Hírek agrártudomány címkével

A nők helyzetéről, karrierlehetőségeiről, a munka és a magánélet egyensúlyáról esett szó a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Vezetés- és Szervezéstudományi Intézete és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége Debreceni HR Klub által szervezett kanapébeszélgetésén, ahol az agrárium területén dolgozó négy sikeres női vezető osztotta meg gondolatait.

A települési és területi integrált vízgazdálkodás fejlesztési lehetőségeiről, a csökkenő talajvízkészletek rehabilitációjáról és pótlásáról, valamint az öntözéses mezőgazdaság helyzetéről volt szó a Debreceni Egyetem MÉK Víz- és Környezetgazdálkodási Intézete által szervezett országos konferencián. A víz világnapjához kapcsolódó csütörtöki rendezvényen a Debreceni Egyetem és a szakmai szervezetek közös állásfoglalás kidolgozását kezdték meg.

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint az AKIT Nyíregyházi Kutatóintézete is csatlakozott a Magyar Talajtani Társaság A talaj élete – amit egy szelvény el tud mondani magáról elnevezésű országos figyelemfelkeltő akciójához. A kampánynap célja, hogy ráirányítsa a társadalom figyelmét a termőtalajok állapotára és pusztulásának komplex, a lakosságot érintő hatásaira.

Drasztikusan csökkent az előző évhez képest a csemegekukorica és zöldborsó termelői ára, ez pedig nagyon rossz helyzetbe hozta a termelőket – hangzott el a Debreceni Egyetem MÉK Kertészettudományi Intézete és a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács közös konferenciáján. A szakemberek szerint az ágazat azonnali összefogására van szükség, mivel ez a gazdasági helyzet hosszútávon negatívan befolyásolhatja az eddig stabil agrárterület jövőképét.

Az agrártudományi képzések területén kötött megállapodást a Debreceni Egyetem és a Mansoura Egyetem. A szerződést Mohamed Ayman Ashour egyiptomi felsőoktatásért és tudományos kutatásokért felelős miniszter, valamint Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter jelenlétében írta alá Harsányi Endre rektorhelyettes Kairóban.

A szarvasmarhákat érintő hypocalcaemia, ellési bénulás diagnosztizálására és kezelésére dolgoznak ki új módszert és terápiás eljárást a Debreceni Egyetem szakemberei. A négyéves kutatási program keretében a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar munkatársai a betegség megelőzését is szolgáló postbiotikum kifejlesztését tervezik.

A Debreceni Egyetem három fiatal kutatója kapta meg az MTA Akadémiai Ifjúsági Díját. A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar két szakembere, valamint a Természettudományi és Technológiai Kar fiatal tudósa Kollár László Pétertől, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárától vehette át az elismerést Budapesten.

Csaknem hetven madár kapott egyedi azonosítót a Debreceni Egyetem Egyetem téri campusán kedden. Szén-, kék- és fenyvescinegéket, csuszkákat és zöldikéket, valamint csízeket jelöltek meg a szakemberek az idei, immár tizenegyedik alkalommal megrendezett egyetemi madárgyűrűzésen.

Tovább bővíti kapcsolatát a Debreceni Egyetem agrárkara és a Nagyerdei Kultúrpark. A két intézmény a természet- és a növényvédelem oktatása és kutatása területén is együtt kíván működni. Az erről szóló megállapodást a Biológiai növényvédelem aktuális kérdései, lehetőségei elnevezésű szakmai napon írták alá szerdán a Debreceni Állat- és Növénykertben.

A növénytermesztőket, az állattenyésztőket és a gazdákat egyaránt érintő stresszről és annak kezelési, megoldási módjairól esett szó a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán csütörtökön. A konferencián három szekcióban összesen 36 előadás hangzott el.

A mezőgazdasági és hidrológiai aszálytrendek megfigyelésén, valamint monitorozó és előrejelző rendszer kidolgozásán dolgoznak a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint a DE Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság kutatói. Az eredmények segíthetik a hatékony aszálycsökkentési tervek kidolgozását. A kutatás részleteit a Computers and Electronics in Agriculture című neves tudományos folyóiratban publikálták.

Az ökológiai gazdálkodástól a precíziós mezőgazdaságig, az állattenyésztéstől az élelmiszeriparig – a 155 éves debreceni agrárfelsőoktatás a XXI. századi agrárium kihívásainak megfelelő szakembereket képez hazánk egyik legjobb kísérleti és technikai háttérének támogatásával. A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara 8 alap- és 8 mesterszakra, valamint osztatlan agrármérnök képzésre várja a leendő hallgatókat a 2024/2025-ös tanévben.

