Amputáció, vakság és veseelégtelenség. Ezek a cukorbetegség leggyakoribb szövődményei. A világjárvány a felnőttek mellett már a gyerekeket is drámai módon érinti. A veszélyekre és a megelőzés fontosságára hívja fel a figyelmet a diabétesz világnap november 14-én.

Öregedéssel kapcsolatos kutatási eredményeiről beszélt Zsolnai-Nagy Imre gerontológus az FM90 Campus Rádióban.

A helyes étrendről, a diétákról és az azokhoz kapcsolódó tévhitekről hallhatnak érdekességeket az érdeklődők a Science Café soron következő előadásában.

A piaci szereplők igényeit beépítve, a Debreceni Egyetem Műszaki Kara az országban elsőként indít szállítmányozás-biztonsági szakmérnök és szakember képzéseket.

Tizennégy ország szakembereinek szervezett nemzetközi vadászati és vadgazdálkodási konferenciát november 10-12. között a Debreceni Egyetem.

Az egykori dékánra, a tíz evvel ezelőtt elhunyt Nagy Gézára emlékeztek kollégái, barátai november 9-én a Debreceni Egyetem Műszaki Karán

Díjakat, elismeréseket adtak át, és bemutatkozó előadást tartottak a Debreceni Egyetem új akadémikusai a DAB Székházban a Magyar Tudomány Ünnepe debreceni nyitóünnepségén.

Ketten is kitüntetéses doktori címet vehetnek át a Debreceni Egyetem hagyományos őszi doktoravató ünnepségén, amelyen doktori fokozatokat és habilitált doktori címeket, valamint díszdoktori kitüntetéseket és az intézmény elismeréseit is átadják.

Energiaegyensúly-játék, gyógyító fűszerek, masszázs és répa fasírt várta a Debreceni Egyetem hallgatóit az idei Egészség Expón.

Minden eddiginél többen, mintegy kétszáz óvodapedagógus vett részt a Debreceni Egyetem Gyakorló Óvodájának szakmai napján.

A nanotechnológus, a költő és a hős - közös bennük, hogy a Debreceni Egyetemen szereztek diplomát! Milyenek voltak a diákévek, mit adott számukra a debreceni universitas, mi a sikerük titka? Erről mesélnek egykori hallgatóink.

A Neveléstudományi Intézet szakemberei által összeállított, az oktatásban is használható három új könyvet mutattak be november 8-án a Tudomány Ünnepe alkalmából.