A Debreceni Egyetem Klinikai Központjában november elsejével létrejött az integrált Sebészeti Klinika és az integrált Neurológiai Klinika, valamint megkezdte működését a Betegirányító Központ. A szervezeti egységek vezetői Szabó Zoltántól, a Klinikai Központ elnökétől csütörtökön vették át megbízólevelüket.
Hírek ÁOK címkével
A Debreceni Egyetem két szakembere is részt vesz abban a nemzetközi akcióban (COST), melynek célja, hogy javítsa az ízületi gyulladásban, osteoarthritisben szenvedő betegek életminőségét az európai kutatások összefogásával, a technológiai fejlesztések és az eredmények klinikai alkalmazásának felgyorsításával. A 23 ország szakembereinek részvételével zajló program négy évig tart.
„Jólét és jóllét. Mi lehet a titka a tartós női egészségnek?” címmel Kozma Bence, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Szülészeti és Nőgyógyászati Intézet adjunktusa tart előadást a Tudományos Igazgatóság ismeretterjesztő sorozatában november 9-én.
A Debreceni Egyetem kutatói olyan technológiát dolgoztak ki, amely a meggy antocianin-tartalmának kinyerésével lehetővé teszi egy új élelmiszer-kiegészítő fejlesztését. Az intézmény és a Sorapharm Kft. közös konzorciuma több mint másfél milliárd forint uniós támogatást nyert a projekt megvalósításához. A kutatás során fejlesztett étrendkiegészítő gélt a napokban vette nyilvántartásba az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet. A projekt eredményeiről csütörtökön számoltak be a Debreceni Egyetemen.
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika orvosai egy cég kutatóival közösen olyan étrend-kiegészítőt fejlesztettek ki, amely több százezer, vizeletinkontinenciával vagy vizelettartási zavarral küzdő nőnek jelenthet segítséget. A készítmény - tornával kiegészítve - fokozottan erősíti a kismedencei izmokat, ezáltal javítja a betegek életminőségét. Az új étrend-kiegészítőt a klinikán vizsgálták, a tapasztalatokról szerdán számoltak be a szakemberek.
Harangi Mariann belgyógyász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora vezeti októbertől a Magyar Diabetes Társaság Minősített Cukorbeteg Szakellátóhelyét a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában. Az új vezető egységes szakmai elvek szerint koordinálja a Nagyerdei és a Kenézy Gyula Campuson zajló diabetológiai ellátást. Legfőbb célja a cukorbetegek gondozásának, kezelésének további fejlesztése.
Kiváló szakmai tevékenységéért a Debreceni Egyetem három munkatársát és egy hallgatóját tüntette ki az önkormányzat. Juhász Lajos egyetemi docens és Szekanecz Zoltán egyetemi tanár Hatvani-díjat, Kovács Csilla osztályvezető főorvos Boncz László-díjat, Kozák Luca atléta, az intézmény hallgatója pedig Hajós Alfréd-díjat vehetett át az október 23-ai nemzeti ünnep alkalmából rendezett vasárnapi ünnepségen.
Európában elsőként Magyarországon jött létre országos skill-laborhálózat. A Debreceni Egyetemen, a Pécsi Tudományegyetemen és a Szegedi Tudományegyetemen továbbfejlesztett központokban, illetve 16 megyei oktatókórházban az orvostanhallgatók valósághű körülmények között, korszerű és magas színvonalú eszközökkel gyakorolhatják a diagnosztikus, terápiás és életmentő beavatkozásokat. A több mint 13 milliárd forintos projekt eddigi tapasztalatait csütörtökön a Debreceni Egyetemen vitatták meg az intézmények képviselői.
A Mellkassebészek Európai Társasága a legmegbízhatóbb együttműködő partnerének választotta a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sebészeti Klinika Mellkassebészeti Részlegét. Az erről szóló tanúsítványt a napokban vették át a klinika vezetői.
Az aneszteziológia és az intenzív terápia újdonságait, a legmodernebb módszereket ismerhetik meg a Debreceni Aneszteziológiai Napok résztvevői. A 20. alkalommal megrendezett szakmai programon az előadások mellett gyakorlati kurzusokat is tartanak, többek között az agyhalál megállapításával és az újraélesztéssel kapcsolatban. A háromnapos rendezvényen több mint 400 szakember vesz részt.