Hírek köznevelés címkével

Három évtizedes hagyománynak megfelelően, Arany János születésnapján rendezvénysorozattal emlékezik névadójára a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolája. A DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája Arany János téri feladatellátási hely diákjai március 2-a és 14-e között tematikus tanítási órákon és interaktív programon ismerkednek a költő életútjával.

Második alkalommal tartott közös szakmai napot pénteken a ProSuli program keretében a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar és a Yettel a berettyóújfalui Diószegi Kis István Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában.

Újra megszervezte hallgatói számára a Tanítsunk Magyarországért (TMO) program keretében hagyományos mentortáborát a Debreceni Egyetem (DE) Tanárképzési Központja. A Böszörményi úti campus Kecskeméti János Sportcsarnokában pénteken általános iskolás gyerekek egyetemista mentorok irányításával sportos, közösségformáló, csapatépítő vetélkedőkön vehettek részt.

Az egyéni fejlesztést igénylő, viselkedési nehézséggel küzdő gyermekek integrálása, támogatása állt a középpontban a Debreceni Egyetem Gyakorló Óvodájának szerdán megrendezett szakmai napján. A régió pedagógusai a legújabb képzési stratégiákkal, jó gyakorlatokkal és innovatív szemlélettel ismerkedtek Hajdúböszörményben.

Új ösztöndíjat hozott létre a Debreceni Egyetem azoknak a tehetséges diákoknak a támogatására, akik középiskolai tanulmányaik során kiemelkedő eredményeket értek el az országos tanulmányi versenyeken, és a DE valamelyik képzésén tanulnak tovább. Az intézmény emellett évente egyszer a legjobban teljesítő középiskolát is jutalmazza.

Az ország legjobb vidéki gyakorlógimnáziumában interaktív előadásokon, tanítási órákon és tudományos kísérleteken vehetnek részt kedden és szerdán a középiskolába jelentkező fiatalok. A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája a Csengő utcai gimnázium után két általános iskolájában is nyílt napokra várja az érdeklődő diákokat és szüleiket.

Továbbra is a Debreceni Egyetem gimnáziuma a legjobb vidéki gyakorlóközépiskola a HVG legfrissebb rangsora szerint. A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája legjobb vidéki intézményként az 5. helyet szerezte meg a gyakorlógimnáziumok rangsorában.

Középiskolás vagy? Egyetemre készülsz? Akkor a DE Gazdaságtudományi Kar versenyét neked találták ki. Nemcsak érdekes és izgalmas, hanem 2024-től értékes felvételi pontokat is érhet az idei Ihrig Károly Tanulmányi Verseny (IKTV).

A mezőgazdaság, a térinformatika, a közgazdaság, a logisztika, az egészségügy, valamint a sport iránt érdeklődő fiatalokat várja nyílt napjain a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma október 18-a és 20-a között. A leendő középiskolások tematikus programokon ismerkedhetnek meg az intézmény képzési programjával.

A legújabb pedagógiai módszereket, jó gyakorlatokat és a tehetséggondozás új eszközeit mutatták be a Vezetőtanítók és Vezetőtanárok XIV. Országos Módszertani Konferenciáján a Debreceni Egyetemen. A Gyakorlóiskolák Szövetségének szakmai rendezvényén nyolc szekcióban csaknem száz előadás hangzott el.

A Debreceni Egyetem (DE) Tanárképzési Központjával együttműködve a Debreceni Szakképzési Centrum (DSZC) is bekapcsolódik a Tanítsunk Magyarországért (TMO) programba, gyarapítva ezzel a mentorhallgatók és a mentorált általános iskolások továbbtanulási lehetőségeit.

Játékos vetélkedők keretében ismerkedhettek meg egymással a Debreceni Egyetem Tanárképzési Központjának mentortáborában a „Tanítsunk Magyarországért!” programrésztvevői. A kétnapos esemény zárásaként pénteken 41 mentor találkozott a 259 leendő mentorált diákkal.

Látványos standokkal és szakmai programokkal készül a Debreceni Egyetem agrárkara és több szervezeti egysége az augusztus 17-én nyíló Farmer Expóra. A Böszörményi úti campus fejlesztésének köszönhetően minden idők legnagyobb hazai, 4-es és 5-ös fogatokból álló lovasbemutatója is összeállhat a rendezvényen.

Ötven éve érettségizett a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának egykori 4. E osztálya. Az 1968- 1972 között az intézmény padjait közösen koptató egykori diákok idén újra találkoztak, hogy felelevenítsék az eltelt fél évszázad emlékeit.

Az elmúlt három év felvételi eredményei alapján speciális középiskolai rangsorokat készített a Debreceni Egyetem (DE), emellett egy olyan honlapot is fejlesztett az intézmény, amely országosan egyedülálló módon segítheti az egyetemre jelentkezők szak- és tantárgyválasztását.

Kimagaslóan szerepeltek a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma diákjai a XXVI. Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozón. A Hortobágyon megrendezett szakmai megmérettetésen valamennyi versenyszámban dobogóra állhattak a fiatalok.

A nemzeti összetartozás napja alkalmából „Add tovább a dalt!” jelmondattal szervezett megemlékezést a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája. A kezdeményezéshez az egyetem énekkórusának tagjai is csatlakozott.

Pedagógusnap alkalmából rendezett ünnepséget a Debreceni Egyetem az Aulában. Az eseményen Klebelsberg Kunó-díjjal, a Debreceni Egyetem Tanárképzéséért-díjjal, valamint Jausz Béla-díjjal ismerték el a DE gyakorlóiskoláiban és partnerintézményeiben oktató pedagógusok munkáját

Idén nyáron is várja a természettudományok iránt érdeklődő, továbbtanulás előtt álló középiskolásokat a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara. A TTK augusztus végi egyhetes Nyári Táborába július 1-ig lehet jelentkezni.

Májusfatánc, árnyjáték, robotika bemutató, látványos fizikai és kémiai kísérletek – különleges programokon keresztül mutatták be kiemelkedő tudásukat a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájának diákjai. A keddi Tehetségnapot hat szekcióban rendezték meg.

Portugáliában és Görögországban jártak a Debreceni Egyetem Kossuth Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája diákjai az Erasmus+ iskolai, óvodai partnerségek pályázat keretében. Az Our Heritage in the Colours of the Rainbow elnevezésű projekt révén nemzetközi csoportokban ismerkedtek meg a helyi nevezetességekkel, a portugál, illetve a görög kultúrával.

A Magyar Honvédség által biztosított továbbtanulási lehetőségek bemutatásáról és a katonai pálya népszerűsítéséről állapodott meg hétfőn a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma, valamint a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnoksága.

A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara a DE Gyakorló Óvodájával közösen játékos ismeretterjesztő napot szervez a legkisebbeknek május 6-án, pénteken, a felelős állattartás napján. A cél, hogy már óvodáskorban felhívják a gyerekek figyelmét az állatvédelemre.

Az írásbeli magyar nyelv és irodalom vizsgákkal megkezdődtek az érettségik. A Debreceni Egyetem közoktatási intézményeiben a következő hetekben összesen 278 diák ad számot tudásáról – 2019 óta először, járványügyi korlátozások nélkül.

A Debreceni Egyetem Kossuth Gimnáziumának három diákja is továbbjutott a Brain Bee nevű nemzetközi természettudományi vetélkedő első fordulójából. A verseny fő célja, hogy a középiskolások körében felkeltse az érdeklődést az agy- és az idegkutatások iránt.