Hírek Studiversity címkével

Több mint hatezren látogattak el a DExpóra, Magyarország legnagyobb egyetemi beiskolázási rendezvényére, amelyen a felvételi előtt álló tanulók minden kérdésükre választ kaphattak a Debreceni Egyetemmel kapcsolatban. Érkeztek diákok, illetve szülők a kétnapos rendezvényre Budapestről, Pécsről, Győrből, Szolnokról, Tokajból, Gyuláról, Miskolcról és Felvidékről is.

A már meglévő tudományos és oktatási együttműködés további bővítéséről tárgyalt a malajziai Sunway Egyetemen tett novemberi látogatása során a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar delegációja.

Sikerről, buktatókról, a jövőről szóló elképzeléseikről beszélgethetnek kötetlenül és tehetik fel kérdéseiket a Debreceni Egyetem Mérnöki és Üzletfejlesztési Innovációs Intézet mesteroktatóinak a kurzus egykori és jelenlegi hallgatói a MÜZLI Alumni Party-n, november 23-án a Kazánházban. Az idei rendezvény egyik központi témája lesz a mesterséges intelligencia, az AI potenciális hatása és jövőbeli felhasználhatóság iránya.

Kiemelt Szakmai Ösztöndíjat elnyert bölcsészhallgatók vehették át oklevelüket a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar dékáni tanácstermében rendezett ünnepségen.

A gazdasági szakemberek és a jogászok egyre inkább egymásra vannak utalva, a gazdaság nem működhet jól a jogászok segítsége, ismeretei nélkül, ezért ennek a két tudománynak tovább kell közelednie egymáshoz – állapították meg a Debreceni Egyetemen tartott I. JogGazd Esten. A házigazda Ihrig Károly Szakkollégium, valamint a Praetor Szakkollégium és a Pro et Contra Debreceni Joghallgatók Egyesülete által szervezett rendezvényen aktuális gazdasági és jogi témákat vizsgáltak.

Műszaki területen MSc-diplomával könnyebb a szakmai ranglétrán előrelépni, magasabb fizetést elérni és a jövő tervezésére is biztosabb lehetőség nyílik – foglalta össze a mesterképzés előnyeiről szóló orientációs napon a Debreceni Egyetem Műszaki Kar dékánja.

A Debreceni Egyetem Műszaki Karán februárban induló mesterképzéseket ismertető orientációs napot tartanak az intézményben november 6-án, hétfőn. A rendezvényre elsősorban azokat várják, akik már megszerezték vagy ebben a félévben kapják kézhez BSc-diplomájukat, de azokra is számítanak, akik most kezdik mérlegelni a mesterképzés lehetőségeit.

Rekordszámú csapat nevezett a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa (BJLEK) őszi szezonjára, és ezúttal is megrendezik a női divízió küzdelmeit. A jövőre húsz éves jubileumot ünneplő egyetemi labdarúgó bajnokság különleges jelentőséggel bír a DE sportéletében – hangzott el a sorsoláson.

Fontos feladatának tartja a tudományos életpályamodell támogatását a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány (GTIDEA) kuratóriuma, amely több ösztöndíjat is létrehozott az egyetemi kiválóságok patronálására. Az új program részleteiről Kossa György kuratóriumi elnök beszélt a Campus Rádiónak adott interjúban.

Az idei yoUDay minden várakozást felülmúlt, a fellépőket lenyűgözte a nagyszabású show elementáris ereje. A hirek.unideb.hu által megkérdezett sztárok egyöntetűen úgy fogalmaztak, hogy a tanévnyitó stadionshow olyan extrát nyújtott, amelyre biztosan sokáig fognak emlékezni.

Több mint negyven színvonalas klasszikus zenei koncertet kínál a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar hamarosan kezdődő őszi évada. Folytatódik a Konzervatóriumi Esték, az Universitas-Debrecen és a Steinway hangversenysorozat, a Régi Zenei hangversenyek, valamint a Lélekmelengető. A Hang-Játék-Zene Ifjúsági élménykoncertek és a Zene-Matiné alkalmai is különleges pillanatokban gazdag produkciókat kínálnak majd a látogatóknak.

Minden eddiginél többen köszöntötték az új tanévet a Debreceni Egyetem tanévnyitó stadionshow-ján, a hetedik yoUDay-en. 23 ezren buliztak együtt az Európában egyedülálló rendezvényen, ahol többek között Dzsúdló, a Valmar, valamint Korda György és Balázs Klári adott koncertet.

A hazai és a nemzetközi sporteseményeken kiemelkedően szereplő hallgatók vehettek át kitüntetést szerdán a yoUDay előtt a Nagyerdei Stadionban rendezett ünnepségen. A Debreceni Egyetem Kiváló Sportolója címet idén harminchárom versenyző kapta meg.

