Bemutatkoztak a holnap kutatói

Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) sikeres pályázatainak keretében megvalósult kutatások eredményeiről adott számot hétfőn 13 szekcióban 170 nyertes pályázó a Debreceni Egyetem konferenciáján, amelyet az intézmény Tudományos Igazgatósága rendezett.

A 2018/19-es tanévben az egyetem 199 nyertes pályázója – alap- és mesterszakos hallgatók, doktoranduszok, doktorjelöltek, oktatók és kutatók – részesült 50-300 ezer forint összegű ösztöndíjban, összesen csaknem 300 millió forint összértékben, hogy folytathassa tudományos kutatómunkáját.


A konferencia 13 szekcióban zajlott az egyetem Főépületének tantermeiben agrár-, bölcsészet, orvos- és egészségtudomány, valamint társadalom- és természettudományok témakörében. Az előadók a tudományterületek jeles professzorai, oktatói előtt adtak számot eddig elért eredményeikről.


– A hallgatók, az oktatók, és az egyetem számára egyaránt fontos, hogy támogatást kapjanak a fiatal tehetségek, ugyanakkor az is elengedhetetlen, hogy ezzel együtt bemutatkozási lehetőséget is teremtsünk kutatómunkájuk eredményeinek bemutatására, hiszen ők azok, akik a közeljövőben itthon és nemzetközi szinten is a tudományos élet utánpótlását jelenthetik – mondta az unideb.hu portálnak Varga Zsolt tudományos igazgató, az intézmény ÚNKP-koordinátora.


Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a következő tanévre is meghirdette pályázatait, amelyekre a Debreceni Egyetem több mint 500 hallgatója jelentkezett. Jelenleg a beérkezett pályamunkák feldolgozása zajlik, eredményhirdetés augusztusban várható – tájékoztatott Varga Zsolt.


Sajtóiroda - BZs