Hírek TTK címkével

A Debreceni Egyetem több professzora és oktatója vehetett át állami kitüntetést a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából. A díjazottak a gazdaság-, az orvos-, a műszaki-, a természet- és a bölcsészettudomány, valamint az agrárium elismert szakemberei.

Rekonstruálták egy, az országban korábban kipusztultnak hitt, kertészeti jelentőséggel bíró vadon élő növényfaj, a csipkés gyöngyvessző genomját a Debreceni Egyetem kutatói. Az erről szóló publikáció a tekintélyes Nature lapcsalád szakfolyóiratában, a Scientific Data-ban jelent meg. A minta begyűjtésétől, a DNS kivonásán át az adatok generálásáig, majd a bioinformatikai analízisig mindent a DE berkein belül készítettek el.

Kiírták a 2024/2025-ös tanév Pannónia Ösztöndíjprogram részképzéseire vonatkozó pályázatokat a Debreceni Egyetemen. Az új mobilitási program segítségével a hallgatók a világ bármely pontján folytathatják tanulmányaikat. A diákok március 5-től, keddtől adhatják be pályázataikat. A jelentkezési határidő március 24. éjfél.

A Debreceni Egyetem három fiatal kutatója kapta meg az MTA Akadémiai Ifjúsági Díját. A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar két szakembere, valamint a Természettudományi és Technológiai Kar fiatal tudósa Kollár László Pétertől, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárától vehette át az elismerést Budapesten.

A Debreceni Egyetem (DE) több professzorának tudományos munkásságát díjazta éves közgyűlésén a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Debreceni Akadémiai Bizottsága (DAB). Az eseményen a testület vezetői értékelték az előző évben elért eredményeket is.

Élő együttműködéseket mélyített el a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara. A Földtudományi Intézet négy partnerével köttetett megállapodás: az eKÖZIG Zrt., a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, a GeoLayer Kft., valamint a RoaData Consulting Kft. is úgy gondolta, még szorosabbra fűzi a már meglévő partnerséget az intézettel.

Negyvennyolc hallgató vehette át diplomáját a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar (TTK) pénteki oklevélátadó ünnepségén. A Főépület Aulájában tartott ceremónián elismerték több dolgozó kiemelkedő teljesítményét, valamint a kar Kiváló Fiatal Oktatóját is díjazták, illetve a TTK Emlékérme kitüntetést szintén kiosztották.

Debrecen Környezetvédelmi Programja, a Zöld Kódex társadalmi egyeztetésének fontos állomásaként tartottak kerekasztal-beszélgetést a Kölcsey Központban. A Debreceni Egyetem szakemberei is közreműködtek a környezetvédelmi program készítésében a Zöld Munkacsoport tagjaival együttműködve.

Újabb sikeres állomásához érkezett a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar, valamint az almati al-Farabi Kazak Nemzeti Egyetem partnersége. Kazahsztán vezető felsőoktatási intézményének egyik kutatója a magával hozott, Kazahsztánban gyűjtött ritka növények szövetmintáinak DNS-kivonását és minőségellenőrzését készítette elő fél éven át a DE laborjában.

Csaknem kétmillió forintos támogatást ajánlott fel a Teva Gyógyszergyár Zrt. a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara (TTK) részére. A vállalat ezúttal informatikai eszközök beszerzéséhez járult hozzá.

Idén már anyagmérnök alapszakra is jelentkezhetnek a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karára (TTK) felvételizők. A kar tizenhárom alap- és tizenhárom ráépülő mesterszakot kínál leendő hallgatóinak. A TTK kiterjedt gazdasági kapcsolatrendszerének és gyakorlatorientált képzéseinek köszönhetően az itt végzett hallgatók iránt nagy a kereslet a munkaerőpiacon.

A Debreceni Egyetemen onkológiai témában kutatásokat végző szakemberek és klinikusok ismerhették meg egymás tudományos tevékenységét egy pénteki konferencián. A szakmai programot a Kémia Koordinációs Intézet szervezte azzal a céllal, hogy elősegítsék további együttműködések és konzorciumok létrejöttét.

