Hírek DEAC címkével

A kézilabdázók Tatán lépnek pályára, rajtuk kívül a Debreceni Egyetem minden csapata itthon vív bajnoki találkozót.

A Debreceni Egyetem labdarúgócsapata vasárnap a második helyezett Putnokot fogadja. Férfi röplabdázóink és kézilabdázóink is itthon lépnek pályára.

A Rektori-Kancellári Kabinet lett a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogram (DEDM) legaktívabb szervezeti egysége márciusban, letaszítva a dobogó legfelső fokáról a Jogi Igazgatóságot.

Új épületszárnyakkal, tantermekkel, irodákkal, kiállítótérrel bővítették, valamint felújították a DEAC 1928-ban épült, műemlék jellegű lelátóját. A létesítmény átadóján Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár elismeréssel beszélt a Debreceni Egyetemen megvalósuló sportkoncepcióról.

A Debreceni Egyetem kosárlabdacsapata megnyerte az utolsó mérkőzését az alapszakaszban és bejutott a rájátszásba. A többi csapatunk bajnokija már nem alakult ilyen jól.

Az alapszakasz utolsó mérkőzését hazai pályán játsszák a Debreceni Egyetem kosárlabdázói. Itthon lépnek pályára a női futsalosok is, a többi csapatunk idegenbe utazik.

Öt mérkőzés óta tart a Debreceni Egyetem kézilabdacsapatának veretlensége. Kosárlabdázóink újabb lépést tettek a rájátszás felé, és női együtteseink is sikerrel vették a hétvégét.

A Debreceni Egyetem kosárlabdázói nagyon fontos mérkőzést játszanak pénteken. Hazai bajnoki vár a férfi futsal-, a kézilabda-, a női röplabda- és a floorballcsapatunkra. A többi együttesünk idegenben lép pályára.

A Debreceni Egyetem labdarúgó- és kézilabdacsapata sikerrel vette a hétvégi bajnokiját. A kosarasok és a férfi röplabdázók vereséget szenvedtek.

A Debreceni Egyetem kosarasai a Fehérvárt látják vendégül a hétvégén. Hazai pályán játszanak a labdarúgók és a férfi futsalosok is. Röplabdacsapatunk Kaposváron, kézilabdázóink Balatonfüreden gyűjthetik be a pontokat.

A Debreceni Egyetem férfi futsalosai döntetlent játszottak a nagy rivális otthonában. Megszakadt a kosárlabdázók veretlenségi sorozata, és kikaptak a labdarúgók is.

A Debreceni Egyetem kosárlabdázói ezúttal Körmenden lépnek pályára. Idegenbeli meccs vár a férfi futsal- és labdarúgócsapatra is.

Jelentősen megnőtt a Debreceni Egyetem dolgozóinak sportos aktivitása februárban. Az év második hónapjában már kisebb részekre bontott szervezeti egységek versenyeztek, ez pedig motiváló volt a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogram (DEDM) résztvevői számára.

Folytatták remek sorozatukat a Debreceni Egyetem kosárlabdázói a hétvégén. Szintén nyertek a kézilabdázók, kikaptak viszont a labdarúgók, a röplabdázók és a floorballosok.

A DEAC kardozója egész nap ellenállhatatlanul vívott Athénban, ennek köszönhetően felállhatott a dobogó legfelső fokára.

Itthon lépnek pályára a hétvégén a Debreceni Egyetem női futsalosai, labdarúgói és kézilabdázói. A kosárlabdázók, a röplabdázók és a floorballosok idegenbe utaznak.

A DASE labdarúgóját, a Debreceni Egyetem GTK gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatóját, a 23 éves Hamza Khant meghívták a pakisztáni válogatott összetartására.

Szép hétvégét zártak a Debreceni Egyetem csapatai, hiszen sikeresen vívták meg mérkőzéseiket.

A Debreceni Egyetem férfi futsalosai, röplabdázói és floorballosai itthon játszanak fontos bajnoki mérkőzést. A női futsalosok és a röplabdázók, valamint a kézilabda- és labdarúgócsapatunk idegenben gyűjtheti be a pontokat február utolsó hétvégéjén.

Győzelemmel kezdték az évet a Debreceni Egyetem labdarúgói. Nyertek a női röplabdázók is, míg a férfiak nagy küzdelemben maradtak alul. Kézilabdázóink egy pontot szereztek, futsalosaink búcsúztak a Magyar Kupától.

Idei első bajnoki mérkőzésükre készülnek a Debreceni Egyetem labdarúgói. Futsalosaink ezen a hétvégén hazai pályán jásznak Magyar Kupa-találkozót, míg férfi röplabdázóink és kézilabdázóink idegenben gyűjthetik be a pontokat.

Kosarasaink, férfi röplabdázóink és női futsalosaink győzelmet arattak a hétvégén. Ugyanez nem sikerült a kéziseknek és a floorballosoknak, a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata számára pedig véget ért a szezon.

A Debreceni Egyetem jégkorongcsapata idegenben folytatja a FEHA19 elleni párharcot. Kosarasaink és futsalosaink szintén vendégként lépnek pályára a hétvégén. A kézisek, a röpisek és a floorballosok itthon gyűjthetik be a pontokat.

Egy győzelem és egy vereség a Debreceni Egyetem jégkorongcsapatának hétvégi mérlege. Kosarasaink folytatták remek szériájukat, nyertek a női röplabdázók és futsalosok, valamint a floorballosok is. A kézilabdázók és a férfi röplabdázók kikaptak.

Hétvégén itthon játszik bajnokit a Debreceni Egyetem jégkorong-, kosárlabda-, futsal-, floorball- és női röplabdacsapata. A kézilabdázók és a férfi röplabdázók idegenben lépnek pályára.