Gyakrabban járnak a buszok és a villamosok Debrecenben a yoUDay estéjén, szeptember 13-án. A DKV a várható nagy utasforgalom miatt módosítja menetrendjét annak érdekében, hogy mindenki időben megérkezzen a Nagyerdei Stadionba az egyetem egyedülálló tanévnyitó stadionshow-jára.

Czingula János: Utópiából az amerikai álomig című kötetének magyar kiadását ismerhették meg az érdeklődők csütörtökön a Bölcsészettudományi Kar könyvbemutatóján. A kiadvány magyar fordítását a kar nyolc, fordító és tolmács mesterképzésben tanuló hallgatója szakmai gyakorlat keretében készítette el.

A kihívásokra a tudásban rejlik a válasz, a Debreceni Egyetemen elérhető legszéleskörűbb tudományokban találhatók meg azok a lehetőségek, amelyek nélkülözhetetlenek a nemzet fennmaradásához – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter az intézmény tanévnyitó ünnepségén a Főnix Arénában. A 2023/24-es tanévben összesen csaknem tizenkétezer elsőéves kezdi meg tanulmányait a Debreceni Egyetemen.

Megújult formában várja a jelentkezőket a stUDinnovate Program, amely lehetőséget teremt a Debreceni Egyetem hallgatói számára, hogy megvalósíthassák innovatív elképzeléseiket.

Kelet-Közép-Európa legnagyobb hallgatói közösségében, a Debreceni Egyetem angol nyelvű képzésein szeptembertől várhatóan több mint 7300-an tanulnak majd. Az egyetem a külföldi hallgatók képzéséből befolyó forrásból tudománytámogatásra posztdoktori ösztöndíjat indít.

Augusztus 11-ig postai úton kell kollégiumi jelentkezéseiket benyújtaniuk a Debreceni Egyetem elsőéves hallgatóinak. Az intézmény hat campusán tizenöt kollégiumban 1220 férőhelyet tart fenn idén a gólyáknak. Az egyetem Debrecenben, Hajdúböszörményben, Nyíregyházán és Szolnokon összesen 4943 kollégiumi férőhellyel rendelkezik, vagyis azok negyede az elsőévesek rendelkezésére áll.

Battai Sugár Katinka a magyar női kardcsapat tagjaként a milánói vívó-világbajnokságon vasárnap megszerzett aranyérmével immár kétszeres világbajnok. A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar rekreáció és életmód szakos hallgatója, a DEAC vívója ezzel nagy lépést tett a párizsi olimpiai részvétel felé.

Megfejthetik a római légiók és a német tengeralattjárók üzenetváltásait, de megpróbálhatnak egy perc alatt kereket cserélni is azok, akik betérnek a 15. Campus Fesztivál egyetemi programhelyszínére, ahol 27 szervezeti egység mutatja be egy-egy téma köré szervezve a tudomány színes, könnyed vagy éppen humoros oldalát. A szerda délután megnyílt Egyetem Tér színpada is változatos programokat kínál, délutánonként beszélgetések, az esti órákban koncertek várják a látogatókat.

Megújul az Egyetem Tér az idei Campus Fesztiválra. A tematikus standoknál a Debreceni Egyetem 27 szervezeti egysége egy-egy téma köré szervezve mutatja be a tudomány színes, könnyed vagy éppen humoros oldalát a fiataloknak, akik egy italra is DE a vendégei lesznek. Az idei fesztiválon bemutatkozik a Középiskolások Egyetemi Előkészítő Programja, a KEEP, amivel a továbbtanulás előtt állókat szólítja meg az intézmény.

A Debreceni Egyetem újságjának júliusi lapszámából kiderül, miként segíti hallgatóit a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium. A kánikulában üdítő lehet arról olvasni, hogyan fejlődött a debreceni fürdőkultúra az elmúlt kétszáz évben, illetve azt is megtudhatjuk, hogy két debreceni egyetemista is közreműködött egy, helyi vendéglátóegységeket bemutató könyv megírásában.

Huszonhárom programhelyszínen, rekordszámú, 315 zenei produkcióval, 70 debreceni zenekarral és előadóval várja a látogatókat július 19. és 23. között a 15. Campus Fesztivál a Nagyerdőn. A Debreceni Egyetem idén megújult arculattal és tartalommal jelenik meg a rendezvényen, az Egyetem Téren bemutatkozik az intézmény új programja a KEEP.

Mérnöki esküt tettek és átvették diplomáikat a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar végzősei a Főépület Díszudvarán pénteken. A 2022/2023-as tanév tavaszi félévében 202 hallgató tett eleget a diplomaszerzés feltételeinek.