Hírek

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara ad otthont a Fiatal Kémikusok Fóruma első szimpóziumának. A háromnapos tanácskozáson a DE TTK Kémiai Intézetének szakemberei is bemutatják kutatásaikat.

Még a kiselejtezett, már semmire sem használható régi ablakkeretekből is készülhet műalkotás. Ezt bizonyították be a Debreceni Egyetem Műszaki Karának hallgatói, akik részt vettek MODEM-ben rendezett alkotóhéten.

Magyarországon egyedülálló értékelési módszert vezetett be a szakorvosjelöltek képzésében a DE Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Radiológiája. Az úgynevezett peer-review-t sikerrel mutatták be az Európai Radiológiai Kongresszuson is.

A Debreceni Egyetem hallgatói nyerték az idei Medikus Kupát. A vasárnap zárult rendezvényen több mint háromezren vettek részt. A négy orvosképző intézmény sportolói öt sportágban versenyeztek. Az összesített pontversenyben a debreceniek végeztek az élen.

Négypontos vereséget szenvedett a DEAC kosárlabdacsapata az NB I. alapszakaszának utolsó előtti fordulójában, ám továbbra is versenyben van a felsőházért. Nem sikerült jól a gladiátorok bemutatkozása hazai pályán, és győzelmet engedett ki a kezéből a floorballcsapat is.

Arieh Warshel világhírű biokémikus az első, akinek University of Debrecen Science Impact Award (uDEsia) díjat adományozott a Debreceni Egyetem. A Nobel-díjas kutató Szilvássy Zoltán rektortól vette át a tudományos elismerést március 29-én.

Hazai közönség előtt is bemutatkozik az idén már a DEAC színeiben versenyző debreceni amerikaifoci-csapat. A felsőházért játszanak az NB I. A-csoportban a kosárlabdázók, míg a floorballcsapat a bronzéremre hajt.

Tovább bővülhetnek a lengyel-magyar kulturális, oktatási és tudományos kapcsolatok a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara és a Budapesti Lengyel Intézet szorosabb együttműködésének köszönhetően.

A határon túli magyar ajkú cigányság helyzetének áttekintésére szervezett romakutatási fórumot a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszéke az Emberi Erőforrások Minisztériumának felkérésére.

Ismét bekerült a legrangosabb fesztiválok közé a Campus, az európai fesztiválokat minősítő szervezet (EFFE) értékelése alapján. 2017 után másodszor. A négynapos rendezvény leglátogatottabb nappali helyszíne tavaly is a Debreceni Egyetemé volt.

A Debreceni Egyetem Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Programja keretében végzett, vízzel kapcsolatos kutatásokat ismertették csütörtökön az intézmény agrárkarán. Az egyetemi kutatók precíziós mezőgazdaság terén elért eredményeit az ágazatban is hasznosítják.

Helyezésekkel, különdíjjal tértek haza a Debreceni Egyetem fiatal tehetségei, akik sikerrel szerepeltek a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Budapesti Műszaki Egyetemen rendezett Kémiai és Vegyipari, valamint Műszaki Tudományi Szekciójának megmérettetésein.

A gyepek újratelepedési folyamatainak elemzéséhez kapcsolódóan két kutatást publikált a Debreceni Egyetem Ökológiai Tanszéke és az intézmény egyik Lendület Kutatócsoportja a neves Nature lapcsalád Scientific Reports szaklapjában.

Ipari körülmények között gyakorolhatják az elektrosztatikus kisülésektől védett területen végzett munkát a Debreceni Egyetem villamosmérnök-hallgatói a Fizikai Intézet új laborjában. Az ESD-védelemmel ellátott munkaállomásokat szerdán adták át.

DEAC hírek

A vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulata saját kapuja előtt remekül dolgozott, ami kulcsfontosságúnak bizonyult. A DEAC kézilabdacsapatának ugyan az első és a második félidőben

The post Mándi Norbert: Szép dolgokat mutattak be a fiúk appeared first on DEAC.

Szeptember 7-én immár tizenhatodik alkalommal került megrendezésre a Garamvölgyi Lajos Emléktorna. Négy korosztályunk – U8, U9, U10, U11 – szombaton az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban

The post Tornagyőzelmekkel tisztelegtünk a DVSC legendás edzőjének emléke előtt appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.

Képgalériák