A Debreceni Egyetemen zajló, nemzetközi szinten is egyedülálló színvonalú mikrosebészeti oktatásról is szó volt az ISEM Nemzetközi Kísérletes Mikrosebészeti Társaság 14. kongresszusán, amelyet augusztus 23-25. között tartottak a Kölcsey Központban.

Országosan a legtöbb, mintegy ötszáz hallgató került be a Debreceni Egyetemre az idei pótfelvételi eljárásban. A legnépszerűbbek a Gazdaságtudományi Kar képzései voltak: 160 jelentkező közül 137 diákot vettek fel a DE legnagyobb karára.

Győzelemmel folytatta az előszezont a DEAC Erste Ligás jégkorongcsapata, 4-2-re nyert a Vasas otthonában. Szerdán jön a „visszavágó” Debrecenben. Ugyanilyen arányban győztek megye I-es labdarúgóink is a hétvégi bajnokin.

A Debreceni Egyetemen huszonöt éve végeznek klinikai gyógyszervizsgálatokat, az öt évvel ezelőtt létrejött Gyógyszerfejlesztési Koordinációs Központ pedig új szintre emelte a bevezetés előtt álló, legmodernebb terápiák tanulmányozását.

Már csak néhány nap, és Debrecenben is bemutatkozik a nagyközönségnek a DEAC Erste Ligás felnőtt jégkorongcsapata, ráadásul egy ingyenesen látogatható találkozón. Pályára lépnek labdarúgóink is az előttünk álló hétvégén.

Több mint 300 millió forintot fordított a Debreceni Egyetem saját és pályázati forrásból gyakorlóiskoláinak korszerűsítésére, hogy az új tanévben modern, kellemes környezet fogadja a vakációról visszatérő diákokat és pedagógusokat.

Új színpadkép, neves fellépők, gigantikus showműsor – már kaphatók a jegyek a Debreceni Egyetem egyedülálló és exkluzív tanévnyitójára, a yoUDay-re. A szeptember 26-ai monumentális tanévindító rendezvényre 25 ezer vendéget várnak.

Bárki nyomozhat a könyvtárban, bekapcsolódhat a helyszínelők munkájába, ráhangolódhat Nápoly ízeire, vagy éppen saját kerékpárvillogót készíthet a Debreceni Egyetemen szeptember 28-án. A tanszékek, intézetek több mint 120 programmal készülnek a Kutatók Éjszakájára.

Alacsony hőmérsékleten sikerült nanométeres fémrétegeket speciális ötvözetté alakítaniuk a Debreceni Egyetem kutatóinak. Az új eredményt és a kutatási területet bemutató publikáció az anyagtudomány top 10-es lapjában, a Progress in Materials Science-ben jelent meg.

A Debreceni Egyetem szakembereinek bevonásával jöhet létre egy új onkológiai központ Nigériában. Az afrikai ország egészségügyi delegációja kedden tárgyalt az együttműködési lehetőségekről az Egyetem téren.

A Debreceni Egyetemen zajló legújabb élettudományi kutatásokba kapcsolódhatnak be azok a középiskolás diákok, akik a Sántha Kálmán Szakkollégium idei nyári táborába érkeztek. A fiatalok egyebek mellett vért analizálhatnak, és a DNS-izolálást is kipróbálhatják.

A Debreceni Egyetem négy oktatója: Kátai János, Győry Kálmán, Deák György és Agócs Gergely kapott állami elismertét az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából. A kitüntetéseket augusztus 17-én, pénteken adták át Budapesten.