A dékáni tanácsteremben rendezett ünnepségen vehették át oklevelüket a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar hallgatói, akik idén Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjban vagy a kar kiemelt szakmai ösztöndíjában részesültek. A 21 nyertes egy tanéven át részesül támogatásban.
Hírek BTK címkével
A Debreceni Egyetemre látogatott és előadást tartott a Bölcsészettudományi Kar (BTK) Germanisztikai Intézetében Rafaël Schröder, a Belga Királyság Budapesti Nagykövetségének első osztályú titkára. A diplomata nemcsak a korábban „keleti kantonok" néven ismert terület történelméről, kultúrájáról és turisztikai látványosságairól mesélt a hallgatóknak, hanem közérthető formában mutatta be a föderális belga állam működését is.
Nemzetközi konferenciával ünnepelte a kanadai stúdiumok bevezetésének 40., valamint a kanadai-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 60. évfordulóját a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézete. Az október 24-25-i eseményt Kanada magyarországi nagykövete és Magyarország montreali főkonzulja is megtisztelte jelenlétével. A megnyitót követően a résztvevőket a világhírű szerző, Margaret Atwood videóüzenetben köszöntötte.
Idén a Debreceni Egyetem (DE) ad otthont október 24-26. között a XXIV. Országos Neveléstudományi Konferenciának. Az Oktatás és nevelés a társadalmi jóllét szolgálatában – A nevelés és az oktatás kihívásai a válságok korában tematikájú nemzetközi tanácskozást közösen szervezte az intézmény Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai (GYGYK), valamint Bölcsészettudományi Kara (BTK).
A Debreceni Egyetem campusain található, Mikolás Tibor tervei alapján készült épületek fotóival a címlapján jelent meg az Egyetemi Élet friss száma. Az egyetemi újság ezúttal visszatekint többek között a Kutatók Éjszakájára, foglalkozik a skandináv jóléti modellel, a globális felmelegedés következményeivel, valamint a DEAC férfi labdarúgóinak sikereivel is
A Debreceni Egyetem több kiváló oktatója és munkatársa részesült elismerésben október 23-án. A nemzeti ünnepen Debrecen önkormányzata a hagyományok szerint maradandó értéket teremtő, kiemelkedő tevékenység, illetve életmű elismeréseként adományoz díjakat.
Dal, zene, néphagyomány, mitológia a kínai kultúrában és nyelvoktatásban címmel rendezte idei hagyományos gyomaendrődi konferenciáját a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Konfuciusz Intézete. A szombati tanácskozást a szakmai előadások mellett kínai és magyar zenés, táncos bemutató színesítette.
Díszoklevél-átadó ünnepséget rendezett vasárnap a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara. Az eseményen a jogelőd Kossuth Lajos Tudományegyetemen 50, 60, 65 és 70 éve végzett egykori hallgatók vehettek át jubileumi arany, gyémánt, vas és rubin oklevelet.
Négy kötetet mutatott be a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete, közösen a HUN-REN-DE Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoporttal, a Déri Múzeummal és a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Akadémiai Bizottság Irodalomtudományi Munkabizottságával.
Ünnepi ülést tartott a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Szlavisztikai Intézete. Az eseményen köszöntötték az intézet 80. születésnapját ünneplő nyugalmazott professzorát, az orosz irodalom, kultúra kiváló tudósát, Hajnády Zoltánt, és mutatták be a Slavica folyóirat idei, tiszteletére szerkesztett számát.
Oklevéllel ismerte el a Debreceni Egyetem (DE) és a Debreceni Szakképzési Centrum (DSZC) hallgatóinak kínai nyelv és kultúra megismerése terén végzett magas színvonalú munkáját a Kínai Népköztársaság Magyarországra akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Gong Tao szombaton budapesti rezidenciáján fogadta a kitüntetett diákokat és oktatóikat.
A különböző életformák és a család megjelenését vizsgálták elsősorban a 20-21. századi művekben az Életformák (Család – Élet – Irodalom) címmel rendezett kétnapos irodalomtörténeti konferencia előadói. Az október 10-11-i szakmai tanácskozást közösen rendezte a Fiatal Írók Szövetsége és a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete.
A Debreceni Egyetem Műszaki, Informatikai és a Bölcsészettudományi Kara is képviseltette magát Japánban, a Chuo Egyetemen a több földrész egyetemi szakembereinek részvételével tartott CogInfoCom konferencián. A rendezvényen elsősorban az ember és a digitális környezet, valamint a mesterséges intelligencia, az infokommunikáció, illetve a kognitív képességek összeolvadásának lehetőségeivel foglalkoztak.
