A fogyatékkal élő egyetemi hallgatók egységes ellátását szorgalmazták azon a konferencián, amelyet „SZUMMA” (egyesítés) elnevezéssel rendezett október 19-én a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja.
Odavoltak a fellepők a yoUDay-től. Volt, aki a Super Bowl-hoz hasonlította, másnak a húszezres tömeg maradt emlékezetes. Egy valamiben azonban mindenki egyetértett: ha újra fiatal lenne, a Debreceni Egyetemre iratkozna be.
A fogyatékos személyek foglalkoztatásának és integrációjának, azaz inklúziójának példaértékű megvalósítását mutatták be október 13-án, pénteken a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán.
Több mint húsz, idegen nyelv népszerűsítésével foglalkozó szervezet kínálatával ismerkedhettek az érdeklődők a 8. Európai Nyelvi Koktélbár programjain, amelyet első alkalommal rendezett vidéki helyszínen, a Debreceni Egyetemen az Európai Unió Nemzeti Kulturális Intézeteinek magyarországi szervezete.
A doktorandusz-képzés újdonságaival, a doktorjelöltek lehetőségeivel ismerkedhettek azok, akik részt vettek október 7-én a Doktoranduszok Országos Szövetség kurzussorozatának debreceni előadásán.
Minden jegy elkelt a Debreceni Egyetem országosan egyedülálló tanévnyitó stadionshow-jára – jelentették be a szervezők hétfőn a Nagyerdei Stadionban tartott helyszínbejáráson.
Mentőhelikopter, mentőmotor és tűzoltóautó is érkezik egy elképzelt frontális karambol súlyos sérültjeihez a Debreceni Egyetem Főépülete elé pénteken. A látványos mentési gyakorlat a Kutatók Éjszakája egyik legizgalmasabb eseményének ígérkezik.
Több száz hallgató, oktató és dolgozó sportolt együtt szerdán a Debreceni Egyetemen. Második alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Egyetemi Sportnapot.
Hiánypótló angol nyelvű mesterszakkal és határon túli, kihelyezett ápoló képzéssel bővül a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának képzési palettája a 2017/2018-as tanévben.
Gólyatábor, Farmer Expo, gitárosok találkozója, futballegyetem, virágkarnevál – az egyetem legfontosabb híreiről, eseményeiről tudósított augusztusban is a Díszudvar magazin.
A hétvégén költöznek be a hallgatók a Debreceni Egyetem Veres Péter Kollégiumába. A nyári hónapokban felújították az épület második emeletét, így teljes lett a több mint ötszáz fiatalnak otthont adó diákszálló rekonstrukciója.
A Debreceni Egyetem állattenyésztő BSc-szakos hallgatói nyerték meg az agrár-felsőoktatási intézmények országos gazdászversenyét. Ezzel kivívták a hannoveri EUROTIER európai állattenyésztési szakkiállításon és vásáron való részvétel jogát.