Hírek oktatás címkével

Több mint 10 500 elsőéves hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait szeptembertől a Debreceni Egyetemen. Az intézmény vasárnapi ünnepélyes tanévnyitóján Varga-Bajusz Veronika államtitkár kiemelte, hogy a DE a rangsorokban előre lépve már a világ top 2 százalékában van, több mint 130 országból érkező, csaknem 8 ezer külföldi hallgatója pedig kiemelkedő Közép-Kelet-Európában.

Magyarországon először a Debreceni Egyetem Műszaki Karán adták át a KAIZEN™ Award díjakat. Az elismeréssel olyan cégeket jutalmaztak, amelyek a folyamatos fejlesztést előtérbe helyező japán filozófiai elv alapján működnek. A Műszaki Kar Menedzsment és Vállalkozási Tanszékén is tananyag ez a vállalatirányításban hasznos szemlélet.

A japán nyelv oktatása állt a középpontban azon a nemzetközi, japán nyelvű konferencián, amelynek augusztus 26-27-én első alkalommal adott otthont a Debreceni Egyetem (DE). A Bölcsészettudományi Kar (BTK) Idegennyelvi Központ szervezésében rendezett szakmai tanácskozásra tíz országból érkeztek résztvevők.

A Kisvárdai Szakképzési Centrummal kötött együttműködési megállapodást a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara (DE GTK) az oklevelestechnikus-képzés tekintetében: azon diákok, akik a Kisvárdai SzC Fehérgyarmati Petőfi Sándor Technikumban a 2022/23-as, vagy az azt követő tanévekben kezdik meg tanulmányaikat, és felvételt nyernek a GTK valamely közgazdász alapképzésére, 30 kreditet tudnak majd beszámoltatni.

A felvételizőknek július 10-ig, szerdáig van lehetőségük arra, hogy módosítsák a jelentkezési lapon megjelölt felsőoktatási intézmények sorrendjét a 2024. évi általános felvételi eljárásban. A felvételi során mindenki csak egy helyre vehető fel, ezért érdemes a döntés előtt alaposan megfontolni, melyik intézmény, mely képzését jelölik meg a jelentkezők az első helyen.

Az emberi jogok és a klímavédelem kapcsolatáról, a kis lélekszámú települések fejlesztési lehetőségeiről, valamint a jegyzői jogállás változásáról szóló kutatásokról is beszámoltak hallgatók a Debreceni Egyetem Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának Doktorandusz Konferenciáján. A pénteki rendezvényen 65-en mutatták be legújabb kutatási eredményeiket.

Alkalomszerű létesítményi tűzoltóság állt szolgálatba a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Nagyerdei Campusán és a Kenézy Gyula Campuson. A negyvenórás tűzoltóképzést elvégző, huszonnégy fős csapat tagjai a mentőhelikopter műszaki paramétereivel ismerkedtek és egy leszállás közben történt vészhelyzet elhárítását szimulálták a Kenézy Gyula Campuson tartott pénteki gyakorlaton.

Az oktatásban, a tehetséggondozásban és a tanárképzésben kiemelkedően teljesítő oktatóit köszöntötte pedagógusnap alkalmából a Debreceni Egyetem. Az ünnepségen az intézmény vezetése Klebelsberg Kunó-díjjal, a Debreceni Egyetem Tanárképzéséért-díjjal, valamint a Jausz Béla-díjjal ismerte el a szakemberek tevékenységét.

Elkészült a Debreceni Egyetem Műszaki Karának új közösségi tere, a Szárítóműhely a DMK Tímárház szomszédságában, a Szombathi István utcán. A kétszintes, csaknem 180 négyzetméteres házat a múlt század közepéig a tímármesterség gyakorlói használták. Az átépítés után elsősorban a Debreceni Egyetem építészmérnök hallgatói gyakorlati képzését szolgálja, valamint közösségi helyként előadásoknak, kiállításoknak is helyet ad.

Harminc kreditet tudnak majd elismertetni középiskolai tanulmányaikból azok a diákok, akik a Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum és Kollégium oklevelestechnikus-képzése után a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán (DE GTK) folytatják tanulmányaikat – derült ki a felek között köttetett együttműködési megállapodás aláírásakor.