C- és D-vitamin, cinkkel fűszerezve: ez lehet a nyerő kombináció a téli náthás időszakban. Vélemények a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának gyógyszerészeitől.

Egy testület, 71 fő, 30 ülésnap, 1125 határozat – főbb számok a Debreceni Egyetem búcsúzó szenátusa kapcsán. A leköszönő testület december 15-én tartotta utolsó ülését, ahol az eltelt éveket mozgóképben is felidézték.

Jelentős összeggel, több mint félmillió forinttal támogatta a Debreceni Egyetem hét kari hallgatói önkormányzata a beteg gyermekeket.

Öt szekcióban 24 hallgató mutatta be kutatását pénteken a Hatvani István Szakkollégium hallgatói konferenciáján. A rendezvényen együttműködési megállapodást kötöttek a Járom Kulturális Egyesülettel.

Ünnepi karácsonyi vacsorával búcsúztak egymástól és a Debreceni Egyetemtől az itt tanuló külföldi cserediákok, akik most is feldíszítették a hagyományos Erasmus-fenyőfát a Főépület Díszudvarán.

Szabó József, a hazai földrajztudomány kiválósága, a Debreceni Egyetem professor emeritusa kapta idén a „A Debreceni Egyetem Tanárképzéséért Díjat”.

A szervátültetések során használt terápiák új eredményeiről és az aktuális gyógyszerkutatásokról tartott előadást Peter Bernhardt, a Novartis Pharma AG orvosigazgatója a Debreceni Egyetemen.

Tágasabb, jobban megközelíthető helyre, a Főépület földszintjére költözött a baba-mama szoba. Az avatás kapcsán az egyetem együttműködési megállapodást kötött a Három Királyfi Három Királylány Alapítvánnyal.

A Francia Köztársaság Akadémiai Pálmarend lovagi fokozatával tüntette ki Bay Pétert, a Debreceni Egyetem Orvosi Vegytani Intézetének docensét Éric Fournier, Franciaország magyarországi nagykövete.

Már a három év alatti gyerekek is digitális eszközökkel töltik szabadidejük nagy részét mozgás és szabad játékok helyett – többek között erről is szó volt a Kisgyermeknevelők lll. Szimpóziumán a Debreceni Egyetemen.

A Debreceni Egyetem kutatói is részt vesznek abban a nemzetközi kutatócsoportban, amely a cigányság európai helyzetét feltáró kötet létrehozását készíti elő.

Kutatásaikat és tudományos eredményeiket hat új kötetben publikálták a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának oktatói.