Rakonczay Gábor az oDEon színpadán

Különleges, az Atlanti-óceánt átszelő útjáról tart előadást Debrecenben, az egyetem Böszörményi úti campusán Rakonczay Gábor. A DE Gazdaságtudományi Kar társszervezésében megvalósuló eseményen szó esik majd többek között a kitartásról, a céltudatosságról, a fókuszáltságról.

Sikerrel teljesítette utolsó expedícióját Rakonczay Gábor extrém-sportoló, aki egy speciális, egykabinos kenuval szelte át az Atlanti-óceánt. Tavaly december 23-án szállt vízre, a Kanári-szigetekről, La Palmáról indult. 75 nap alatt evezte át kenujával az óceánt, több mint ötezer kilométer megtétele után március 8-án este ért célba Antigua és Barbudán. A 44 éves kétszeres Guinness-rekorder ezzel a túrával zárta le 18 évnyi sportpályafutását, melyben egyebek mellett szerepel antarktiszi expedíció, ultrafutó-világbajnoki győzelem, ahogyan több óceánátvitorlázás és óceánátevezés is.

Átkeltem az óceánon, hogy lássam az erőt, mely a világot mozgatja… – írta megérkezése után Facebook-bejegyzésében a sportoló, aki szerint minden napból azt kell kihozni, amit ki lehet. Viszont azt ki kell! 

- Arra a vonatra nem lehet felülni, hogy majd holnap. Csináld, amit érzed, hogy csinálnod kell. Fel kell fogni, hogy értéke van az időnek, amiben létezünk. Az életet élni kell, és nem várni valamire – jelentette ki egy korábbi beszélgetés során a rekorder.

Rakonczay Gábor április 3-án, csütörtökön látogat Debrecenbe, az oDEon Színház pódiumán, egy közönségtalálkozó keretében számol be az óceánátevezés közben szerzett benyomásairól, tapasztalatairól. A 18 órakor kezdődő eseményt a T5 Media Agency és a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar közösen szervezi. 

Fenyves Veronika, a GTK dékánja elmondta: nem is volt kérdés számukra, hogy a kezdeményezés mellé állnak, hiszen minden egyetemi polgár sokat meríthet abból, amit Rakonczay Gábor az elmúlt évek során véghez vitt.

- A Gazdaságtudományi Kar számára kiemelten fontos, hogy az egyetemi polgárok olyan inspiráló személyiségekkel találkozhassanak, akik saját határaikat átlépve érnek el kimagasló eredményeket. Rakonczay Gábor expedíciója nemcsak fizikai teljesítmény volt, hanem komoly stratégiai gondolkodást, előrelátó tervezést, felelős döntéshozatalt és folyamatos alkalmazkodást is megkövetelt – ezek pedig olyan készségek, amelyek a gazdasági életben is elengedhetetlenek. Ez az esemény így nem csupán egy élménybeszámoló, hanem egy különleges lehetőség arra is, hogy a résztvevők új nézőpontból ismerkedjenek meg a célkitűzések megvalósításának folyamatával, a kihívások kezelésével és a személyes fejlődés útjával. Hiszünk abban, hogy az ilyen találkozások hozzásegítenek bennünket egy nyitottabb, motiváltabb és tudatosabb közösség építéséhez. Az egyetem szellemiségével összhangban – ahol a tudományos kiválóság mellett a sportnak, az egészséges életmódnak és a közösségformálásnak is kiemelt szerepe van – különösen fontosnak tartjuk azokat az alkalmakat, amikor az oktatás és a sport találkozik. Rakonczay Gábor története amellett, hogy inspiráció, tanulási lehetőség is: rávilágít arra, hogy a fizikai és a szellemi kihívások leküzdése egymást erősítve vezethet tartós sikerhez - fogalmazott Fenyves Veronika.

Az eseménnyel kapcsolatos részletek az alábbi linken találhatók: https://www.facebook.com/events/900672561953099
 

Sajtóközpont