Több mint 300 millió forint ösztöndíjat nyertek a Debreceni Egyetemről benyújtott sikeres pályaművek az Új Nemzeti Kiválóság Program 2021-2022-es tanévre meghirdetett pályázatain.

A 221 nyertes pályázó – alap- és mesterszakos hallgatók, doktoranduszok, doktorvárományosok, oktatók és kutatók – egy, vagy két féléven keresztül részesül különböző összegű, havi 100 000 vagy 200 000 forint összegű ösztöndíjban a szeptemberben induló tanévben.

A 2021. április 19-én megjelent felhívásra a Debreceni Egyetemről 495-en jelentkeztek, ebből 487 volt formailag megfelelő, érvényes pályázat. A pályázatok szakmai bírálatát az alap- és mesterszakos hallgatók esetében a karok, a doktoranduszok, doktorvárományosok és posztdoktorok esetében pedig a doktori tanácsok, illetve a doktori iskolák végezték.



Az úgynevezett Bolyai+ kategóriában azok az oktatók és kutatók nyerhettek Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) támogatást, akik Bolyai János Posztdoktori Ösztöndíjban is részesülnek a következő tanévben.

A „Tehetséggel fel!” kategóriában pedig azok a fiatalok pályázhattak, akik egyetemi tanulmányaikat 2021. szeptemberében kezdik el, és középiskolásként országos tanulmányi versenyek helyezettjei voltak. A benyújtott pályaművekről a végső döntést az Innovációs és Technológiai Minisztérium hozta meg. A nyertes pályázók ösztöndíján túl az egyetem további 120 millió forint, a kutatások támogatására fordítható támogatásban részesült.



- A személyi ösztöndíjakon felül, azok negyven százalékának megfelelő összegű támogatást is biztosít a minisztérium az egyetem számára, amely az ösztöndíjasok kutatásaira, valamint a felsőoktatási intézmény általános költségeinek (kutatással összefüggő intézményi működési és lebonyolítási költségek, témavezetők díjazása) finanszírozására fordítható. Így az egyetem is érdekelt a program minél sikeresebb megvalósításában, minél több tehetséges hallgató és fiatal oktató kiváló teljesítményre ösztönzésében – mondta el az unideb.hu portálnak Varga Zsolt tudományos igazgató, az intézmény ÚNKP koordinátora.

Hasznos információ a nyerteseknek: jogi értelemben akkor válnak ösztöndíjassá, ha a hallgatói (alap-, mester-, osztatlan-, doktorandusz), illetve munkavégzésre irányuló jogviszonyukat legkésőbb 2021. szeptember 21-ig igazolják. A szerződéskötési eljárás menetéről valamennyi nyertest személyesen értesíti a Tudományos Igazgatóság.


Sajtóiroda


 

Dokumentumok