Hírek ÁOK címkével

Idén is csatlakozik a Debreceni Egyetem az Agykutatás hete című országos programsorozathoz. Az érdeklődők ennek keretében agykutatók munkájával, eredményeivel ismerkedhetnek meg, a korábbi évekkel ellentétben ezúttal a virtuális térben.

A járványügyi helyzetben is tanulhatnak külföldön a hallgatók, illetve szakmai gyakorlatot is szerezhetnek a mobilitás révén. Meghirdették a 2021-2022-es tanévre vonatkozó Erasmus+ pályázatait, az Európai Unió tagállamai mellett összesen 33 ország vesz részt a programban.

Őrzi helyét, továbbra is a legjobb 450 között szerepel a Debreceni Egyetem a neves londoni székhelyű rangsorkészítő legfrissebb élet- és orvostudományi tematikus listáján. A legjobb eredményt idén is az agártudomány területén érte el, ahol globálisan a top 250 intézmény között van.

Szikéket, ollókat és csipeszeket tartalmaz az a több mint 4 millió forint értékű adomány, amelyet a MEDICOR Kéziműszer Zrt. ajánlott fel a Debreceni Egyetem orvosképzéséhez. Az eszközöket az elsőéves hallgatók használják majd a gyakorlati óráikon.

Mintegy 3 ezer egyszer használatos maszkot adományozott pénteken a hazánkban tanuló diákokat tömörítő Kínai Önkéntes Szolgálat. A járvány elleni védekezés nélkülözhetetlen eszközét a Debreceni Egyetemen tanuló kínai diákok a BTK Konfuciusz Intézetének segítségével juttatták el civil szervezetekhez.

Egyetemi vezetőkkel egyeztetett Stumpf István február 24-én a Debreceni Egyetemen. A modellváltásért felelős kormánybiztos szerint az átalakulás tovább erősítheti azokat a gazdasági és szervezeti folyamatokat, amelyek már elindultak a debreceni intézményben.

Átadták a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kiváló Dolgozója Kitüntetést és Jutalomdíjat. Tíz egészségügyi szakdolgozó kiemelkedő munkáját ismerték el pénteken, a magyar ápolók napja alkalmából rendezett ünnepségen.

A Debreceni Egyetem Informatikai Karának klinikai gyakorlatban alkalmazható fejlesztéseit ismertették a HU-MATHS-IN kutatócsoport szerdai online partnertalálkozóján. A debreceni kutatók évek óta vizsgálják a mesterséges intelligencia orvostudományi felhasználásának lehetőségeit.

Három nap alatt 275 előadás hangzott el a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi TDK (Tudományos Diákköri Tanács) idei, online megrendezett konferenciáján. A legjobbak az áprilisi OTDK-n képviselik az egyetemet.

Rendhagyó módon, online tartotta téli diplomaosztó ünnepségeit 2020. december 14. és 2021. február 5. között a Debreceni Egyetem négy kara. Az okleveleket a karok Tanulmányi Osztályán személyesen vehette át, vagy postai úton kapta meg a 787 végzős, friss diplomás hallgató.