Konferenciát rendezett a Debreceni Egyetem Biodiverzitás, Klímaváltozás és Vízgazdálkodás Koordinációs Kutató Központja. Magyarország biodiverzitásának helyzetéről, a legújabb kutatási eredményekről, a vizes élőhelyek biodiverzitásának védelméről is szó volt a tanácskozáson kedden, a DE Innovációs Központjában. A zöld jövőért munkálkodó egyetemi kutatóközpont eredményeiből az egész Kárpát-medence profitálhat, hiszen a kutatók világszínvonalon tudják az élővilág változásait figyelni.

A Debreceni Egyetem munkatársai molekuláris biológiai módszereket használva vizsgálták az urbanizáció hatását. Eredményeiket nemrég publikálták a neves tudományos folyóiratban, a Molecular Ecology-ban. A kutatás azért is jelentős, mert a kutatók olyan értékelési módszert alkalmaztak, amelyet korábban még nem használtak a molekuláris urbánökológiai vizsgálatokban.

Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara, valamint az EcoPro Global Hungary Zrt. A jövőben a vállalat szakemberei aktívan részt vesznek a kar képzéseiben és a diploma megszerzése után karrierlehetőséget biztosítanak a hallgatóknak. Az együttműködésről szándéknyilatkozatot írtak alá a kar és a vállalat vezetői.

Több mint száznyolcvanan végeztek most a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán. A többek között vegyész-, villamos- és biomérnökök, biológusok és matematikusok az intézményben rendezett csütörtöki ünnepségen vették át diplomájukat.

Nemzetközi hírű professzor érkezik a Debreceni Egyetemre. Florian Luca, a johannesburgi School of Maths, Wits University professzora ősszel három hónapot tölt el vendégkutatóként a Matematikai Intézetben.

Újabb három évvel meghosszabbították a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar, valamint a MOL Petrolkémia Zrt. együttműködését. A Tiszaújvárosban aláírt megállapodás értelmében 2024-től a duális képzést a vegyészmérnök mesterszak mellett a villamosmérnök alapképzésre is kiterjesztik.

Együttműködési megállapodást írt alá a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara és Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata. A partnerség jegyében a jövőben fokozzák a kar és az önkormányzat közötti együttműködést, mely mindkét fél számára gyümölcsöző lehet.

A táplálkozás és a tumorok kialakulásának kockázata közötti kapcsolatot vizsgálták az állatvilágban a Debreceni Egyetem munkatársainak közreműködésével. A hidrákon és zebrahalakon végzett kísérletek kimutatták: az étrend korlátozása megakadályozta vagy lassította a rák kialakulását.

Idén is sikerrel szerepeltek a Nemzeti Tehetség Program pályázatain a Debreceni Egyetem tudományos műhelyei, karai és szakkollégiumai, amelyek összesen csaknem 57 millió forintot nyertek az intézmény hallgatóinak tehetséggondozására.

Mintegy kétszáz, a tudományok iránt érdeklődő fiatal, főként középiskolások töltötték meg a Debreceni Egyetem Élettudományi Központját kedden. A Paksi Atomerőmű működésével, valamint az atomenergia különböző alkalmazási területeivel is megismerkedhettek az Országos Atomenergia Hivatal Atomenergiáról – mindenkinek című rendezvénysorozatának debreceni állomásán.

Meglepő eredményre jutottak a Debreceni Egyetem kutatói: miközben a turulmadárral azonosítható altáji kerecsensólyom evolúciós eredetét kutatták, kiderült, hogy az eddig feltételezettekkel ellentétben az északi sólyom valójában a keleti kerecsensólyom leszármazott faja lehet. Az erről szóló cikk a tekintélyes Nature lapcsalád szakfolyóiratában, a Scientific Reports-ban jelent meg.

Tudományos Diákköri Konferenciát (TDK) tartottak a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézetében. Tizenhárom fiatal kutató mutatta be pályamunkáját, az értékelő bizottság döntése alapján a dolgozatot készítők közül minden pályázó indulhat 2025-ben az OTDK-n.

Megtartotta éves konferenciáját a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Hidrobiológiai Tanszéke pénteken a DAB Székházban. A Debreceni Hidrobiológus Fórum – 2023 címmel rendezett tanácskozás központi kérdése a vizes élőhelyek védelme volt.