Ötödik alkalommal nyerte el a legjelentősebb nemzetközi mezőgazdasági kereskedelmi szövetség, a GAFTA tanúsítványát a Debreceni Egyetem Agrárműszerközpontja.
A skandináv, a délszláv és a magyar kézilabdakapus-kultúra találkozott a Debreceni Egyetem egyedülálló konferenciáján, melyet csütörtökön tartottak az egyetem Sporttudományi Oktatóközpontjában.
Konzervációbiológiai kutatásaival nyert a Természettudományi és Technológiai Kar Ökológiai Tanszékének munkatársa, Radócz Szilvia a Stephen W. Kuffler Alapítvány nemzetközi pályázatán.
A nemzetközi tapasztalatcserén a közös kutatási területek megtalálása, valamint a hallgatók és oktatók nemzetközi mobilitása is téma volt a CARPE konzorcium vezetőségi ülésén, amelyet a Debreceni Egyetemen tartott a testület.
Tizennégy ország szakembereinek szervezett nemzetközi vadászati és vadgazdálkodási konferenciát november 10-12. között a Debreceni Egyetem.
A helyes étrendről, a diétákról és az azokhoz kapcsolódó tévhitekről hallhatnak érdekességeket az érdeklődők a Science Café soron következő előadásában.
Díjakat, elismeréseket adtak át, és bemutatkozó előadást tartottak a Debreceni Egyetem új akadémikusai a DAB Székházban a Magyar Tudomány Ünnepe debreceni nyitóünnepségén.
Ketten is kitüntetéses doktori címet vehetnek át a Debreceni Egyetem hagyományos őszi doktoravató ünnepségén, amelyen doktori fokozatokat és habilitált doktori címeket, valamint díszdoktori kitüntetéseket és az intézmény elismeréseit is átadják.
Az ismerőseinknek gyakrabban hangoztatjuk, ha nem értünk velük egyet – derült ki a Debreceni Egyetem kutatójának, Koczogh Helgának udvariassági vizsgálataiból.
A jelenségek okait vizsgáló tudomány kerül fókuszba az idei programsorozaton. November 30-ig tucatnyi előadást hallhatnak az érdeklődők, és a hagyományoknak megfelelően az idei programsorozat is doktor- és díszdoktoravató ünnepséggel zárul a Debreceni Egyetemen.
A Debreceni Egyetem Víz- és Környezetgazdálkodási Intézetének tudományos segédmunkatársa, Riczu Péter nyerte el idén a Wolfgang Kessler-díjat doktori kategóriában.
A szerves kémia területén végzett kiemelkedő munkásságáért Bruckner Győző-díjat kapott Bokor Éva, a Debreceni Egyetem Szerves Kémiai Tanszékének adjunktusa.