Különleges, az Atlanti-óceánt átszelő útjáról tart előadást Debrecenben, az egyetem Böszörményi úti campusán Rakonczay Gábor. A DE Gazdaságtudományi Kar társszervezésében megvalósuló eseményen szó esik majd többek között a kitartásról, a céltudatosságról, a fókuszáltságról.

Újabb sikerével elsőként a Gazdaságtudomány Kar dolgozói kollektívája jutott be idén a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogramjának kiemelt kategóriájába. A harmadik éve futó kezdeményezés kettős célja a közösségépítés és a mozgásra ösztönzés.

A Debreceni Egyetem csapata emelhette a magasba a legjobb futsalosoknak járó serleget a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján. A Budapesten rendezett, háromnapos multisporteseményen öt ország csaknem ötven egyeteméről mintegy kétezer sportoló mérkőzött meg tíz sportágban.

Különleges és egyedi, „űrbe repítő” váltóponttal várja a futókat a Debreceni Egyetem Siófok Campusa az idei UltraBalatonon. A sok izgalmas aktivitással készülő váltópont különlegessége, hogy az egyetem szakemberei állandó orvosi ellátást és masszázst is nyújtanak majd a viadal résztvevőinek.

Érzékenyítő foglalkozásokon vehettek részt a debreceni tesisek a DESOK-ban. Harmadik alkalommal csatlakozott a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézete (DESKI) a magyar parasport napjához, melynek keretében a szemléletformálás került előtérbe.

Az országosan egyedülállónak számító mentorprogram bemutatására fókuszált a Campus Talk, a DTV Debreceni Egyetemről szóló, havonta jelentkező magazinműsora. A legfrissebb adásban Bácsné Bába Éva és Battai Sugár Katinka beszéltek tapasztalataikról.

Bölöni László személyét és pályafutását ismerhette meg a közönség a szemeszter első DELAB talkshow-ján kedden az oDEon Színházban. A Buzánszky 100 programsorozat ünnepélyes, teltházas nyitányán az Országgyűlés elnöke, Kövér László, valamint Gelei József olimpiai bajnok labdarúgókapus és Rudolf Gergely, a válogatott és a DVSC korábbi csatára is részt vett.

Buzánszky Jenő születésének századik, halálának tizedik évfordulójára emlékeznek a Debreceni Egyetemen, ahol egy éven át rendeznek különböző programokat, köztük tornákat, előadásokat, megemlékezéseket. A Buzánszky 100 rendezvénysorozat részleteiről kedden sajtótájékoztatón számoltak be.

Az új évvel új pontvadászat is indult a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogramjában. A DEDM közeledik harmadik évéhez, a születésnapot pedig túrák szervezésével és 48 órás mozgáskihívással szeretné megünnepelni a DEAC szabadidősport szakosztálya.

Olykor még egy olimpiai bajnokot is kézen kell fogni, hogy legyen bátorsága bemenni egy vizsgára. A tanulásszervezés és tanácsadás mellett leginkább ez a személyes motiválás a Debreceni Egyetem mentorprogramjának a titka. Nem véletlen, hogy már több mint száz élsportoló szerzett diplomát az intézményben úgy, hogy nem kellett választania a sport és a tanulás között.

A Liu testvérek, Battai Sugár Katinka, Bárány Donát, Mihalik Gergő, Pernyész Dorottya – többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok vagy éppen válogatott sportolók sem bízzák a véletlenre a jövőjüket. Tudják, hogy a Debreceni Egyetemen nem kell választaniuk az élsport és a tanulás között. Így irigylésre méltó sportkarrierjük után is olyan hivatást űzhetnek majd, amiről álmodtak.

Egyedülálló sportkutatói infrastruktúrával, szakedző képzéssel, nemzetközi színvonalú sportlétesítményekkel és multimédiás elméleti képzőhelyekkel várja leendő testnevelő- és gyógytestnevelő tanár szakos hallgatóit a Debreceni Egyetem.