Távoktatás, különleges évzáró, elmaradt yoUDay, online rendezvények, átalakuló betegellátás – a Debreceni Egyetem 2020-as évét is jelentősen átírta a koronavírus-járvány. Visszatekintőnkben az idei év intézményi szempontból legfontosabb történéseit foglaltuk össze.

Január
A Debreceni Egyetem meghatározó partnerei, kormányzati és gazdasági szereplők körében ismertette az intézmény tavalyi eredményeit és a 2020-as terveket Bács Zoltán kancellár. A január 16-ai Gazdasági évindító partnertalálkozón előadást tartott Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is.

Az intézmény már januárban reagált a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kihívásokra. A január 28-ai sajtótájékoztatón elhangzott, hogy folyamatosan tartják a kapcsolatot az érintett országokból érkező hallgatókkal, és a betegellátó intézményekben is megtették a szükséges óvintézkedéseket.

Február
A Debreceni Egyetem oktatási kínálatáról tartott tájékoztatót az intézmény vezetése február elején. Újdonság a marketing, illetve a szerkezet-építőmérnöki mesterszak, valamint az ének-zene tanári és a Kelet-Magyarországon egyedülálló gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanár osztatlan képzés. Emellett most először lehetett jelentkezni a nemzetközi tanulmányok és a járműmérnöki alapszakra is, Nyírbátorban pedig vidékfejlesztési agrármérnök alapképzést hirdettek levelező tagozaton.

Február óta a magyar után már az angol nyelvű verziója is letölthető a Debreceni Egyetem egyedülálló egészségügyi applikációjának. Az UD Mediversity appon keresztül a külföldi betegek számára is elérhető a telefonkönyv, a szakrendelés- és orvoskereső is.

Március
Márciusban az egyetem vendége volt a világhírű amerikai színész John Malkovich. A kétszeres Oscar-díjjelölt művészt Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán, az intézmény kancellárja fogadta.

A világ vezető műszaki egyeteme, az MIT módszertanára alapozva innovációs központot hoznak létre a Debreceni Egyetemen, amely egész Európa számára meghatározó lesz. Mindezt az Innovációs és Technológiai Minisztérium sajtótájékoztatóján jelentették be.

A koronavírus-járvány miatt március közepén jelentősen megváltozott az élet az egyetemen is. Március 23-án mind a 14 karon elkezdődött a távoktatás, létrehozták a Veszélyhelyzeti Alapot a rendkívüli járványügyi, illetve ellátási kiadások finanszírozására, és megalakult a DE Járványügyi Munkacsoport a hatékony védekezés érdekében. A betegellátó intézményekben általános látogatási tilalom lépett életbe.

Április
Az áprilisban közölt jelentkezési adatokból kiderült, hogy továbbra is a Debreceni Egyetem az ország egyik legnépszerűbb felsőoktatási intézménye. A tavaly felvettekhez képest több mint tíz százalékkal többen jelölték meg az egyetemet az első helyen. A legtöbben a Gazdaságtudományi Kart választották.

A járványügyi veszélyhelyzet miatt a Debreceni Egyetem köznevelési intézményeiben elmaradtak a hagyományos ballagások, a diáktársak virtuálisan búcsúztatták el a végzősöket. Az idei rendkívüli érettségin azonban már személyesen vettek részt a tanulók.

Május
A Debreceni Egyetem is részt vett a május elején kezdődött H-UNCOVER elnevezésű országos koronavírus-szűrőprogramban. Az intézmény szakemberei négy megyében mintegy 4000 embert vizsgáltak meg.

A korszerű magyar oltóanyaggyártás létrehozásának elősegítéséről állapodott meg az egyetem és a Nemzeti Népegészségügyi Központ az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával. Az együttműködés célja, hogy az intézmények széleskörű ismereteire és az általuk birtokolt tudásbázisra alapozva a hazai ellátásbiztonságot szavatoló gyártás valósulhasson meg mind a kötelező, mind az ajánlott védőoltások, valamint a járványok okozta igények kielégítése terén.

