Steril mikroalga biomassza létrehozására alkalmas zárt rendszerű fotofermentációs berendezés kifejlesztésére hozott létre konzorciumot a Debreceni Egyetem ipari partnereivel, a Zolend Kft-vel és az Albitech Kft-vel.
Hírek ipari együttműködések címkével
Egyszerre akár 10 teljes emberi genomot lehet költséghatékonyan feltérképezni azzal az új, nagy kapacitású DNS-szekvenáló készülékkel, melyet az elmúlt hetekben állítottak üzembe a Debreceni Egyetem Genomi Medicina és Bioinformatikai Szolgáltató Laboratóriumában.
Az intézmények közötti szakmai kapcsolattartásról és az együttműködés gyakorlati megvalósításáról állapodott meg a Debreceni Egyetem és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat. Az együttműködést Pintér Ákos rektorhelyettes és Béres János főigazgató írta alá július 1-jén.
Együttműködési megállapodást írt alá a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiuma valamint a Globus Konzervipari Zrt. A megállapodás az öt éves élelmiszer-ellenőrzési technikusi képzés gyakorlati oktatását támogatja.
A legkorszerűbb építészeti technológiákról, valamint az egészségipar és orvostudomány területén tervezett együttműködésről tárgyalt Szilvássy Zoltán rektor csütörtökön. A megbeszélésen a koronavírus elleni vakcináról is szó volt.
A koronavírus-járvánnyal szembeni védekezéssel kapcsolatos kutatások és fejlesztések aktuális helyzetéről tartott online tudományos konferenciát az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A tanácskozáson Szilvássy Zoltán rektor ismertette a Debreceni Egyetemen folyó fejlesztéseket.
A korszerű magyar oltóanyaggyártás létrehozásának elősegítéséről állapodott meg a Debreceni Egyetem és a Nemzeti Népegészségügyi Központ az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával. A szerződést pénteken írták alá a minisztériumban.
Oktatási és kutatási célokat szolgáló biotechnológiai berendezéseket adományozott 38 millió forint értékben a Richter Gedeon Nyrt. a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának. A korszerű eszközöket a Biotechnológiai Intézet laboratóriumaiban fogják használni.
A koronavírussal kapcsolatos egyetemi kutatásokról, az ipari partnerekkel közös fejlesztésekről, a vírus ellen bevethető gyógyszerekről és az oltóanyaggyártásról is beszélt Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora a Debrecen TV Közügy Extra című műsorának pénteki adásában.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Inter Traction Electrics Kft. autóbuszgyárának újraindításán járt csütörtökön Debrecenben. Köszöntőjében beszélt a Debreceni Egyetem oltóanyaggyártó kísérleti üzeméről, amelynek megvalósítása új szakaszba léphet.