Hírek

Jószolgálati díjat kapott a Debreceni Egyetem két oktatója által alapított szervezet. A Periféria Egyesületet a hajléktalanokért végzett szociális munkáért díjazták.

Pár hét alatt több mint 5000 egyetemi dolgozó regisztrált a DErbi-re, amit idén második alkalommal hirdet meg az intézmény. A június 9-ei rendezvény mellett az egyetem kiemelt gyógyszervizsgálati státuszáról és nemzetközi megállapodásairól is szó volt a Szenátus júniusi ülésén.

Telt ház előtt rendezték meg a férfi kosárlabda NB I/B döntőjének második mérkőzését, ahol a DEAC fordulatos, izgalmas találkozón nyert a Veszprémmel szemben, így a debreceniek feljutottak az A-csoportba.

Trócsányi László igazságügyi miniszter részvételével rendezte meg XIV. Doktorandusz Konferenciáját pénteken a Debreceni Egyetem Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolája.

Az első osztályba jutás a tét a DEAC Kamilla Gyógyfürdő kosárcsapatának, a férfi futsalosokra az NB II-es bajnokság döntőjének első mérkőzése vár, a focisták pedig a megye I. bajnoki címéért játszanak a pünkösdi hosszú hétvégén.

Az ifjúságot érintő kihívások, nehézségek és jó gyakorlatok volt a központi témája az I. Nyíregyházi Ifjúságkonferenciának, melyet a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán tartottak május 31-én.

A városban egyedüli oktatási intézményként kapta meg a Minősített Tehetséggondozó Műhely címet a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája.

Látványos flashmobbal emlékeztek a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának és Általános Iskolájának diákjai a 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának 97. évfordulójára.

A hagyományos feladatai mellett a szolgáltatások modernizálást, az online terek bővítésével pedig a még szélesebb körű elérhetőséget tartja legfontosabb jövőbeni céljának a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára.

Milyen hatással van tíz év dohányzás az arcbőrünkre? Mennyivel csökken a légzésfunkciónk? És mennyi pénzt takarítunk meg, ha letesszük a cigarettát? A válaszokat a Népegészségügyi Kar mesterszakos hallgatói adták meg a dohányzás világnapján.

A Magyar Atlétikai Szövetség Utánpótlásért plakettjét kapta meg Perényi Gabriella, a Debreceni Egyetem testnevelő tanára, a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola atlétika szakosztályának edzője.

Öt nemzet diákjaival szerezték vissza a környék gyógyvizeiből „eltűnt” ásványokat a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolájának tanulói. Így ismerkedtek játékosan egymás kultúrájával és nyelvével egy héten át.

A tavaly elért eredményen javítva sikerrel szerepelt és a 29. helyen zárt a Debreceni Egyetem Műszaki Karának csapata a Shell Eco-marathonon, amelyet május 25-28. között a Queen Elizabeth Olimpiai Parkban rendeztek Londonban.

A világ legnagyobb gyógyszerfejlesztési vizsgálatait koordináló vállalat kiemelt partnere lett a Debreceni Egyetem. A kedden aláírt, négy évre szóló szerződéssel az intézmény a QuintilesIMS legfontosabb vizsgálóhelyeinek egyikévé vált.

DEAC hírek

Az Év sportolójának választott kiváló lovas megtiszteltetésnek érzi a díjat, és hálás a Debreceni Egyetem sportklubjának a támogatásért. Idén az év DEAC-sportolója elismerésben ifj. Szabó

The post Nagy tervei vannak ifj. Szabó Gábornak appeared first on DEAC.

A párizsi paralimpia előtti utolsó megmérettetésen, a Varsóban rendezett kerekesszékes világkupán két fegyvernemben vívott a DEAC klasszisa, Osváth Richárd. Férfi kard A kategóriában Osváth Richárd

The post Osváth Richárd világkupagyőztes appeared first on DEAC.

A góltalan első félidő után beindult a DEAC a felkészülési mérkőzésen. Rekkenő hőségben játszott edzőmeccset szombaton délelőtt a Debreceni Egyetem gárdája. A fekete-fehérek ellenfele a

The post Hármat rúgtunk a Mátészalkának appeared first on DEAC.

Képgalériák