Világot jelentő deszkákon

A Debreceni Egyetem színjátszó társulata, a DESzínház képviseli hazánkat a Nemzetközi Amatőr Színházi Fesztiválon, amelynek idén augusztus 27. és szeptember 1. között a kanadai New Brunswick ad otthont.

A DESzínház Vígkarma társulata egyetlen alkalommal mutatkozik be a közönség előtt, az itthon is nagy sikerrel játszott Übü FC – the Final című előadással.


Az amatőr társulatok legrangosabb világjátékára, amelyet évente a világ más-más helyszínén rendeznek, 12 fővel utazik a társulat.


– A meghívás - a kitartó munka mellett – egy ukrajnai vendégjátéknak köszönhető, ugyanis itt figyelt fel az egyetemi színház produkciójára a Magyar Színjátékos Szövetség – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Lakó Zsigmond. A társulat direktora hangsúlyozta: - Az utazás teljes költségét a Debreceni Egyetem finanszírozza, a szállást-étkezést pedig a szervező AITA/IATA (International Amateur Theatre Association) biztosítja.


A DESzínház tagjai elsősorban a Halmi Gábor – aki egyben az Übü FC rendezője is - által irányított nyílt tréningek, valamint a Lakó Zsigmond által vezetett drámapedagógiai kurzus hallgatói, akiknek köszönhetően folyamatos a társulat utánpótlása.


– De természetesen velünk játszanak olyan amatőr színjátszók, korábbi tagok is, akik már befejezték egyetemi tanulmányaikat, de a színjátszással nem szeretnének szakítani – tette hozzá Lakó Zsigmond.


A színjátszók szeptember 2-án érkeznek vissza a turnéról, így szeptember-októberben már a hazai közönség előtt is színpadra lépnek. Október 17-e és 19-e között pedig már 7. alkalommal rendezik meg az Egyetemi Színjátszók Találkozóját Debrecenben.


Sajtóiroda – BZs