Még szorosabbra fűzné évek óta jól működő kapcsolatát a Debreceni Egyetemmel a budapesti Goethe Intézet új vezetője – hangzott el hétfőn, Evelin Hust bemutatkozó látogatásán. Az igazgatót Bartha Elek rektorhelyettes és Keményfi Róbert dékán fogadta.
Hírek BTK címkével
Felejthetetlen látvány a Debreceni Egyetem ünnepi alkalmain a talárba öltözött, gerundiumot vivő diákok mögött ugyancsak talárt és rektori, dékáni láncot viselő egyetemi méltóságok bevonulása. A máig használt jelképek története csaknem egyidős az intézménnyel.
A Főépület Aulájában tartott ünnepi tudományos üléssel zárta az esztendőt kedden a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara. A rendezvényen székfoglaló előadásokkal mutatkoztak be a kar új akadémikusai.
„A kortárs orosz regény művészi nyelve” címmel rendez kétnapos nemzetközi, orosz nyelvű konferenciát a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Szlavisztikai Intézete december 5-6-án az intézmény Orosz Központjában.
A Debreceni Egyetemen is egyre több jel mutatja: megkezdődött az ünnepi várakozás időszaka. Díszítik a hatalmas fenyőt a Díszudvaron, a Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet hallgatói könyvekből emeltek „karácsonyfát”, a Néprajzi Tanszék pedig a Hagyományok Hetével kezdte az ünneplést.
A Debreceni Egyetemen csütörtökön adták át a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) Neveléstudományi Kutatóközpontját. Az esemény alkalmából konferenciát is rendeztek, amelyen a családhoz kapcsolódó tudományos kutatásokat, eredményeket ismertették.
Munkatársai, barátai, tisztelői, egykori tanítványai idézték fel az irodalomtudós emlékét pénteken, a Debreceni Egyetem Főépületében rendezett megemlékezésen. Az eseményen mutatták be Papp Endre: Görömbei András című monográfia kötetét.
A Debreceni Egyetem 102 hallgatója részesül a 2019/2020-as tanévben nemzeti felsőoktatási ösztöndíjban. A legtöbben – tizenhatan – a Bölcsészettudományi Kar (BTK) diákjai, akik oklevelüket kedden vehették át a kar tanácstermében rendezett ünnepségen.