Hírek felsőoktatás címkével

Azok számára, akik szeretnék ötvözni a biológia és a kémia iránti érdeklődésüket az egészségtudományok világával, a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara kiváló választás: a hallgatók olyan hivatással ismerkedhetnek meg, amely stabil jövőt és megbecsülést nyújt. Ezen a pályán minden nap lehetőség nyílik valódi értéket teremteni, betegeken segíteni.

Elsősorban a kortárs könnyűzene alapképzési szakon végzett hallgatóknak hirdette meg a kortárs könnyűzene művész mesterképzést a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézete. A szeptemberben induló új szak a hivatásos zenész életpálya iránt komolyan elkötelezett, már szakmai tapasztalattal rendelkező jelentkezőknek kínál karrierépítést segítő, hasznos ismereteket. A képzés bizonyos feltételek teljesülése estén más zeneművészeti képzésben végzettek számára is elérhető.

Emelkedett a Debreceni Egyetem hallgatóinak létszáma köszönhetően annak, hogy a most véget ért keresztféléves felvételi eljárásban összesen csaknem négyszázan nyertek felvételt az intézmény valamelyik meghirdetett képzésére. Az elsősorban mesterképzések iránt érdeklődők számára fontos keresztféléves felvételin a legtöbben ezúttal is a Gazdaságtudományi Kar szakjait választották.

Fennállásának 25. évfordulójához érkezett a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK), mely az elmúlt negyedszázadban a régió és az ország egyik meghatározó tudásközpontjává vált. A jubileum alkalmából egész évben tudásbővítést és együtt gondolkodást elősegítő rendezvénysorozattal ünnepel a DEENK.

Gyakorlatorientáltság és értékközpontúság jellemzi a Debreceni Egyetemen a tanárképzést. A DE Pedagógusképző Központja a szeptemberben induló tanévben is úgy koordinálja az intézményben zajló oktatást, hogy a tanári pályára jelentkezők a lehető legalaposabban elsajátíthassák a szakma minden elemét, emellett arra is törekednek, hogy erősödjön a hallgatókban a hivatástudat. Forisek Péter főigazgató szerint az elmúlt években vonzóvá vált a pedagóguspálya, köszönhetően az intézmények közötti együttműködéseknek és a jól szervezett életpályamodellnek.

A Debreceni Egyetem hazai és nemzetközi népszerűségéről, az aktuális felvételi eljárásról, az intézmény gazdálkodásának alakulásáról is beszélt Bács Zoltán az egyetemi rádiónak adott évindító interjúban. A kancellár beszámolt a jövőbeni infrastrukturális tervekről és az idén kezdődő új beruházásokról is.

A demedia.hu felületén és a Youtube-on is elérhető Campus TV-ben már megtekinthetők beszélgetések és népszerűsítő kisfilmek a Debreceni Egyetem idei általános felvételi eljárásáról, az új szakokról, a jelentkezési feltételekről, a hallgatói életről és az intézményi infrastruktúráról. Az interjúk hamarosan a karok vezetőinek részvételével folytatódnak.

Az ország felsőfokú intézményei közül a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara büszkélkedhet a legváltozatosabb, minden igényt kielégítő klasszikus zenei szakkínálattal. A képzési portfólió, a széles körű hangszerkínálat mellett a magasan jegyzett oktatói gárda, valamint a jól tervezhető karrierépítés miatt is vonzó lehet a ZK a felvételizők számára.

A Debreceni Egyetem Műszaki Karán tettek látogatást a Debreceni Szakképzési Centrum Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum diákjai hétfőn. A középiskolás fiatalok arról hallhattak a kar vezetőjétől, hogy az ország egyik legjobb felsőoktatási intézményében, a Debreceni Egyetemen tovább tanulók milyen képzésekre és karrierre számíthatnak a diploma megszerzését követően.

Átvették diplomáikat a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának végzősei az intézmény Díszudvarán szombaton. Jogász szakon ezúttal 42-en, európai és nemzetközi üzleti jog mesterképzésen 13-an, jogi felsőoktatási szakképzésen 5-en feleltek meg a követelményeknek. A jogi kar dékánja szerint a most végzettek tanulmányaik során érettebbé és egy közösség részévé váltak.