Hírek ipari együttműködések címkével

Biokompatibilis gyógyszerhordozók és egészségvédő probiotikus készítmények fejlesztésén dolgoznak a Debreceni Egyetemen szakemberei a Komplex Egészségipari Multidiszciplináris Kompetencia Központban, melynek kialakítására mintegy 3 milliárd forintot nyert az intézmény vállalati partnereivel.

Jól halad a Debreceni Egyetem Innovációs Központjának építése. A karantén, illetve a sérülések ellenére is szép eredményeket ért el a DEAC férfi kosárlabda csapata. Egyebek mellett ezekről lehet olvasni az egyetemi újság friss számában.

A kamarákkal és iparági szövetségekkel folytatott érdekegyeztetésről, valamint a felsőoktatás és az ipar kapcsolatának szorosabbra fűzéséről is beszélt György László, az ITM államtitkára a Debreceni Egyetem hallgatóinak a Mérnöki és Üzletfejlesztési Innovációs Intézet vendégelőadójaként.

Akár 6 millió forint támogatást is kaphatnak a hallgatói csapatok prototípus-fejlesztésre és innovatív ötleteik piaci validálására a Debreceni Egyetemtől az egyetemi proof of concept program keretében. December 15-ig várják a projektjavaslatokat.

A koronavírus első hulláma által okozott krízishelyzet vezetéselméleti tanulságairól tartott online előadást hétfőn, a Debreceni Egyetem hallgatóinak a Mérnöki és Üzletfejlesztési Innovációs Intézet (MÜZLI) mesteroktatója, Lencsés Gergő, a General Electric globális értéklánc vezetője.

Megtízszerezi a hazánkban jelenleg elérhető HPC-kapacitást az a szuperszámítógép-fejlesztés, amelyet a Debreceni Egyetem Szuperszámítógép Központjában hajtanak végre 2022-ig. A beruházás időkapszuláját pénteken helyezték el a létesítménynek otthont adó Kassai úti campuson.

Oroszország vezető műszaki felsőoktatási intézményével, a Tomszki Műszaki Egyetemmel kötött megállapodást a Debreceni Egyetem – a járványveszély miatt rendkívüli videokonferencia keretében. Az oktatási és kutatási együttműködés a kutatás-fejlesztés és a közös publikálás területére is kiterjed.

Meghatározó mérföldkőhöz érkezett az egyetem és az informatikai cég többéves együttműködése. Az EPAM támogatásával korszerű számítógéptermet alakítottak ki a Debreceni Egyetem Informatikai Karának megújult tetőterében.

„A KKV-k és start-upok jelen kihívásai az üzleti folyamatokban” címmel rendezett szakmai tanácskozást az Open Innovation Hungary és a Debreceni Egyetem (DE) Műszaki Kara csütörtökön a thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft. debreceni telephelyén.

A Debreceni Egyetemen hozzák létre a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség adatelemző központját, és növelik az intézményben működő szuperszámítógép kapacitását – jelentette be Palkovics László innováció és technológiai miniszter, aki a Mesterséges Intelligencia Stratégiát ismertette az egyetemen.