Hírek ipari együttműködések címkével

Tíz katona teljesítette a Magyar Honvédség, a Debreceni Egyetem, valamint felsőoktatási és vállalati partnereinek együttműködésével, első alkalommal megszervezett „Bevezetés az űreszközök üzemeltetésébe” című tanfolyamot. Az ünnepélyes oklevélátadót csütörtökön tartották az Aulában.

Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a városban üzleti szolgáltatásokat nyújtó cégeket tömörítő Debrecen Business Service Centers Kerekasztal szervezet. A felek az oktatatás színvonalának további emelését tűzték ki legfontosabb célként.

A koronavírus-járvány kezdete óta a Debreceni Egyetem csaknem 1350 hallgatója vett részt valamilyen formában a járvány elleni védekezésben. Az önkéntes fiatalok a szűrésben, oltásban, ápolási és adminisztrációs feladatokban is folyamatosan segítik az egészségügyi dolgozók munkáját.

Az alternatív meghajtású járművekről és az önvezető autókról is beszélt a Porsche Hungária emblematikus ügyvezető igazgatója a Gazdaságtudományi Kar hallgatóinak. Eppel János a MÜZLI Lobbi 2.0 kurzusának keretében szerdán tartott előadást.

A Műszaki Kar, valamint a Természettudományi és Technológiai Kar hallgatói 22 csapattal vesznek részt a globális atomenergetikai vállalat ötletversenyén. A Roszatom regionális központjának eseményén a legjelentősebb orosz műszaki egyetemek is közreműködnek.

Bács Zoltán kancellár A nap vendége című műsorban nyilatkozott a Trend FM rádió keddi adásában. A professzor a modellváltással megnyíló lehetőségekről, az egyetem teljesítményéről, a tavalyi rekord egyetemi költségvetésről, az iparral való együttműködésben rejlő további lehetőségekről beszélt.

Rekordszámú vállalati partner és több mint 600 hallgató részvételével rendezte meg a TTK Szakmai Napot a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara. A járványhelyzet miatt idén ez a rendezvény is az online térbe költözött.

Szakmai előadásokkal, vállalati partnerek bemutatkozásával, próbainterjúkkal, valamint újdonságként tematikus képzésekkel várja a hallgatókat és az érdeklődő középiskolásokat a Debreceni Egyetem Informatikai Kara az 23. Informatikai Szakmai Napokon.

Szakmai tanácskozással, a kar intézeteinek, tanszékeinek bemutatkozásával és a résztvevő cégek virtuális kiállításával rendezte meg március 31-április 1-én „Az ipar napjai Debrecenben” című közös online konferenciáját a város és a Debreceni Egyetem (DE) Műszaki Kara (MK).

Leendő munkaadóikkal találkozhatnak a Természettudományi és Technológiai Kar hallgatói az idei online TTK Szakmai Napon. Az április 8-ai rendezvényen nemzetközi pénzügyi vállalatok kerekasztal-beszélgetésen vitatják meg, hogy természettudományos diplomával miért érdemes náluk tervezni a jövőt.