Súlyos aszályhelyzet, csökkenő terméshozamok és romló exportkilátások jellemzik a hazai búzatermesztést – hangzott el a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara, valamint az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság által szervezett idei búzatanácskozáson. Kelet-Magyarországon az átlagos csapadék alig 10 százaléka hullott le tavasszal, ami már az őszi vetésű kalászosokat is veszélyezteti.
A mesterséges intelligencia, az ipari digitalizáció, az egyetemi-ipari együttműködés, valamint a startup-ökoszisztéma legújabb trendjeit és fejlődési irányait ismerhették meg a Debreceni Egyetem Informatikai Kar kutatói a Sencsenben rendezett Chinese-Hungarian AIM csúcstalálkozón, Kína egyik legdinamikusabban fejlődő technológiai és innovációs központjában. A látogatás nyomán a jövőben széles körű szakmai együttműködés épülhet ki a DE IK és a sencseni-hongkongi innovációs és akadémiai térség szereplői között.
Kiemelkedő eredményt ért el a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikájának strukturális szívprogramja: a szakemberek elvégezték az ezredik katéteres aortabillentyű-beültetést. Az úgynevezett TAVI-beavatkozás egyre több beteg számára jelent biztonságos alternatívát a nyitott szívműtéttel szemben. A debreceni klinika első vidéki intézményként indította el a programot, és ma is az ország egyik legnagyobb esetszámú strukturális szívgyógyászati centrumaként működik.
Amennyiben a Debreceni Egyetem női futsalcsapata szombaton ismét nyer a TFSE ellen, megvédi bajnoki címét. A férfi futsalosok a bronzcsatát kezdik meg, a kézilabdázók az idény utolsó összecsapására készülnek.
Átadták az új MR-készüléket a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermeksürgősségi Központjában. A fejlesztésnek köszönhetően az épületben a képalkotó diagnosztika teljes spektruma: a röntgen, az ultrahang, a CT és az MR vizsgálatok is elérhetők. A gyermekbarát környezetben kialakított új rendszer jelentősen hozzájárul a gyorsabb diagnózishoz, a biztonságosabb és hatékonyabb ellátáshoz.
Tizenhárom egészségtudományi és öt társadalomtudományi témájú dolgozat olvasható abban a nemrég online megjelent kötetben, melyben az Egészségtudományi Kar hallgatói által a Tudományos Diákköri Konferencia legutóbbi kiírására elkészített kutatások kaptak helyet. A kötetbemutatón több egyetemista személyesen is bemutatta tudományos munkájának eredményeit.
Hazai és határon túli egyetemek hallgatói mérhették össze tudásukat a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán rendezett VI. Ács Antal Esettanulmány Megoldó Versenyen. A csapatok egy komplex logisztikai kihívásra kerestek gyakorlati és innovatív válaszokat, miközben problémamegoldó, kommunikációs és stratégiai készségeiket is bizonyították.
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sebészeti Klinikájának igazgatója, Tóth Dezső egyetemi docens kapta idén a Kardos Géza-emlékérmet a magyar sebészet fejlesztésében végzett úttörő munkája elismeréseként. A díjat a Miskolci Sebész Találkozón adták át. A szakmai fórumon a kitüntetett mellett a klinika több szakorvosa is előadást tartott átfogó képet adva a debreceni sebészeti munkacsoport tevékenységéről, szakmai eredményeiről és innovációiról.
A Debreceni Egyetem hallgatója, Békési Gergő idén is magabiztosan nyert férfi egyéniben a MATE Cross Run Terep-akadályfutó Versenyen és Egyetemi Bajnokságon. A kaposvári viadalon majd’ ötszázan indultak, intézményünkből harmincan vettek részt a megmérettetésen.
Idén a Debreceni Egyetem Neurológiai Tanszéke is csatlakozik az Országos Epilepszia Fórumhoz. A kezdeményezéssel az epilepsziával élők helyzetére és a betegséget övező tévhitekre hívják fel a figyelmet. A május 30-i rendezvény célja, hogy a páciensek, a hozzátartozók és az érdeklődők a rendeléseken túl is választ kapjanak kérdéseikre, ezzel is segítve az előítéletek csökkentését.
Minden eddiginél többen láthatták a Nagyerdei Víztoronyban a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézet első- és másodéves hallgatóinak vizsgakoncertjeit. A két este alatt negyvennél több könnyűzenész egyetemista lépett színpadra és inkább örömzenélés, mintsem vizsgadrukk mellett három évtized, a hetvenes, a nyolcvanas és a kilencvenes évek legismertebb, legkülönlegesebb dalait játszották el profikat is megszégyenítő színvonalon.
Csépány Tünde, a Debreceni Egyetem docense, a Sclerosis Multiplex (SM) centrum vezetője vehette át idén a Magyar Neurológiai Társaság rangos elismerését, a Sántha Kálmán-emlékérmet. A kitüntetéssel a debreceni szakember iskolateremtő munkásságát, a sclerosis multiplex kezelése terén elért kimagasló eredményeit ismerték el.