Hírek tudomány címkével

Hogyan bolyongjunk véletlenül címmel tartott előadást a Széchenyi-nagydíjas, Bolyai-, Kiotó- és Wolf-díjas matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Természettudományi és Technológiai Kar jubileumi előadás-sorozatának zárásaként.

Különleges, „szóbeli” zenei élményt kínál vendégeinek a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozatának következő előadása. A Science Caféban „A hallgatás művészete” címmel Váradi Judit egyetemi docens tart előadást.

„Emlődaganatos betegek kezelése a Debreceni Egyetemen” címmel Virga József, a Klinikai Központ, Onkológiai Klinika Onkológiai Osztály munkatársa tart előadást a Science Caféban.

Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) sikeres pályázatainak keretében megvalósult kutatások eredményeiről számolt be hétfőn 32 nyertes pályázó a Debreceni Egyetem Tudományos Igazgatóságának konferenciáján.

A vízimadarak élete, haszna, hasznosítása áll a Debreceni Egyetem ismeretterjesztő sorozatának idei első rendezvényének középpontjában. A „Vízimadarak hasznáról, avagy hogyan játszanak szerepet a növények terjedésében?” címmel Lovas-Kiss Ádám tart előadást.

Tudományos, védelmi és innovációs kihívások címmel tartott szimpóziumot a Debreceni Egyetem és a Magyar Honvédség csütörtökön. A szakmai tanácskozáson a magyar haderő modernizációjáról és az ahhoz kapcsolódó kutatás-fejlesztési témákról egyeztettek a szakemberek.

A kínai „Egy övezet, egy út” kezdeményezéshez kapcsolódóan írt alá együttműködést a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara a sanghaji Donghua Egyetem két karával a kínai delegáció négynapos debreceni látogatása során.

A szénhidrátalapú gyógyszerek hatékonyabb előállításához járulhat hozzá a Debreceni Egyetem kutatóinak módszere. A Gyógyszerésztudományi Kar szakembereinek eredményét címlapon publikálta a Chemistry - A European Journal című nemzetközi tudományos folyóirat.

Az Év Ifjú Viselkedéskutatója címet nyerte el Fülöp Attila, a Debreceni Egyetem TTK Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék tudományos segédmunkatársa. A kutató az Egyetem téri campuson élő mezei verebek szociális viselkedését kutatja.

Kiemelkedő tudományos kutatói munkásságukért 73-an, köztük a Debreceni Egyetem öt oktatója vehette át az MTA doktora cím megszerzését tanúsító oklevelet december 5-én a Magyar Tudományos Akadémia Székházának Dísztermében.