A robotok világába, az indiánok ősi földjére, és még az amishok lakta tájakra is elkalauzolja az olvasókat az Egyetemi Élet legfrissebb száma, amely most is beszámol mindarról, ami az egyetemi sportolók háza táján történt az elmúlt napokban.
Több mint 1000 munkalehetőség közül választhattak azok a hallgatók, akik ellátogattak november 8-án a Debreceni Egyetem állásbörzéjére, amelyet idén első alkalommal ősszel is megrendezett az intézmény.
Megalakult a Debreceni Egyetem új Hallgatói Önkormányzata. A 177 kari képviselő és a 14 kari HÖK-elnök november 7-én vette át megbízólevelét, hogy hivatalosan is megkezdhesse munkáját.
A kisbabákat már az első fogak kibújása után el kellene vinni a fogorvoshoz, javasolják szakemberek. A Debreceni Egyetem Fogászati Szűrőnapján minden korosztályt ingyenes vizsgálatokkal és tanácsadással várnak, november 8-án és 11-én.
Az egyik legrangosabb kínai egyetemmel kötött együttműködési megállapodást a Debreceni Egyetem. Az ázsiai delegáció tagjai a november 2-ai találkozón az oktatói, hallgató mobilitásról és közös kutatási projektek kidolgozásáról egyeztettek.
A Költségvetési Tanács munkáját, valamint az ország és a közép-európai gazdasági térség jelenlegi pozícióját ismerhették meg a Debreceni Egyetem hallgatói a Gazdaságtudományi Kar rendhagyó előadásán.
A cégek előadásai, információs standjai és próbainterjúi mellett a tanszékek is bemutatják kutatási projektjeiket hétfőn és kedden, az őszi Informatikai Szakmai Napokon a Debreceni Egyetem Informatikai Karán.
Az informatika gyakorlati alkalmazásával, új technológiákkal kapcsolatos témakörökben tartanak előadásokat cégek az őszi Informatikai Szakmai Napokon, október 30-31-én a Debreceni Egyetem Informatikai Karán.
A fogyatékkal élő egyetemi hallgatók egységes ellátását szorgalmazták azon a konferencián, amelyet „SZUMMA” (egyesítés) elnevezéssel rendezett október 19-én a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja.
Odavoltak a fellepők a yoUDay-től. Volt, aki a Super Bowl-hoz hasonlította, másnak a húszezres tömeg maradt emlékezetes. Egy valamiben azonban mindenki egyetértett: ha újra fiatal lenne, a Debreceni Egyetemre iratkozna be.
A fogyatékos személyek foglalkoztatásának és integrációjának, azaz inklúziójának példaértékű megvalósítását mutatták be október 13-án, pénteken a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán.
Több mint húsz, idegen nyelv népszerűsítésével foglalkozó szervezet kínálatával ismerkedhettek az érdeklődők a 8. Európai Nyelvi Koktélbár programjain, amelyet első alkalommal rendezett vidéki helyszínen, a Debreceni Egyetemen az Európai Unió Nemzeti Kulturális Intézeteinek magyarországi szervezete.