Pont Ott Party 2019

Ebben az évben újra Pont Ott Party-ra hívja a felvételizőket a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata. Július 24-én, szerdán a Red&White Klubban várják a felsőoktatásba jelentkezett fiatalokat, akik szeretnék együtt átélni a várakozás izgalmas pillanatait.

- Szeretnénk emlékezetessé tenni ezt az estét a leendő hallgatóknak, hogy együtt élhessük át a sorsdöntő eseményt. Az izgalom oldására lehetőség lesz különböző játékokkal, például dartsszal és csocsóval tölteni az időt már 18 órától, illetve felsőbb éves diákokkal is ismerkedhetnek. Velük hangolódhatnak a ponthatárok hivatalos kihirdetésére, amit 20 órától óriás kivetítőn együtt követünk majd – ismertette a tervezett programot Bognár István Ádám, a szervező DEHÖK elnöke.

A Pont Ott Party résztvevőivel együtt várja az eredményeket Bartha Elek oktatási rektorhelyettes és Pósánné Rácz Annamária oktatási igazgató is, akik kötetlenül beszélgetnek majd a leendő debreceni hallgatókkal az egyetem képzéseiről és a felvételi további tudnivalóiról, többek között a pótfelvételi lehetőségéről. A Hallgatói Önkormányzat képviselői pedig a remélhetően sokak számára örömteli bejelentést követően a DE gólyatáborába és az egyedülálló tanévinditó stadionshow-ra, a yoUDay-re is invitálják majd a felvetteket. 

A ponthatárok kihirdetése után hajnalig tartó afterparty veszi kezdetét, melynek hangulatfelelőse dj Juhász Laci lesz. A rendezvény mindenki számára ingyenes.

További részeletek az esemény Facebook-oldalán.

 

Sajtóiroda - TH