A Debreceni Egyetem „Erasmus Days” eseménysorozata dobogós helyezést ért el az Erasmus Student Network (ESN) által szervezett STARawards pályázat mobilityStar kategóriájában. A 2008-ban alapított díj célja, hogy az egyetemek programjait elismerje, nemzetközileg is mintaként bemutassa.

Nagyszabású koncertsorozattal indítanák újra augusztus végén az életet a Nagyerdőn. Az alternatívaként kitalált Campus Eleven a tervek szerint tizenegy kiemelt estén át várja koncertekkel és kísérőprogramokkal a nyáron fesztivál nélkül maradó közönséget.

Egyedülálló, rekordidő alatt kialakított internetes regisztrációs felületen kezdte meg szerdán az adategyeztetést a Debreceni Egyetem (DE) azon volt diákjaival, akik eddig a nyelvvizsga hiánya miatt nem kaphatták meg diplomájukat. Már az első napon több mint 1200-an kérték oklevelük kiadását.

Számtalan emberi történet lapul évek óta fiókok mélyén. Ezeket szeretné előcsalogatni alkotói pályázatával a Debreceni Egyetem SzínMűvészeti SzabaDEgyeteme. A szervezők négy kategóriában várják a még nem publikált műveket az általános és középiskolásoktól, egyetemistáktól és felnőttektől egyaránt.

Folyamatosan kerülnek fel az internetre a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar és a Jövő Művészetéért Alapítvány ifjúsági koncertjei. Az a cél, hogy minél többen és minél egyszerűbben hozzáférhessenek a nagy sikerű és értékes zenei tartalmakhoz.

Új oktatási szemléltető eszközökkel és 500 tölgy facsemetével gazdagodott a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiuma. A taneszközök a mezőgazdasági géptan megértésében segítik majd a diákokat. Az intézmény a következő tanévben bővíti oktatási kínálatát is.

A yoUDay is bekerült a Maradj Otthon! Fesztivál programjába. Több mint tízezren látták egy nap alatt a Debreceni Egyetem tavalyi teltházas évindító stadionshowjának rövidített összefoglalóját a legnagyobb közösségi felületen.

A hallgatók személyiségétől függ, mennyire képesek a mostanihoz hasonló veszélyhelyzetben helytállni. Az Egészségügyi Karon folytatott tanulmányaik során olyan technikákat is megtanulhatnak, amik segítségével azonnal és helyesen tudnak reagálni a legnehezebb helyzetekben is.

Továbbra is a Debreceni Egyetem az ország egyik legnépszerűbb felsőoktatási intézménye. A tavaly felvettekhez képest több mint tíz százalékkal többen jelölték meg az egyetemet az első helyen jelentkezési lapjukon. A legtöbben a Gazdaságtudományi Kart választották.

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar ütőshallgatói közül is sokan csatlakoztak ahhoz a kihíváshoz, amiben a fiatal dobosok otthoni eszközökön, edényeken, fedőkön, sőt még tisztítószeres flakonokon is zenélnek. A kihívás egyre népszerűbb, a világ minden tájáról csatlakoznak résztvevők.

Országos mintára a Debreceni Egyetem Gulyás György Szakkollégiumának hallgatói is rövid videókkal próbálják tartalmassá tenni az otthonlétet. A Facebookon koncertekkel, szavalatokkal, kulturális produkciókkal szeretnék szórakoztatni azokat, akik otthon maradnak.

Augusztus 31-ig meghosszabbítható a tavaszi félév időtartama, ha szükséges a járványhelyzet miatt – többek között a tanévbeosztás módosításáról, a 2020. évi költségvetésről és új intézetek létrehozásáról is döntött a Debreceni Egyetem Szenátusa.