Hírek

18 választási körzetből 17-ben érvényesen és eredményesen szavaztak a Debreceni Egyetem polgárai november 17-19-e között az új Szenátus tagjaira, így csupán egy körzetben kell új voksolást tartani. Az eljárással kapcsolatban jogorvoslati kérelem nem érkezett.

Gyakorlatorientált alapszakok, innováció, kutatás-fejlesztés és specializáció a mesterszakokon. A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara osztatlan agrármérnöki, 6 alap-, és 8 mesterszak mellett felsőoktatási szakképzéssel várja leendő hallgatóit.

Még csak hat hónapja rakták le az alapkövet, de már szerkezetkész a Debreceni Egyetem Innovációs Központja a Vezér úti ipari parkban. A tervek szerint 2021 tavaszán átadják a több mint 5000 négyzetméteres, háromszintes épületet a Debreceni Egyetem Tudományos, Technológiai és Innovációs Parkjában.

Épülő Learning Center, önkéntes hallgatók a járvány elleni védekezésben, japán nyelvoktatás, internetes veszélyek és fotópályázat – többek között ezekről a témákról olvashatunk az Egyetemi Élet legfrissebb, novemberi számában, amely most is beszámol az intézmény elmúlt havi kiemelkedő eseményeiről.

Több száz rajzot és üdvözlőkártyát kaptak a debreceni diákoktól a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház dolgozói és betegei az elmúlt hetekben. Az egészségügyi szakemberek azt mondják, a gyerekek szeretete, biztatása erőt ad a betegség elleni küzdelemben.

A szív- és érbetegségek új megelőzési és kezelési lehetőségeinek feltárása a legfőbb célja a Debreceni Egyetem egyedülálló kutatási programjának, az Ironheartnak. A projekt negyedik évének eredményeiről csütörtökön, egy online konferencián számoltak be a szakemberek.

Folyamatosan megújuló, gyakorlatorientált képzési kínálat, bővülő céges kapcsolatok, garantált szakmai előmenetel – ezt kínálja a Debreceni Egyetem Műszaki Kara, ahol az elmúlt öt év alatt ötödével nőtt a hallgatói létszám.

Új munkacsoportok, kutatóműhelyek létrejöttéről, a Debreceni Egyetem és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szempontjából meghatározó új kutatási irányokról tartott online nemzetközi konferenciát a DE Egészségügyi Kara.

A koronavírus járvány miatt idén elmarad az őszi doktor- és díszdoktoravató ünnepség, amely minden évben a novemberi Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat záróeseménye a Debreceni Egyetemen. Cikkünkben ismertetjük a doktori fokozatot szerzők névsorát.

A Debreceni Egyetem is csatlakozott a koraszülöttek világnapjához kapcsolódó nemzetközi kezdeményezéshez. A koraszülöttek és családjaik helyzetére, segítésük fontosságára hívták fel a figyelmet az egyetem és a Klinikai Központ főépületének lila színű díszkivilágításával.

A Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Kara a fogorvosképzés keretében minőségi, gyakorlatorientált, a mai rohamosan fejlődő, a digitális világ technológiáit is folyamatosan követő és biztosító képzést nyújt hallgatóinak.

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának (GTK) képzési palettája nagyon széles. Több száz környékbeli céggel állnak szoros kapcsolatban, végzett hallgatóik 90 százaléka egy éven belül diplomájának megfelelő munkát talál.

Magyar és külföldi hallgatók részvételével idén online rendezte meg hagyományos Tudományos Diákköri Konferenciáját (TDK) a Debreceni Egyetem. A legjobbak jövőre részt vehetnek az országos megmérettetésen is.

A gyakorlatra nagy hangsúlyt helyező képzéssel várja jövendő hallgatóit a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara. A sokéves tapasztalat szerint a kar végzősei három hónapon belül munkába állhatnak.

DEAC hírek

A hajráig jól tartotta magát a Lőrinci, azonban érvényesült a papírforma. Ezen a hétvégén nem a bajnokságban, hanem a MOL Magyar Kupában játszott mérkőzést a

The post Végül sima lett appeared first on DEAC.

A magyar női kardcsapat befejezte szereplését az olimpián. A japánok elleni vereség és a sikeresen megvívott olaszok elleni összecsapás után már csak az volt a

The post Battai Sugárék a hatodik helyen zártak appeared first on DEAC.

Az ötödik helyért vívhat a Battai Sugárt is a soraiban tudó magyar kardcsapat Párizsban. A sikertelenül megvívott japánok elleni negyeddöntő után az 5-8. helyért folytatta

The post Olimpia: siker az olaszok ellen appeared first on DEAC.

Képgalériák