A DExpóról, a gólyabálokról, az egykori Hortobágy malomról és a Tisza-tó egyik szigetén forgatott Jóreménység-sziget című filmről is beszámol decemberi számában a Debreceni Egyetem lapja.
Hírek egyetemi sportélet címkével
Egy hónapon át gyűltek az édességek az UniFit Fitness & Gym Centerben, hogy aztán mosolyt csalhassanak a Kuruc Utcai Óvoda gyermekeinek arcára. A Debreceni Egyetem fitneszcentruma – tovább ápolva a sokéves hagyományt – a vendégekkel összefogva kedveskedett a kicsinyeknek.
A gátfutó Kozák Luca portréfotójával a címlapon jelent meg az Egyetemi Élet friss száma, amelyből egyebek mellett kiderül, hogy a Debreceni Egyetem is díjazott alkotásokat a Malter Filmfesztiválon. A lap bemutatja Deák Bill Gyulát, Szaffkó Pétert és az idén 140 éves Zsuzsi kisvasutat is.
Októberben is a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar lett a legaktívabb szervezeti egység a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogram (DEDM) versengésében. A GYGYK így duplázni tudott, hiszen az előző hónapban is az ott dolgozók gyűjtötték a legtöbb sportos pontot.
Battai Sugár Katinka kardvívó fotójával a címlapon jelent meg az Egyetemi Élet friss kiadása. Az újságban olvashatnak egyebek mellett arról a különleges vacsoráról, amivel a külföldi cserediákokat vendégelték meg a Debreceni Egyetemen, illetve azokról a szakmai programokról, melyeken a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék hallgatói és tanárai vettek részt a Noszvaj-síkfőkúti Soó Rezső Kutatóházban.
A Debreceni Egyetem több száz hallgatója és dolgozója kapcsolódott be az Európai Unió legnagyobb szabadidősport-programja, a #BeActive eseményeibe. Egy héten át kilenc sportágban küzdöttek a mozogni vágyó egyetemi polgárok az érmekért.
Idén is bekapcsolódhatnak a debreceni egyetemi polgárok a #BeActive eseményeibe. Az Európai Unió legnagyobb szabadidősport-programja szeptember 23-án, pénteken kezdődik. Hallgatók, oktatók, dolgozók is nevezhetnek, kilenc sportágban.
A Nagyerdei Stadionban tartotta szerdai ülését a 2024-re tervezett Európai Egyetemi Játékok Operatív Szervező Bizottsága. A Debreceni Egyetem és a Miskolci Egyetem több verzióval is készül a közös rendezésű multisport versenyre a gyorsan változó gazdasági környezet miatt.
Június és július után augusztusban is a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár dolgozói mozogtak a legtöbbet és gyűjtötték ezzel a legmagasabb pontszámot az intézmény Dolgozói Mozgásprogramjában. A DEENK ezzel elnyerte az év aktív szervezeti egysége címet.
Megvédte „a hónap legaktívabb szervezeti egysége” címét a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár. Akárcsak júniusban, úgy júliusban is a könyvtár dolgozói mozogtak a legtöbbet és gyűjtötték ezzel a legmagasabb pontszámot az intézmény Dolgozói Mozgásprogramjában.
Jól szerepeltek a Debreceni Egyetem sportolói a Lengyelországban, Lódz városában a hétvégén zárult Európai Egyetemi Játékokon. A legjobb eredményt a DE vízilabdacsapata érte el, a negyedik helyen végeztek. Két év múlva Debrecen és Miskolc ad otthont az EUG-nak.
Tíz esztendővel ezelőtt, 2012 nyarán jelent meg első alkalommal a Debreceni Egyetem Alumni Központjának magazinja, az intézményben vagy annak jogelődeiben végzett egykori hallgatók életét, sorsát, karrierjét figyelemmel kísérő, elért eredményeikről beszámoló lap, a DEja vu.