Újszerű, innovatív megoldásokat fejleszt az aszály, az öntözés és a melioráció, a talaj termelékenységének kezelésére a Debreceni Egyetem MÉK Víz- és Környezetgazdálkodási Intézete. A Víztudományi és Vízbiztonsági Nemzeti Laboratórium program keretében a városi csapadékvíz-, valamint belvíz-elvezető hálózat összekapcsolásán is dolgoznak a szakemberek. A projekt eredményeit konferencia keretében mutatták be csütörtökön.

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar 190 végzőse vette át diplomáját szombaton a Főépület Díszudvarán. A 2023/2024-es tanév őszi félévében a hallgatók közül 8-an kaptak kitüntetéses, 39-en kiváló, 50-en pedig jeles oklevelet.

A Debreceni Egyetemen tartotta akadémikusi zárt ülését a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya. A testület tagjai az ügyrendi megbeszélést követően megismerték a Debreceni Egyetem hosszútávú kutatási és oktatási stratégiáját, kiemelve a debreceni agrárfelsőoktatás és -tudomány helyzetét, illetve jövőképét.

Már a kukoricatermés előzetes becslésénél is lehet hasznosítani azokat az új összefüggéseket és számításokat, amelyeket a Debreceni Egyetem kutatói fedeztek fel. Az Agronomy folyóiratban megjelent tudományos munkáért Szőke Szilvia, a Gazdaságtudományi Kar adjunktusa elnyerte a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs díját.

A mágnesezett öntözővíz elősegíti a növények növekedését és fejlődését, fokozza a hozamot, és javítja a termés minőségét is – igazolták a Debreceni Egyetem MÉK Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ kutatóinak vizsgálatai. A tisztább és hatékonyabb agrártermelést támogató kutatásaik során elért eredményekről áttekintő tanulmányt jelentetett meg a Journal of Cleaner Production című szakfolyóiratban az AGBK vezetője.

Öt ágazat tíz technikusi és három új, okleveles technikus képzését, valamint az általános tantervű gimnáziumi osztályát ismerhetik meg a középiskolai felvételi előtt álló fiatalok a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma nyílt napján december 7-én, csütörtökön. A pallagi intézmény beiskolázási rendezvényén az interaktív programokon és bemutató órákon keresztül a diákélet mindennapjaiba is bepillanthatnak a leendő középiskolások.

Versenyképességünk alapja a tudás, ez a legnagyobb érték a 21. században – hangsúlyozta Jakab István, az Országgyűlés alelnöke a Debreceni Egyetem Agrárkabinetjének pénteki, a Parlamentben tartott kihelyezett ülésén, ahol a három hazai agrárképző egyetem és egy kutatóintézet kötött szövetségi és együttműködési megállapodásokat.

Az üvegházak színes világával, egzotikus rovarokkal, élelmiszeripari bemutatóval, látványos kémiai kísérletekkel és campustúrával várja az agrárium iránt érdeklődő fiatalokat december 7-én, csütörtökön a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara. A pályaválasztás előtt álló diákok – bejárva a Böszörményi úti campust – bepillantást nyerhetnek a kar sokrétű oktatási és kutatási tevékenységébe, valamint a hallgatói élet mindennapjaiba is.

Az egyesült államokbeli Dél-Dakotai Egyetem és a Debreceni Egyetem képviselői az agrárszektorhoz, valamint oktatáshoz és kutatáshoz kapcsolódó újabb együttműködési lehetőségekről egyeztettek. Az agrár- és gazdaságtudományt érintő partnerség révén tovább szélesedik a két intézmény aktív együttműködése.

A hazai növénynemesítés és kertészet biológiai és genetikai alapjait érintő stratégiai tényezőiről volt szó a II. Növénynemesítési Emléknapon és Konferencián a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán. A rendezvényen hetvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték Fári Miklós professor emeritust, a biotechnológiai műhely létrehozóját.

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar kilenc hallgatója nyerte el idén a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat. A 2023/24-es tanévre szóló támogatói okleveleket Stündl László dékán adta át pénteken.

Hat szekcióban összesen negyven tudományos előadás hangzott el a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar idei Tudományos Diákköri Konferenciáján. A szakmai megmérettetésen a kar magyar és külföldi hallgatói mellett a Kassai Állatorvosi és Gyógyszerészeti Egyetem diákjai is bemutatták kutatási eredményeiket.

Idén is kimagasló, nyolc tagozattal indult útjára a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Tudományos Diákköri Konferenciája. A csütörtöki rendezvényen összesen ötven előadás hangzott el az agrár-, a gazdálkodás-, valamint a sporttudomány témakörében.