Hírek felvételi címkével

Várakozásokat felülmúlóan szerepelt a 2025-ös felvételin a Debreceni Egyetem új képzési helye, több mint száz jelentkező nyert felvételt az Egészségtudományi Kar, a Gazdaságtudományi Kar, valamint a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar által Siófokon meghirdetett képzésekre. A karok munkatársai a napokban a helyszínen segítették a felvett hallgatók beiratkozását.

Kiemelkedő eredményt ért el az idei pótfelvételi eljárásban a Debreceni Egyetem. 2025-ben összesen csaknem ezer hallgató nyert felvételt az intézménybe a pótfelvételin, a 2025/26-os tanévtől így összességében több mint tizenkétezer elsőéves kezdheti meg tanulmányait a DE-n.

Minden eddiginél több, csaknem 12 ezer elsőéves kezdheti meg tanulmányait szeptembertől a Debreceni Egyetemen. A rájuk váró hallgatói lehetőségekről, élményekről, az új impulzusokról is beszélt a Debrecen Televízió egyetemi magazinműsorában a DE Hallgatói Önkormányzat új elnöke és a Doktorandusz Önkormányzat elnöke.

Idén tizenkét kar hirdet szakokat, összesen 116-ot a pótfelvételi eljárás keretében a Debreceni Egyetemen. Az önköltséges képzések mellett állami ösztöndíjasok is elérhetőek a pótfelvételi során, valamint egy új szak is megjelent a kínálatban: mostantól sport mentáltréner mesterképzési szakra is lehet jelentkezni.

Minden eddiginél több, várhatóan csaknem 12 ezer elsőéves kezdheti meg tanulmányait a Debreceni Egyetemen a 2025/2026-os tanévben. A DE továbbra is a legnépszerűbb vidéki felsőoktatási intézmény, országos viszonylatban a második helyen áll. Az általános felvételi eljárás eredményeiről csütörtökön sajtótájékoztatón számolt be Bartha Elek oktatási rektorhelyettes és Ölvetiné Szabó Beáta beiskolázási és továbbképzési igazgató.

Felvételizők és szülők is lázas izgalommal várták a ponthatárok kihirdetését a Debreceni Egyetem Dóczy utcai sportcampusán szerda este. A felvételt nyert fiatalokat ajándékkal köszöntötték az intézmény munkatársai.

Jelentkezési rekordot döntött a Debreceni Egyetem, a legkorszerűbb technológiával felszerelt laborokkal átadták a Műszaki Kar új épületszárnyát, stratégiai megállapodás az Agrárminisztériummal – ismét a Debreceni Egyetem legfontosabb híreiről, eseményeiről tudósított a Díszudvar magazin.

Csaknem 11 ezren jelölték meg első helyen a DE valamelyik képzését, összességében pedig mintegy húszezren jelentkeztek az intézménybe. A Debreceni Egyetem ezzel továbbra is őrzi vezető pozícióját a legnépszerűbb vidéki felsőoktatási intézmények között.

Már csak néhány napjuk maradt a felvételizőknek arra, hogy eldöntsék, melyik felsőoktatási intézményben szeretnének továbbtanulni. A Debreceni Egyetem a legszélesebb képzési profóliót kínálja, valamint színvonalas hallgatói szolgáltatásokkal várja a leendő elsőéveseket. Az általános felvételi eljárásban február 15-ig lehet jelentkezni az egyetem képzéseire.

A Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Kara immár két képzéssel várja azon jelentkezőket, akik nemcsak szakmát, hanem hivatást is szeretnének választani. A fogorvosképzés mellett tavaly szeptemberben elindult a hat szemeszteres digitális fogászati tervező alapszak is.