Csaknem 30 ezer hallgató, 10 ezer egyetemi dolgozó, összességében mintegy 40 ezer egyetemi polgár számára kezdődik a tanév a Debreceni Egyetemen. A tanévnyitó ünnepségét idén is a Főnix Csarnokban rendezik szeptember 8-án, vasárnap 11 órától.

Az eseményen díjakat, kitüntetéseket is átadnak, és esküt tesznek az elsőéves hallgatók. A szolnoki diákokkal együtt – a Neumann János Egyetem szolnoki Gazdálkodási Kara augusztus elsejével olvadt be a Debreceni Egyetembe – az általános és a pótfelvételi eljárás során 8027, az angol nyelvű képzésekre 2007 külföldi hallgató nyert felvételt, a korábbi keresztféléves (349) és a doktori képzésre (280) felvettek számával együtt a gólyák száma jóval meghaladja a tízezret.

Idén az orvos- és egészségtudomány, a gazdaságtudomány, a pedagógusképzés és a műszaki volt a legnépszerűbb képzési terület. A legtöbb elsőévest az intézmény Gazdaságtudományi, Bölcsészettudományi, Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai, Természettudományi és Technológiai, valamint Műszaki Kara iskolázta be a 2019/2020-as tanévre.

Az ünnepi szenátusi ülésen Szilvássy Zoltán rektor nyitja a tanévet, majd Kósa Lajos országgyűlési képviselő és Varga Mihály pénzügyminiszter mond ünnepi beszédet, ezt követően tesznek esküt az elsőévesek, akiket már a Debreceni Egyetem polgáraiként üdvözöl Papp László polgármester, majd Bognár István Ádám, az egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke. A tanévnyitót követően szeptember 9-én, hétfőn kezdődik az oktatás a Debreceni Egyetemen.

Nem kell sokat várni a „nem hivatalos” tanévnyitóra sem, hiszen szeptember 18-án, szerdán már negyedik alkalommal rendezi meg az egyetem az országban egyedülálló tanévnyitó show-t, a yoUDay-t a Nagyerdei Stadionban.

Sajtóiroda - BZs