Oklevélátadóval zárult szerdán a Debreceni Egyetem (DE) és a Debrecen Business Service Centers (DBSC) Kerekasztal közös pedagógus-továbbképzése. A kurzuson a Debreceni Tankerületi Központ fenntartásában működő intézmények munkatársai vettek részt.
A Nemzetközi Inter-regionális Társadalomtörténeti és Néprajzi Kutatóközpont szervezésében folytatódott a Források és értelmezések konferenciasorozat a Debreceni Egyetemen (DE). A Vár és uradalom a középkorban és a kora újkorban című tudományos tanácskozáson neves debreceni, nyíregyházi, kolozsvári és budapesti történészek, valamint PhD-hallgatók mutatták be kutatásaik legújabb eredményeit.
A Debreceni Egyetem (DE) delegációja is köszöntötte Kínában a fennállásának 60. évfordulóját ünneplő Tiencsini Idegennyelvi Egyetemet (TFSU). A két intézmény vezetői a látogatás során szándéknyilatkozatot írtak alá kínai képzés indításáról Debrecenben, emellett a DE részvételével megalakult a TFSU által életre hívott Konfuciusz Intézetek Partnerségi Szövetsége is.
Ünnepi ülést rendezett a debreceni pszichológusképzés félévszázados jubileuma alkalmából a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Pszichológiai Intézete és a Debreceni Akadémiai Bizottság (DAB) Pszichológiai Munkabizottsága. A csütörtöki eseményen korábbi és jelenlegi intézetvezetők, oktatók és hallgatók idézték fel az oktatás és kutatás terén elért eredményeket a DAB Székházban.
Felelevenítették a múlt eseményeit és a jelen sikereit is méltatták a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar fennállásának 75. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségen csütörtökön. A jubileum alkalmából Pro Facultate és Pro Meritis díjakat adtak át.
A lengyel képzés elindításának ötvenedik évfordulója alkalmából az intézményi Alumni Fesztiválhoz csatlakozva szervezett öregdiák-találkozót a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Szlavisztikai Intézet. Az Egyetemi Templomban rendezett szombati eseményen egykori hallgatók, oktatók idézték fel az elmúlt évtizedek emlékezetes pillanatait.
Ünnepi ülést tartott pénteken a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) a Néprajzi Tanszék alapításának 75. évfordulója, valamint a Néprajztudományi és Muzeológiai Intézet 2024. évi megalakulása alkalmából. A Főépület Aulájában rendezett ünnepségen kitüntetéseket és kinevezéseket is átadtak.
Vajda Mihály professzor halálának közelgő első évfordulója alkalmából rendezett szakmai találkozót a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Filozófiai Intézete. A Főépületben szeptember 19-20-án tartott kétnapos konferencián tanítványok és pályatársak idézték fel a Széchenyi-díjas filozófus, egyetemi tanár máig ható munkásságát.
Rangos holland elismerésben részesült Pusztai Gábor, a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Néderlandisztika Tanszék vezetője. A Ridder in de Orde van Oranje-Nassau (Oranje-Nassau Rend Lovagja) kitüntetést Vilmos-Sándor király nevében a Holland Királyság magyarországi nagykövete adta át.
A kedvezőtlen időjárás sem szegte kedvét a Debreceni Egyetem (DE) kínai közösségének, hogy megtartsák szombaton a hagyományos őszközép ünnepet. A zenés-táncos rendezvény idén a Nagyerdei Kultúrpark Panda-Napi programjaihoz csatlakozott.
Magyar és angol nyelvű kerekasztal-beszélgetésekkel indította idei kurzusait a Debreceni Egyetemen a Debrecen Business Service Centers Kerekasztal. A Karrieralapozó az üzleti szolgáltató szektorban elnevezésű képzés keretében egyetemi szakemberek bevonásával vállalati szakértőktől kaphatnak első kézből információkat a hallgatók.
A Debreceni Egyetem és a Debreceni Református Kollégium adott otthont szeptember 5-7. között a Reneszánsz-Barokk Kutatócsoport 55. vándorkonferenciájának. A szakmai tanácskozás központi témája Szenci Molnár Albert (1574–1634) író és fordító, zsoltárköltő, bibliakiadó, református lelkész és humanista tudós máig ható munkássága volt, amelyet születésének 450. évfordulója alkalmából idéztek fel a résztvevők.