatterápiával kapcsolatos legújabb kutatási eredményekről számolt be Szöőr Árpád, a Debreceni Egyetem adjunktusa az Oszakai Világkiállításon. Az intézményben már több mint egy évtizede zajlik az immunterápiák molekuláris hátterének kutatása.
Tüdőgyógyászati, kardiológiai, gyógyszerésztudományi és biofizikai kutatásokba is bekapcsolódhatnak a Debreceni Egyetemen a Sántha Kálmán Szakkollégium idei, immár 16. alkalommal megrendezett Nyári Tudományos Táborának diákjai. A kéthetes tehetséggondozó programon ebben az évben 27, élettudományok iránt érdeklődő középiskolás veszt részt.
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) Mátyus Lászlót, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar dékánját választotta meg leendő elnökének. A professzor már több évtizede aktívan részt vesz az OTDT tehetséggondozó munkájában. Mátyus László novembertől látja el az elnöki feladatokat.
Kiemelkedő hozzáértéssel és szorgalommal végzett munkájáért a Debreceni Egyetem Klinikai Központ harminc dolgozója vehetett át Elnöki Elismerő Oklevelet és Jutalomdíjat Szabó Zoltán professzortól, a Klinikai Központ elnökétől az intézmény Semmelweis-napi ünnepségén. Az Elnöki Hivatal dísztermében rendezett hétfői eseményen adták át A Klinikai Központ Betegellátásáért Emlékérmet és a Klinikai Központ Kiváló Orvos Kitüntetés és Jutalomdíjat is.
Orvosi diagnosztikai analitikusok, okleveles egészségpszichológusok és molekuláris biológusok tették le esküjüket szombaton a Debreceni Egyetemen. Az Általános Orvostudományi Kar tanévzáró ünnepi ülésén 91 magyar és külföldi állampolgárságú most végzett hallgató vette át diplomáját.
Elkezdődtek a nyári diplomaosztók a Debreceni Egyetem. Pénteken az Általános Orvostudományi Kar most végzett hallgatóit avatták orvosdoktorrá. Az ünnepi tanácsülésen összesen 149 magyar és külföldi állampolgárságú új orvos tette le esküjét és vette át diplomáját.
Rangos nemzetközi tudományos képzési programhoz csatlakozott a Debreceni Egyetem. Az intézmény idén először rendezte meg a 2025 Redox Kémia/Biokémia Posztgraduális Nyári Kurzust. Az ötnapos konferencián a téma huszonegy nemzetközi szinten elismert kutatója tartott előadást, illetve a partnerintézmények legkiválóbb PhD-hallgatói mutatták be kutatásaikat.