Hétfő reggeltől részlegesen, szerda reggeltől pedig teljesen visszaveszi a megyei sürgősségi és a fekvőbeteg-ellátást a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház a Klinikai Központtól. Debrecen sürgősségi ellátása, az eredeti helyzetnek megfelelően, a Klinikai Központ Sürgősségi Klinikáján történik.

Innovatív műszerek felhasználásával és német kutatók közreműködésével folytatták a Debreceni Egyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszékének kutatói a Sajó medermozgását feltáró vizsgálataikat. Új eredményeiket az Európai Földrajzi Unió virtuális konferenciáján is bemutatták.

A koronavírus-járvánnyal szembeni védekezéssel kapcsolatos kutatások és fejlesztések aktuális helyzetéről tartott online tudományos konferenciát az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A tanácskozáson Szilvássy Zoltán rektor ismertette a Debreceni Egyetemen folyó fejlesztéseket.

A nyíregyházi Tortuga rockzenekarról készült fotó került az Egyetemi Élet című lap legújabb számának borítójára. Az együttes egyik tagjával készült interjú mellett ezúttal is sok fontos és érdekes dologról lehet olvasni az egyetemi újság májusi számában.

Katonai sátorban végzik a szakrendelésekre érkezők előszűrését a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájánál is. A gyermekek és kísérőik a lázmérés és a kikérdezés után csak maszkban és kézfertőtlenítést követően léphetnek be az épültbe.

Évek óta a klíma és környezetvédelem egyik központi témája a méhek védelme. A szakemberek a megporzó szerepük jelentőségét hangsúlyozzák és fokozott védelmükre szólítanak fel. Május 20-a 2017 óta a méhek világnapja.

Mostantól speciális laboratóriumban sajátíthatják el a Lean termelési, logisztikai és termelésirányítási módszereket a Debreceni Egyetem Műszaki Karának hallgatói. Az új egységet a Kaizen Institute Hungary Kft. és a Tech-Con Hungária Kft. közreműködésével alakították ki.

Székely Andrást, a Debreceni Egyetem szakorvosát kérte fel az Európai Radiológus Társaság a COVID-19 tüdőgyulladással kapcsolatos oktatóvideó elkészítésére. Az anyagot szakvizsga előtt álló rezidensek, illetve európai radiológus szakorvosok használják.

A Debreceni Egyetem kutatója is részt vett abban a nemzetközi kutatócsoportban, amely megállapította, hogy a lombkorona felnyílása hősokként éri az erdei aljnövényzetet. A kutatás eredményeit címlapon hozta a neves tudományos szaklap, a Science magazin.

Rendhagyó sorozattal készül a közelgő vizsgaidőszakra a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara (ZK) és a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK). A Lélekmelengető alkalmak hétfőtől egy héten át online zenés élményt nyújtanak a vizsgákra készülőknek.

Megkezdődik a vizsgaidőszak a lótenyésztő és lovassportszervező agrármérnök szakon. A DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK) BSc képzésének tavalyi elindítása sikeresnek bizonyult, a szak következő évfolyamára többszörös a túljelentkezés.

A járványügyi veszélyhelyzet a szülőket és pedagógusokat egyaránt új útra kényszerítette. A digitális térben ajánlanak fejlesztéseket a fiatalabb korosztálynak, itt kell megtartaniuk tanóráikat és számon kérni a tanultakat. A tapasztalatok feldolgozása hamarosan megkezdődik.