Dél-Koreától kezdve Kínán át egészen Szibériáig és Kubáig tanulmányozta Hoppál Mihály néprajzkutató a népek és nemzetek sámánkultúráját. Fotóiból a Debreceni Egyetem Főépületében nyílt kiállítás.
Hírek
Második mérkőzését is megnyerte a DEAC csapata a másodosztályú női kosárlabda bajnokság szombati játéknapján. Kovács Imre tanítványai az első fordulóban aratott bravúrgyőzelmük után Kecskeméten diadalmaskodtak 12 ponttal.
A résztvevő csaknem száz hazai és határon túli természettudományokat tanító pedagógus közül negyvenen jutottak tovább a Science on Stage 2017-es nemzetközi versenyére, amelynek – a mostani válogatóhoz hasonlóan – Debrecen ad majd otthont.
A bölcsészettudományi, jogi és természettudományi Karok egykor végzett hallgatóit köszöntötték vasárnap a Debreceni Egyetemen.
Ismét a város legjobb középiskolája lett a Debreceni Egyetem gyakorló gimnáziuma. Az intézmény a hazai vidéki intézmények összehasonlításában az ötödik helyen a HVG idei top 100-as rangsorában.
Két kórterem újul meg önkénteseknek köszönhetően a Debreceni Egyetem Gyermekklinikájának Infektológiai és Immunológiai Osztályán. Az országos kihíváshoz csatlakozva festékhengert ragadott Széles Diána, Debrecen alpolgármestere is.
A Kémia épületbe „költözött” a Tisza és a Sajó. A Debreceni Egyetem folyóvizes kutatólaboratóriumában olyan új módszereket keresnek a kutatók, amelyek az árvízi védekezésben segíthetnek – részletek az FM90 Campus Rádióban.
Három vénaszkennert adományozott a Gyermekgyógyászati Intézet Gyermekhematológiai-Onkológiai Tanszékének a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány. Kettőt saját forrásból vásárolt a szervezet, a harmadikat egy cég ajánlotta fel.
A Debreceni Egyetem két kiválósága is esélyes a nők társadalmi megbecsülését elismerő kitüntetésre. Az intézmény döntős orvosára és hallgatójára október 30-ig lehet szavazni.
Az élet az utolsó percig értékes, ez a hospice szemlélet leglényegesebb eleme. A halál az élet természetes velejárója, sem siettetni, sem elodázni nem lehet. Erre emlékeztet október 8-án a hospice-palliatív világnap.
Akkreditált Kiváló Tehetségpont lett a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiuma. A kitüntető címet három évig használhatja a pallagi intézmény.
Kelet-közép-európai történészekből álló kutatói hálózat alakulhat a Debreceni Egyetem és az akadémia közös kutatócsoportjának köszönhetően.
A DEAC örökös elnöke, Nyirkos István professzor emeritus tiszteletére avatott szobrot a Debreceni Egyetem. A bronzból készült alkotás a Sporttudományi Oktatóközpont mögötti zöld szigeten kapott helyet a Dóczy József utcai sporttelepen.
Az ízületek és a csontok épsége nélkül nehezen képzelhető el teljes élet. Az artritisz és a csontritkulás azonban hazánkban több mint egymillió embernek teszi fájdalmassá a mindennapokat, és egyre több köztük a fiatal.
DEAC hírek
A Debreceni Egyetem alakulata itthon sem bírt a Kazincbarcikával, így már nem hibázhat, ha elődöntőbe akar jutni. A DEAC férfi röplabdacsapata kedd este a DESOK-ban
The post Nem tudtunk élni a meccslabdákkal appeared first on DEAC.
Március 22-én tehetségközpontunk négycsapatos, U7-es Mini Kupát rendezett a Kecskeméti János Tornacsarnokban. Benépesült szombaton a Böszörményi úti Campuson található tornacsarnok, focistapalánták vették birtokba a játékteret.
The post Focistapalántáink is meccsekkel zárták a hetet appeared first on DEAC.
A következő napokban azokat a sportágainkat mutatjuk be, amelyeket ki lehet majd próbálni a DEAC Családi Napon. Ezúttal a labdarúgó-szakosztályunkat ismerhetik meg az érdeklődők. 1.
The post Sportágak a DEAC Családi Napon: labdarúgás appeared first on DEAC.
Legolvasottabb hírek
Képgalériák