Májusban elindult a Virtuális Ambulancia, az Egyetem Egészségügyi e-Szolgáltatása, amely egészségi állapotukkal kapcsolatban telefonos konzultációt biztosít a pácienseknek.

Június
Júniusban letették az Innovációs Központ és a PILOT Oltóanyag Üzem, a DE Science Park első egyetemi létesítményeinek alapkövét.  Az Oltóanyag Üzem 2169 négyzetméter alapterületű épületében kutató helyiségek és az ezt kiszolgáló irodák  kapnak helyet. A kis sorozatokban vakcinák gyártására is alkalmas üzem méretéből és kettős funkciójából adódóan Európában is egyedülálló lesz. Az Innovációs Központ pedig a start-upok, kutatócégek és az egyetemi élet fontos találkozási pontja lesz.

Új elnököt és vezetőséget választott a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata. A DEHÖK új elnöke Csont István lett, aki Bognár István Ádámot váltotta, és két évig tölti be a pozíciót.

Július
Júliusban az intézmény és a hazai felsőoktatás történetében is egyedülálló módon a Nagyerdei Stadionban rendezett tanévzáró ünnepségeken kapott diplomát a Debreceni Egyetem 2500 végzőse. A hallgatók több ezer ember előtt, a sportlétesítmény küzdőterén ünnepelték az egyetemi tanulmányok lezárását.

Július 23-án hozták nyilvánosságra a szeptemberben induló felsőoktatási szakok ponthatárait. A Debreceni Egyetem továbbra is az ország második legnépszerűbb felsőoktatási intézménye.

Új buszokat kapott a DEAC, a beszerzést elsősorban TAO-forrásból finanszírozták. A sportklub logójával díszített három modern járművel kényelmesebben utazhatnak a csapatok az idegenbeli mérkőzésekre. 

Augusztus
Az egyetem 6 milliárd 250 millió forintot kap a 2020. évi Tématerületi Kiválósági Program keretében a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból. Ez a legnagyobb támogatás a 27 hazai tudományos intézménynek kutatásra nyújtott, összesen 43,9 milliárd forintból.

Az idei felsőoktatási pótfelvételi eljárásban összesen 884-en adták be 986 képzésre a jelentkezésüket a Debreceni Egyetemen, ezzel a hazai egyetemek közül a DE volt a legnépszerűbb.

Szigorú egészségügyi óvintézkedések mellett augusztus 24-én elkezdődött a Debreceni Egyetem gólyatábora. A szervezők a jó hangulat megteremtésén túl a járványügyi szabályok betartására is fokozottan figyeltek.

Csaknem hatvan év után, augusztusban csapott össze újra egymással bajnoki mérkőzésen a DEAC és a DVSC labdarúgócsapata.  A másodosztályú debreceni rangadón végül a tavaly még az NB 1-ben szereplő DVSC nyert 3-0-ra a Nagyerdei Stadionban.

Szeptember
14 karon 9000 elsőéves, összesen 30780 hallgató számára járványügyi biztonsági intézkedések mellett, jelenléti oktatással kezdődött meg a 2020/21-es tanévet szeptember 7-én. Az évnyitó szenátusi ülést szeptember 8-án, a hagyományoktól eltérően, a Főépület előtt tartották meg.

Hivatalosan is átadták a megújult Egyetemi és Nemzeti Könyvtárat. A felújítást a 300 milliós pályázati forrás mellett 100 millió forinttal támogatta az egyetem. A beruházásnak köszönhetően 21. századi megújult infrastruktúra várja a látogatókat.

332 millió forint ösztöndíjat nyertek a Debreceni Egyetemről benyújtott sikeres pályaművek az Új Nemzeti Kiválóság Program 2020/2021. tanévre meghirdetett pályázatain.

A Debreceni Egyetemen hozzák létre a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség adatelemző központját, és növelik az intézményben működő szuperszámítógép kapacitását – jelentette be Palkovics László innováció és technológiai miniszter, aki a Mesterséges Intelligencia Stratégiát ismertette az egyetemen.

