Mintegy négymilliárd forintot költött a Debreceni Egyetem az oktatás minőségének és hozzáférhetőségének javítására a most befejeződött ötéves uniós projektben. Egyebek mellett számos digitális tananyag és segédanyag készült, mentorprogram és felzárkóztató képzés indult az intézmény 14 karának és több szervezeti egységének részvételével.
Hírek oktatás címkével
Tovább folytatódik a Debreceni Egyetem töretlen fejlődése, 2030-ig csaknem 450 milliárd forintot költhetnek az új célokra, ha minden megvalósulhat - hangzott el a Debreceni Egyetem Gazdasági Évindító Partnertalálkozóján, ahol az intézmény vezetői az egyetemmel együttműködő szervezetek, vállalatok képviselőit látták vendégül.
Online konferencia keretében mutatták be csütörtökön azoknak a tudományos kutatási projekteknek az eredményeit, amelyek a Debreceni Egyetem és a Magyar Nemzeti Bank között 2019-ben létrejött megállapodás nyomán az elmúlt tanévben születtek.
Oktatási és kutatási területen tervez további együttműködéseket a Debreceni Egyetem (DE) több erdélyi magyar felsőoktatási intézménnyel. A létrejövő tudástranszfer hozzájárulhat az Erdélyi Református Egyházkerület, a régió tudományos és gazdasági fejlődéséhez, valamint a DE számára is új lehetőségeket kínálhat a tapasztalatszerzésben.
Öt előadással folytatódik a Debreceni Egyetem élethosszig tartó tanulást támogató képzési programja. Több mint százhúszan vettek részt pénteken a Szenior Egyetem 2021/2022. tanév tavaszi félévének első rendezvényén.
Idén tavasszal is ingyenes képzésekkel várja a továbbtanulás előtt álló középiskolásokat a Debreceni Egyetem Informatikai Kara. A már jól ismert programozó szakkör mellett márciustól közép- és emelt szintű érettségire felkészítő kurzusokat is indítanak.
A Debreceni Egyetem innovatív sportstratégiáját, sportinfrastrukturális és sportgazdasági fejlesztéseit, a DEAC szervezeti felépítését, működési modelljét és eredményeit ismerhették meg a Dubai Világkiállítás Magyar Pavilonjában megrendezett Puskás-nap résztvevői.
A Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kara félévente meghirdeti szabadon választható véradás kurzusát, melyre az egyetem valamennyi hallgatója jelentkezhet. Az a cél, hogy tudatos, szociálisan érzékeny és segíteni akaró szakemberek végezzenek az intézményben.
Kiválóan szerepeltek a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája tornászai a Diákolimpia debreceni országos elődöntőiben. A diákok négy arany-, egy ezüst-, és két bronzérmet nyertek, és bejutottak a fővárosi döntőbe.
Nobel-díjas amerikai tudós – Louis Joseph Ignarro farmakológus, a los angeles-i Kaliforniai Egyetem professzora, aki 1998-ban megosztott orvostudományi Nobel-díjat kapott a nitrogén-monoxid élettani hatásának felfedezéséért –, a Nobel-díj bizottság több tagja, neves külföldi egyetemek professzorai, hazai akadémikusok, egyetemi tanárok, a DE több korábbi rektora és számos nemzetközileg elismert szakember is elfogadta a felkérést a Debreceni Egyetem (DE) további fejlődése érdekében létrehozott Tudományos és Társadalmi Tanácsadó Testület tagságára.