Múltidézés és esélylatolgatás válogatott társaságban

Három sportlegenda, Gelei József, Csank János és Kozma Mihály osztotta meg meglátásait a magyar labdarúgás múltjával és jelenével kapcsolatban a DELAB ünnepi kiadásának legutóbbi állomásán az oDEon színpadán. A Buzánszky 100 rendezvénysorozat részeként megtartott keddi eseményen bonyolították le a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa őszi szezonjának sorsolását is.

Fenyves Veronika, a Gazdaságtudományi Kar dékánja köszöntötte a Debreceni Egyetem nevében a szép számú hallgatóságot. Az este folyamán Ó Nagy Ferenc, az ismert rádiós szerkesztő vezénylete mellett Gelei József, Csank János és Kozma Mihály kalauzolta el a résztvevőket a honi labdarúgás dicső múltját felelevenítve egészen napjainkig a válogatott szereplését illetően. Felidézték, nemzeti gárdánk legnagyobb sikereit 1938 és 1968 között aratta: az 1938-as és 1954-es világbajnokságon ezüstérmesként zárt, emellett első lett az 1952-es, az 1964-es és az 1968-as olimpián. A 20. században sikert sikerre halmozó csapat 1986-ban szerepelhetett utoljára vb-n, Mexikóban, ahol azonban csak a 18. helyen végzett.

Az 1964-es tokiói ötkarikás játékokon aranyérmet szerző magyar válogatott kapusa, Gelei József elmondta: egy sikeres pályafutáshoz a tehetség mellett szerencse is kell, de talán a legfontosabb, hogy mennyi munkát tesz bele az ember.

1997-ben a jugoszlávok ellen vb-pótselejtezőt játszhatott a válogatott, a Csank János vezette együttes azonban kettős vereséget szenvedett, így nem jutott ki a tornára. Az 1965 és 1969 között a DUSE gárdáját erősítő, diplomáját a Debreceni Egyetem jogelőd intézményében szerző kiváló szakember számára a mai napig fájó emlékeket idéznek azok a meccsek. 

- Akkor egy kicsit meghaltam. Azóta persze már túlléptem rajta, kapus voltam anno, bírom a gyűrődést. Azt a két találkozót elfeledném szívesen, de ettől függetlenül büszke vagyok arra, hogy magyar kapitány lehettem. Örömteli, hogy sokat változott a szurkolók hozzáállása az évek alatt, mi azért jobban éreztük a nyomást, volt, hogy 2500 ember előtt játszottunk, más volt a közhangulat egy-egy rosszabbul sikerült összecsapás után – fogalmazott Csank János.

A beszélgetés során szóba került a jövő évi vb is, amelyen már 48 csapat vehet részt a korábbi 32 helyett. Negyven év után újra felcsillanhat a remény, hogy Magyarország ott legyen a világbajnokságon, a selejtezőben két találkozón vannak túl eddig Marco Rossi tanítványai, az írekkel 2-2-es döntetlent játszottak, Portugáliától pedig 3-2-re kikaptak.

- Mindig a következő mérkőzés a legfontosabb, nagyon sokat fog jelenteni, hogy mit játszunk az örmények ellen oda-vissza. Úgy hiszem, ha őket le tudjuk győzni, akkor kijuthatunk. Nagyon kellemetlen ellenfélről beszélünk, fizikálisan rendkívül jó állapotban vannak. Két-három kiváló képességű játékosuk is akad, ellenben mi Varga Barnabás és Sallai Roland személyében elveszítettük két alapemberünket, úgyhogy most föl van adva a lecke – véli Gelei József.

Kozma Mihály úgy vélte: ha most nem tudunk kijutni, akkor talán megint évtizedekig várhatunk.

- Azt látom, hogy a pénz teljesen gyarmatosította a futballt, a nemzeti jellegek eltűntek, egyre inkább távolodunk a magyaros technikától. Az erő és a gyorsaság, ami manapság dominál a játékban, szinte minden a védekezésre épül, illetve az abból induló kontrákra és hát a magyar csapatnak egyik sem az erőssége – fogalmazott a magyar futsalválogatott korábbi szövetségi kapitánya.

Abban minden meghívott egyetértett, hogy bár nem vezet sima út a vb-re, bíznak benne, hogy jövő nyáron a 2016-oshoz hasonló futball-láz söpör majd végig az országon.

Az est végén megtartották a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa őszi szezonjának sorsolását. A BJLEK főszervezője, Sánta János kiemelte: ezúttal is rengeteg csapat jelentkezett, 132 gárda indul majd csatába a végső győzelemért a különböző divíziókban. A bajnokság szeptember 29-én indul, a nagydöntőt várhatóan február elején rendezik, ahogyan a Kozma Mihály Futsal Kupa fináléját is. 
A Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupával kapcsolatos minden fontos információ megtalálható ezen a linken.

 

Sajtóközpont