A csoportmérkőzésekkel megkezdődtek a küzdelmek a Debreceni Egyetem vízilabdázóinak és futsalosainak az Európai Egyetemi Játékokon (EUG) szombaton a lengyelországi Lódz-ban. A nemzetközi sportesemény első napján győzelemmel mutatkoztak be a női teniszezők is.
A Debreceni Egyetemre látogatott csütörtökön a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség elnöke, Hamane Niang. A sportdiplomata elismerően nyilatkozott az egyetem sportéletéről, valamint az orvostudomány, a sport és a kutatások összehangolt rendszeréről.
Az Informatikai Kar lett a legaktívabb szervezeti egység a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogram (DEDM) májusi versengésében. Az egy hónapja meghirdetett, az egyetem dolgozóinak sportolását szorgalmazó programnak a legnagyobb közösségi oldalon már csaknem félezer tagja van.
A Debreceni Egyetem Mádi Borakadémiája szervezésében idén is megrendezik a Mad Run futóversenyt. A harmadik mádi megmérettetés résztvevői háromféle versenytáv közül választhatnak a Tokaji Hegyvidék legszebb részeit bejárva.
Tizenegy érmet szereztek a Debreceni Egyetem sportolói az első alkalommal megrendezett MEFOB Fesztiválon, amelyen 27 felsőoktatási intézmény részvételével 8 sportág 95 versenyszámában avattak országos egyetemi bajnokot. A négynapos viadalon mintegy ezer egyetemista versengett.
Inkluzív Egészség- és Sportnapot tartottak csütörtökön Nyíregyházán a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Verzár Frigyes Szakkollégiuma és a Magyar Speciális Olimpia Szövetség szervezésében. A rendezvényen egészséges és értelmi fogyatékossággal élő fiatalok együtt sportoltak.
Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogram néven indít szervezeti egységek közötti sportos vetélkedést az intézmény és a DEAC Szabadidősport Szakosztálya. A cél egy jó hangulatú, pozitív, motiváló közösség létrehozása, emellett pedig minden hónapban kiderül, melyik szervezeti egység volt a legsportosabb, legaktívabb.
Egészségügyi szűréseken, életmód-tanácsadáson is részt vehetnek, de akár a helyes nyújtás lépéseit is megtanulhatják a mozogni vágyók a Debreceni Egyetem programjain az V. FőnixFitten. Több ezer résztvevőt várnak Kelet-Magyarország legnagyobb fitneszrendezvényére szombaton, a Főnix Csarnokba.
Nagyszerű szereplés után összesen négy éremmel tértek haza a Debreceni Egyetem hallgatói az idei Sportlövő MEFOB-ról. Fleischer Bernadett egy egyéni arany és egy egyéni ezüst mellett csapatban is érmesként zárt, míg Polgár János szintén aranymedálnak örülhetett.
Mivel foglalkoznak a Debreceni Egyetem Lovasakadémiáján? Mit csinálnak a DE Bölcsészettudományi Karához tartozó Pszichológiai Intézetben és miről szól a fair trade kereskedelem? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a friss Egyetemi Életben.
Harmadik helyen végeztek a Debreceni Egyetem medikusai a hazai orvostudományi egyetemek sportcsúcseseményén, a hétvégén megrendezett 49. Medikus Kupán. A viadalt hagyományosan a négy hazai orvosképző intézmény részvételével rendezték meg Pécsett.
Négy aranyérmet szerzett a rövidpályás gyorskorcsolyázók montreali világbajnokságán a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának sportszervező szakos hallgatója, Liu Shaoang. A Ferencváros 24 éves gyorskorcsolyázója 500, 1500 és 1000 méteren is győzött, így mindhárom egyéni távon aranyérmes lett, és megvédte címét összetettben is.
Pontosan 100 nap múlva kezdődik az Európai Egyetemi Játékok (EUG – European Universities Games) 2022-es viadala a lengyelországi Lodz-ban. A Debreceni Egyetem különítménye összeállt, az intézmény négy sportágban mintegy 40 sportolóval képviselteti magát a július 17-én kezdődő játékokon.