Hírek kancellár címkével

Európai innovációs csúcsszervezethez csatlakozott a Debreceni Egyetem. Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet egészségügyi részlege, az EIT Health a DE kiemelkedő egészségipari innovációs törekvését ismerte el ezzel. Az együttműködésről hétfőn egyeztettek Brüsszelben az egyetemi vezetők.

Két évtized, négyezer rendezvény, kétmillió látogató - jubileumi rendezvényen idézték fel az intézmény két évtizede tartó sikertörténetét. Az eseményen elhangzott, hogy a Lovarda nem csak a Debreceni Egyetem, hanem a város életében is meghatározó szerepet tölt be.

Új laboratóriumot adtak át a Mádi Bor Akadémián. A Debreceni Egyetem kutatóhelyén a legmodernebb analitikai eszközök segítségével vizsgálják a szakemberek a térség borainak élettani hatásait.

50 fát ültettek el a Debreceni Egyetem területén november 20-án. Az intézmény a Diákhitel Központ játékán nyerte ezt a lehetőséget, mert a felhívásban a legtöbben a DE-re szavaztak.

Sikeres szakosztályt működtet, átfogó tanulmányt készített, és oktatási-kutatási-felkészítő központot épít az e-sport számára a Debreceni Egyetem – ezekről is szó volt azon a konferencián, amelyen az e-sport közgazdasági, informatikai és magatartástudományi vonatkozásait vitatták meg.

Csaknem harminc hazai felsőoktatási intézmény adatvédelmi tisztviselői vettek részt azon a fórumon, melyet a Debreceni Egyetem hívott életre első alkalommal. A csütörtökön Mádon tartott tanácskozáson a GDPR kapcsán felmerülő kérdéseket vitatták meg.

A Debreceni Egyetemen hozta létre új Területi Innovációs Platformját a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával. A megállapodást Szilvássy Zoltán rektor, Bács Zoltán kancellár és Sebők Katalin, az NKFIH elnökhelyettese írta alá.

Az MIT-val történő együttműködésről és a Multidiszciplináris Egészségipari Kompetenciaközpontról is volt szó a Szenátus október 29-ei ülésén. A testület professor emeritusi címek adományozásáról és új képzések indításáról is döntött.

Ingyenes nyelvvizsgára felkészítő tanfolyamokat indít a Debreceni Egyetem angol nyelvből a leendő hallgatóinak. Azok számára, akik a tanfolyamon részt vesznek, eredményesen nyelvvizsgáznak és a kijelölt szakokon a DE-n tanulnak tovább, nem kerül pénzbe a nyelvtudás fejlesztése.

Korszerű épület ad otthont a jövőben annak a debreceni fiatalok egészségi állapotát felmérő szűrőprogramnak, amelyet a város és a Debreceni Egyetem közösen indít. Az új Iskola-egészségügyi ellátási központot október 11-én adták át.

A hidrobiológiát, a balneológiát, a termálvíz vizsgálatát és hasznosítását, valamint a térség gazdasági, turisztikai fejlesztéseit célzó együttműködési megállapodást kötött csütörtökön a Debreceni Egyetem és Tiszafüred önkormányzata.

A Debreceni Egyetem a meglévő gazdaságtudományi szakok mellett egészségügyi és műszaki képzések indítását tervezi a Szolnok Campusán, a helyi kórházak pedig a DE orvosképzésébe kapcsolódnának be. Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán kancellár a helyszínen beszélt a tervekről.

Új rektorhelyettest választottak, tudományos főigazgatói megbízást adtak át, valamint új klinikák létrehozását támogatta a Debreceni Egyetem Szenátusa szeptember 26-ai ülésén. Több szabályzatot is módosítottak a Szolnok Campus integrációja miatt.

Kerékpározással, szűrésekkel, életmód-tanácsadással hívták fel a figyelmet a megelőzés fontosságára a szív világnapján Debrecenben. A Nagyerdei Stadionban található egyetemi sportkomplexumokat, az Unifit-et és a SET-et is ingyen próbálhatták ki a látogatók. Több mint ezren vettek részt a programon.

Az M4 Sport Híradójában és a DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban is téma volt a száz éves DEAC. Bács Zoltán kancellár, Jávor András DEAC-elnök és Sándor Mihály, a klub krónikása mesélt a kezdetekről, a centenáriumi évadról és a jövőbeni tervekről.

Teltházzal indult a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán nyílt színház. A szerda esti nagysikerű produkciót nemcsak színpadi műsorok, hanem tavasszal már várhatóan vetítések is követik.

A Debreceni Egyetem szerepvállalását méltatta Palkovics László a német autógyár debreceni üzemének telekvásárlásárlásáról szóló szerződés aláírásán mondott köszöntőjében. Az innovációs és technológiai miniszter beszélt az egyetemi mérnökképzés fejlesztéséről is.

Ismét bizonyította a Debreceni Egyetem összetartó közösségi erejét a yoUDay. Az intézmény rendkívüli tanévnyitó stadionshow-ja látványban, hangulatban és élményben is felülmúlta a korábbi rendezvényeket.

Innováció és értéklánc-szemlétű gazdálkodás. Ezekről is szó volt a Debreceni Egyetem Multidiszciplináris Agrár- és Élelmiszeripari Kabinet keddi kihelyezett ülésén, a Parlamentben. A tagok a minisztériumok képviselőivel vitatták meg az agrárképzés- és kutatás lehetőségeit.

A tradicionális egyetemi klubok számára rendezett workshopot a DEAC, a DE Sporttudományi Koordinációs Intézetével közösen. Debrecenben tartotta éves gyűlését a Magyar Rektori Konferencia Sporttudományi Bizottsága is.

Centenáriumi gálaesttel kezdte a szezont a DEAC pénteken, az egyetem aulájában, ahol megemlékeztek az alapító elődökről is. Az évadnyitó ünnepségen díjakat is átadtak a klub vezetői.

Átadták a Debreceni Egyetem Sportgazdasági-Menedzsment és Teniszközpontját a Böszörményi úti campuson. A 860 millió forintos beruházást a kormány több mint 260 millióval támogatta.

Együttműködést igazoló plakettet kapott a Kínai (Fujian) - Magyar Gazdasági és Kereskedelmi Konferencián a Debreceni Egyetem. A tábla szerint a DE a Fujian Chuanzheng Communications College kínai intézménnyel működik együtt.

Jelentős, csaknem másfél milliárd forintos pályázati támogatásból hat, Debrecenben három – köztük az Egyetemi – templom felújítását végzi el jövő év júniusáig a Tiszántúli Református Egyházkerület.

Esküt tettek az elsőéves hallgatók a Debreceni Egyetem tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésén, vasárnap a Főnix Csarnokban. A rendezvényen köszöntőt mondott Varga Mihály pénzügyminiszter, aki beszédében az egyetemek kutatásfejlesztési és innovációs szerepét hangsúlyozta.