A Debreceni Egyetem Biztonsági Igazgatóságának eddigi főigazgató-helyettese, Tóth Csaba felel a jövőben főigazgatóként az intézmény, valamint az egyetemi polgárság biztonságáért. A nyugdíjba vonuló Kovács Ferenc több évtizedes tapasztalatával meghatározó szerepet játszott az egyetemi biztonsági egység létrehozásában és a részlegek munkájának összehangolásában.

A Debreceni Egyetem csapatai fontos mérkőzéseket játszottak a hétvégén. A női futsalosok készülhetnek az NB I döntőjére, a kosárlabdázók a rájátszásnál tartanak, a kézisek a dobogóért vannak harcban.

Az energiahatékonyság egyre nagyobb hangsúlyt kap hazánkban, nemcsak környezetvédelmi, hanem pénzügyi szempontból is. A Debreceni Egyetem résztulajdonában álló LENERG Energiaügynökség Nonprofit Kft. az egyetemi dolgozók számára is szeretne lehetőséget biztosítani, hogy javítsák otthonaik energiamegtartó képességét. A padlásfödém-szigeteléssel jelentős költségmegtakarítás érhető el, a program révén anyagi ráfordítás nélkül.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Debreceni Egyetem Klinikai Központ betegellátó tevékenysége. A Sebészeti Klinikán már rendszeresen végeznek robotasszisztált mellkassebészeti beavatkozásokat is, amely új dimenziókat nyit a régió betegei számára. A 21. századi csúcstechnológia alkalmazásával a műtét pontosabb, biztonságosabb, ezáltal kisebb a szövődmények kialakulásának esélye és gyorsabb a felépülés.

Bár a hőség elleni küzdelemben évtizedek óta a klímaberendezésekre támaszkodunk, az óriási energiaigényük mára fenntarthatatlanná vált. A Debreceni Egyetem kutatói egy ősi elvet, a víz párolgását gondolták újra és emelték világszínvonalú technológiává. A megoldás nemcsak környezetbarát, hanem drasztikusan, akár 60 százalékkal is csökkentheti az épületek hűtési költségeit. Részletek a DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos sorozatának legújabb riportjában.

Betekintés a startupok alapításának kulisszái mögé: az Innovációs Ökoszisztéma Központ Start Ups & Downs című kerekasztalbeszélgetés-sorozatának április 15-i, szerdai programján olyan startupperek osztották meg tapasztalataikat, akik már elindultak ezen a kihívásokkal teli úton.

Megjelent az Alföld folyóirat legújabb, idei negyedik lapszáma. A bemutatót 2026. április 15-én a kötet több szerzőjével közös kerekasztal-beszélgetés formájában rendezte a lap szerkesztőbizottsága, a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete, valamint a Debreceni Akadémiai Bizottság Irodalomtudományi Munkabizottsága az intézet könyvtárában.

A fővárosban harcolhatják ki a fináléba kerülést Quirikó Vivien tanítványai, a férfi kosarasok Kaposváron kezdik meg a rájátszást. A férfi röpisek nem hibázhatnak, de a labdarúgókra is fontos ütközet vár.

Három szekcióban tájékozódhattak a Debreceni Egyetem Informatikai Kar ipari partnerei által kínált munkalehetőségekről a hallgatók az Informatikai Szakmai Napon. Az eseményen az informatika és a vállalati szektor közötti kapcsolódási pontokról, trendekről hallhattak előadásokat az egyetemisták, akik emellett személyesen találkozhattak a kar vállalati és oktatási partnereivel, próba-állásinterjúkon vehettek részt, elhelyezkedési és szakmai gyakorlati lehetőségeket ismerhettek meg.

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Vegyeskara és az ország egyik legsikeresebb, legrégebbi női kórusa, a Bárdos Leánykar is aranyminősítést kapott az olaszországi Riva del Gardában rendezett Concorso Corale Nemzetközi Kórusversenyen. A leánykar a legjobb minősítés megszerzése mellett kategóriájának győztese lett, míg a Vegyeskar különdíjban is részesült.

Az érdekes bonctermi esetek ismertetése, a jövő bonctechnikájának bemutatása és az emlődaganattal kapcsolatos legújabb kutatási eredmények áttekintése mellett többek között a túlevés lélektanáról, testi-lelki következményeiről is hallhatnak előadásokat a 23. Országos Boncmesteri és Asszisztensi Továbbképzés résztvevői. A szakmai programot május 8-án és 9-én tartják Berettyóújfaluban.

Két padel és két padbol pályával gazdagodott a Debreceni Egyetem. A Böszörményi úti campuson megépített játéktereket a sporttudományi képzéseken és a testnevelő órákon túl az egyetemi polgárság és a város lakói is használhatják. Ebben a hónapban regisztrációval, Unipass kártyával ingyenesen lehet kipróbálni a dél-amerikai fúziós látványsportokat.