Október
Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetemen alkalmazták a Richter által kifejlesztett remdesivir hatóanyagot tartalmazó koronavírus elleni szert. A klinikai vizsgálatban a vírusszaporodást gátló infúziós kezelést súlyos állapotú betegek kaphatták.

Megtízszerezi a hazánkban jelenleg elérhető HPC-kapacitást az a szuperszámítógép-fejlesztés, amelyet a Debreceni Egyetem Szuperszámítógép Központjában hajtanak végre 2022-ig. A beruházás időkapszuláját a létesítménynek otthont adó Kassai úti campuson helyezték el.

Oroszország vezető műszaki felsőoktatási intézményével, a Tomszki Műszaki Egyetemmel kötött megállapodást a Debreceni Egyetem. Az oktatási és kutatási együttműködés a kutatás-fejlesztés és a közös publikálás területére is kiterjed.

Koszorúzással tisztelgett október 31-én egykori névadója, gróf Tisza István szobránál a Debreceni Egyetem vezetése. Az egykori miniszterelnök halálának 102. évfordulója alkalmából Szilvássy Zoltán rektor és Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke mondott beszédet.

Kilenc helyet javított tavalyi pozíciójához képest a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája az ország középiskoláinak rangsorán. Az intézmény az összesített százas listán a korábbi 28-ról a 19. helyre lépett, míg a gyakorlógimnáziumok között az ötödik helyen végzett.

November
A koronavírusjárvány miatt ismét változott az oktatás rendje. November 9-től hibrid oktatást vezettek be a Debreceni Egyetem.

A járványveszély miatt idén rendhagyó módon, online formában rendezték meg a DExpót november 23-a és 27-e között.  Az egyetem beiskolázási rendezvényének videóit több mint 7600-an tekintették meg.

18 választási körzetből 17-ben érvényesen és eredményesen szavaztak az egyetemi polgárok november 17-19-e között az új Szenátus tagjaira, így csupán egy körzetben kell új voksolást tartani. A jelenlegi Szenátus mandátuma 2020. december 31-én jár le, az új összetételű, 70 fős testületé pedig 2021. január 1-től 2024. december 31-ig tart.

December
Jól haladnak az egyetemi beruházások. Már szerkezetkész az Innovációs Központ a Vezér úti Tudományos, Technológiai és Innovációs Parkban. A több mint 5000 négyzetméteres, háromszintes épületet a tervek szerint 2021 tavaszán adják át. A hatalmas üveghomlokzatú központ az oktatás, a kutatás és a versenyszféra szereplőit gyűjti majd egy helyre. Az ütemtervnek megfelelően halad a Learning Center építése is. A Dóczy utcán várhatóan jövő tavasszal készül el a háromszintes létesítmény, mely az egyetem modern multifunkciós tanulóközpontja lesz. A DEAC-pályán pedig már a helyükön vannak az új székek és épül a lelátót fedő tetőszerkezet is, illetve folyamatban van egy futballspecifikus fitneszpark építése is. A lelátó és a pálya környékének korszerűsítése mellett hamarosan bővítik a sporttelep főépületét is.


Biokompatibilis gyógyszerhordozók és egészségvédő probiotikus készítmények fejlesztésén dolgoznak a Debreceni Egyetemen szakemberei a Komplex Egészségipari Multidiszciplináris Kompetencia Központban. Ennek kialakítására mintegy 3 milliárd forintot nyert az intézmény és vállalati partnerei, a Richter Gedeon Nyrt., illetve a Medyag Kft. alkotta konzorcium- hangzott el a projekt online nyitókonferenciáján.

Hét ország vezető egyetemeivel közösen hozott létre a Debreceni Egyetem konzorciumot az idegtudományok fejlesztésére. A The NeurotechEU nevű Európai Egyetemi Szövetség három évre, 5 millió euró európai uniós támogatást nyert el az Erasmus+ európai uniós pályázat keretében, mely összeget elsősorban vonatkozó oktatásaik összehangolására fordíthatnak.

Sajtóiroda