Hírek

Versenyképes csapattá formálódott a DEAC strandlabdarúgó együttese a ligaküzdelmek során, a debreceni egyetemisták a kilencedik helyen zárták az első szezont. A klub NB III-ba jutott labdarúgói a hétvégén edzőmeccsel hangoltak a bajnoki rajtra.

Tíz halmozottan hátrányos helyzetű roma származású hallgató szerzett óvodapedagógus diplomát idén a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karán, hogy szülőföldjükre visszatérve segítsék sorstársaikat.

Hétvégén rendezik a Férfi Felnőtt Nemzeti Strandlabdarúgó Liga utolsó fordulóját. Az NB III-ba feljutó DEAC szombaton edzőmeccsel készül a hamarosan induló szezonra.

Továbbra is a legnépszerűbbek között van a DE a felvételizők körében. Az általános eljárásban a tavalyinál több, összesen 6.369 elsőéves nyert felvételt az intézménybe. A külföldi, a doktorandusz és a keresztféléves hallgatókkal együtt pedig kilencezren kezdik Debrecenben a tanévet.

Idén is részt vesz a Kutatók Éjszakáján a Debreceni Egyetem. A szeptember 29-i rendezvényre augusztus 15-ig várja az egyetemi egységek – karok, intézetek, tanszékek, kutatók – jelentkezését a Tudományos Igazgatóság.

Nincs több izgalom, kiderülnek a 2017-es felvételi ponthatárok. A Debreceni Egyetem, az ország egyik legnagyobb közössége több ezer elsőéves hallgatót fogad, mert ők PONT iDE vágynak.

Látványos kísérletek, hennafestés, véralkoholszint-mérés, ételkóstolás, házasságkötés – csak néhány az Egyetem Tér programjai közül. Emellett a Debreceni Egyetem érdekes beszélgetésekkel, koncertekkel várta az érdeklődőket a 10. Campus Fesztiválon.

A Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar hangversenyével véget ért vasárnap az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája a Debreceni Egyetemen. A turné során Pozsonyban, Galántán, Budapesten és Eisenstadtban adnak koncertet.

Nehéz csoportba került, de helyt állt a Debreceni Egyetem csapata a 14. Európai Egyetemek Kosárlabda Bajnokságán Miskolcon. A DEAC strandfocistái a harmadik fordulóban előrébb léptek a tabellán, már a bajnokság hajrájára készülnek.

A szerdai 0. nap után csütörtökön hivatalosan is megkezdődött a X. Campus Fesztivál. Kelet-Magyarország legnagyobb nyári bulija idén átlépheti a százezres látogatói számot. Már a nulladik napra is 23 ezren érkeztek.

Tapasztalatcserére érkezett a Debreceni Egyetemre húsz nyelvtanár, fordító, tolmács és műfordító. A kétnapos Magyar-Lengyel Nyelvi Fórum célja, hogy a szakemberek erősítsék kapcsolataikat, és lehetőségük nyíljon megvitatni az aktuális szakmai kérdéseket.

Bemutatták a Debreceni Egyetemen végzett első magyarországi tüdőér-tágítás felvételeit. A nemzetközi orvoscsoport július 15-én két tüdőembólián átesett betegen hajtotta végre a beavatkozást a Klinikai Központban. ​

A Debreceni Egyetem három professzora is teljesítette a kvalifikációs szintidőt, így indulási jogot szerzett a budapesti 17. FINA vizes világbajnokságon a szenior úszók versenyére. Augusztus 15-e és 20-a között több számban állnak majd rajthoz.

Csaknem ezer hazai és határon túli hallgató, két nap sport, három versenyszám – szerdán ért véget a kilencedik Campus Sportfesztivál. A legtöbb egyetemistát és főiskolást idén is a futballtorna vonzotta.

DEAC hírek

Mándi Norbert abban bízik, hogy a Debreceni Egyetem alakulata az élboly tagja lesz a következő idényben. A DEAC kézilabdázói hétfőn megkezdték a felkészülést az új

The post Próbajátékos is részt vett az első tréningen appeared first on DEAC.

U17-es bajnokcsapatunk vezetőedzője értékelte a 2023-24-es szezont, kiemelve, maximálisan elégedett a fiúk teljesítményével. Parádés évet hagyott maga mögött Kertész Tamás bajnok alakulata, kétszer fordult elő

The post Kertész Tamás: „Büszke vagyok tanítványaimra” appeared first on DEAC.

Biró Beáta egyszer szeretné képviselni hazáját és a DEAC-ot a sakkolimpián. A DEAC évadzáró gálán az év fiatal tehetsége elismerésben a DEAC sakkozója, Biró Beáta

The post Az év fiatal tehetsége büszke az elismerésre appeared first on DEAC.

Képgalériák