Sporthétvége - Taipeiben és itthon

Biztatóan szerepelnek a Taipeiben zajló Universiade selejtezőiben és csoportmérkőzésein a Debreceni Egyetem hallgatói, a hétvégén úszásban, atlétikában és kosárlabdában versenyeznek. A DEAC labdarúgóira közben újabb bajnoki fordulók várnak.

A férfi gerelyhajítás selejtezőjében Rivasz-Tóth Norbert 75.75 méteres eredményével harmadik lett csoportjában a 29. Nyári Universiadén, ezzel bekerült a 12-es döntőbe, ahol a 7. helyen kezdheti a versengést. Augusztus 26-án, szombaton két hazai, továbbá német, lengyel, moldáv és japán gerelyhajítóval szemben kell megküzdenie. A Debreceni Egyetem hallgatója a selejtezőben ugyan nem érte el a felnőtt és U23-as magyar rekordját, a 83,08 métert, amelyet július 15-én Lengyelországban, Bydgoszczban állított fel, de bízik a jó folytatásban.

Az egyetem másik atlétája, az Eb-bronzérmes gátfutó Kozák Luca pénteken versenyez az Universiadén, az olimpikon hosszútávúszó Papp Márk pedig vasárnap áll rajthoz 10 kilométeren.

A férfi kosárlabda csapat eddig három mérkőzésén van túl: Szerbiától 62-70-re kikaptak, Kína is megverte 61-75-re a fiúkat, azonban a dél-koreaiakat legyőzték 91-81-re. A negyedik meccset a litvánok ellen játszották a mieink, és győztek 78-65-re. A Debreceni Egyetem hallgatóival felálló magyar együttes holnap Mexikó válogatottja ellen lép pályára Taipeiben.

 

Labdarúgás – Csak a DEAC II. játszik itthon

 

Folytatják a bajnoki küzdelmeket a DEAC labdarúgói is a hétvégén. Az NB lll-ba feljutott együttes az Erzsébeti Spartacus MTK LE otthonában játszik a harmadik fordulóban, a találkozót vasárnap 17.30-tól rendezik Budapesten, az Ady Endre utcai pályán.

A DASE is idegenben, a Nyíradony VVTK vendégeként lép pályára a megye l hétvégi fordulójában, ez a mérkőzés is vasárnap 17.30-kor kezdődik a nyíradonyi pályán. Egyedül a megyei másodosztályú csapat, a DEAC ll szerepel hazai környezetben a hétvégén: a Földes KSE alakulatát fogadja szombaton 17.30-kor a Dóczy József utcai sporttelepen.

 

Sajtóiroda/DEAC