Magyar nyelv reggel, délben és este

Mivel a Föld szinte minden részéről jelentkeztek hallgatók a Debreceni Nyári Egyetem idei online kurzusára, naponta három különböző időpontban indulnak a magyar nyelvet és kultúrát bemutató internetes foglalkozások.

Bár a körülmények miatt még online formában, de már a megszokott időpontban, a július közepétől augusztus közepéig tartó időszakra hirdette meg magyar nyelvtanfolyamait a Debreceni Nyári Egyetem. Az intenzív program napi öt órán át tart. Magyar idő szerint az első blokk délelőtt fél kilenckor kezdődik, a délutáni két órakor, a késői pedig este hétkor indul.

– Mivel az online forma miatt sokan Észak-Amerikából, Ázsiából, Dél-Amerikából is jelentkeztek kurzusainkra, nekik is vállalható időpontban kínálunk magyarórákat. Ezért van három blokk az órarendünkben – magyarázta Szaffkó Péter.

A Debreceni Nyári Egyetem igazgatója a hirek.unideb.hu portálnak elmondta: ebben az évben 79 résztvevője van a magyar nyelvi kurzusnak, a legfiatalabb diák 19, a legidősebb 86 éves. Legnagyobb létszámmal szlovénok vesznek részt az órákon, őket követik az indiaiak, a lengyelek, a törökök, illetve a németek és az oroszok.  Ezen a nyáron 17 tanár foglalkozik a hallgatókkal. A tanfolyam előtt szintfelmérő tesztek segítségével kategorizálták a diákok tudását, eszerint készült el a csoportbeosztás. A kezdők az angolt közvetítőnyelvként használva tanulhatnak, az anyanyelvi szinten lévőknek pedig speciális témákban is kínálnak kurzusokat a szervezők. 

A magyar nyelvi órákkal párhuzamosan folyik az immár hagyományos, szintén online „Modern Hungary” című kurzus is, ahol angolul tanulnak a diákok Magyarországról, az itteni kultúra szépségeiről. Szombatonként a magyar hagyományok iránt érdeklődők népszerű magyar népdalokkal, hungarikumokkal és a legszebb magyar népviseletekkel ismerkedhetnek. A tudományok és a művészetek terén sikereket elért híres magyarok és a turisták körében legnépszerűbb magyar városok bemutatása sem marad el.  

 

A Debreceni Nyári Egyetem zárását követően a vizsgázók tanúsítványt kapnak, amelyet az egyetemi hallgatók kreditként is elfogadtathatnak.

 

Sajtóiroda - OCs