Hírek

Élettudományok területén az első, míg orvostudományban a második lett a Debreceni Egyetem a hazai intézmények közül a Round University Ranking (RUR) hétfőn nyilvánosságra hozott 2019-es tudományterületi rangsoraiban. Globálisan mindkét listán a top 350-be került a DE.

Két pontos győzelmet könyvelhetett el Szegeden a DEAC férfi kosárlabdacsapata, amely így továbbra is a nyolcadik helyen áll az élvonalban. Győztek a röplabdázók és magabiztos sikert aratott a focicsapat is az NB III-ban.

Elsősorban a nőket érintő betegségekről kaphatnak új ismereteket, érdekes információkat mindazok, akik ellátogatnak a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozata, a Science Café soron következő, november 13-i előadására.

A precíziós mezőgazdasággal kapcsolatban hat kar részvételével végeznek kutatásokat a Debreceni Egyetemen a Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program keretében. Az eddigi eredményekről egy pénteki tanácskozáson számoltak be a szakemberek.

Az evolúcióbiológia és ökológia nemzetközi élvonalába tartozó kutatók ismertetik a reprodukciós stratégiák kutatásával kapcsolatos legújabb eredményeket a Debreceni Egyetemen csütörtökön kezdődött nemzetközi szimpóziumon.

Az Informatikai Kar korábbi, valamint jelenleg folyó adattudományi kutatásairól és a technológia nyújtotta új lehetőségekről volt szó a kar Adattudomány című ünnepi tudományos ülésén, ahol Hajdu András dékán a kar jövőképét is vázolta.

Új mester -, és most először egy alapszakot is hirdet 2020 februárjától a Debreceni Egyetem. November 15-ig az intézmény nyolc kara várja a jelentkezőket állami ösztöndíjas és önköltséges képzéseire, akár angol nyelven is.

Több milliárd forint értékű ipari digitalizációs szoftveradománnyal és képzéssel támogatja a Debreceni Egyetemet a S&T. Az öt évre szóló együttműködési megállapodást szerdán írták alá a fővárosban.

A szeged otthonában javítana mérlegén a DEAC férfi kosárlabdacsapata. A fekete-fehérek bizakodva utaznak a Tisza-parti derbire. A Tolna legyőzésével szerezne újabb pontokat a listavezető női futsalegyüttes a DESOK-ban, és itthon szurkolhatnak a röplabdázóknak és a focistáknak is.

A Műszaki Kar képzési és kutatási elképzeléseit, valamint a város gazdaságfejlesztési terveit ismerhetik meg az érdeklődők november 7-8-án a Debreceni Egyetem és a városi önkormányzat közös rendezvényén, amelyen átadták a Beckhoff laboratóriumát is.

Interdiszciplináris konferenciát szervezett a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából. A szerdai tanácskozást követően különleges népzenei koncertsorozat is indult Hajdúböszörményben.

Hatékonyabb diagnosztikai módszereket és gyógyító eljárásokat eredményezhet a Debreceni Egyetem egyedülálló kutatási programja, az „Ironheart”. A Szív- és Érkutatási Kiválóságközpont eddigi eredményeiről egy csütörtöki konferencián számoltak be a szakemberek.

Az antibiotikumok indokolt használatáról, a hamis gyógyszerek veszélyeiről és az étrendkiegészítőkről is szó lesz a Szenior Egyetem november 8-ai, pénteki rendezvényén. Kovácsné Bácskay Ildikó, a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának oktatási dékánhelyettese tart előadást.

Új sportmagazint indít a Debrecen Televízió, amelyben kizárólag a Debreceni Egyetem Atlétikai Club híreivel, eseményeivel, érdekességeivel foglalkozik majd a csatorna havonta egy alkalommal, 25 percben. Az első adásban a múltról és a jelenről is szó esik. Kezdés csütörtök este 20:20-kor.

DEAC hírek

A Debreceni Egyetem alakulata a 30. percben komoly hátrányba került, végül valamelyest kozmetikázott az eredményen. A DEAC férfi futsalcsapata az NB I ötödik fordulójában a

The post Alulmaradtunk a Kecskemét otthonában appeared first on DEAC.

Egy szerdai Szeged elleni találkozóval és egy újabb utazással a lábakban ezúttal már a vajdasági Gajdobra városában vendégszerepelt a DEAC kosárlabdacsapata. Andjelko Mandics már a

The post Vereség az első szerbiai edzőmeccsen appeared first on DEAC.

Mindössze 16 esztendős, de már a felnőtt csapat tagja a védő. Nagyon fiatal és nagyon tehetséges játékossal bővült a Debreceni Egyetem futballcsapata: a tizenhat esztendős

The post Szerződést kapott Kelemen Zsolt appeared first on DEAC.

Képgalériák