A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara, valamint az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság telephelyein a hallgatók mellett gyakori látogatók az egyetem, illetve a város óvodásai is. Hétfőn a Böszörményi úti campuson a mezőgazdaság múltjával és legmodernebb technológiáival ismerkedhettek a legkisebbek.
A Debreceni Egyetemen 2024 óta alkalmazzák a Da Vinci robotsebészeti rendszert. Az azóta eltelt időszakban több mint 1200 általános sebészeti, nőgyógyászati, mellkassebészeti, fül-orr-gégészeti és urológiai robotasszisztált beavatkozást végeztek az intézményben. Az eddigi operációk tapasztalatairól, valamint a robotsebészetben rejlő oktatási és kutatási lehetőségekről számoltak be a szakemberek az egyetemen rendezett fórumon. A rendezvény keretében az érdeklődő hallgatók és rezidensek ki is próbálhatják a robotsebészeti szimulációs rendszereket.
Munkahelyi jóllét, avagy mitől lehetünk jól a munkában, mi befolyásolja ezt és hogyan változnak az ezzel kapcsolatos igényeink és elvárásaink? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ Pelyák Lejla, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának PhD-hallgatója az intézmény kötetlen tudományos sorozatának legközelebbi rendezvényén.
A Debreceni Egyetem HÖK-elnökét, Németh Kevint választotta meg a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának Közgyűlése a szervezet következő elnökének. Az október 10-én, szombaton tartott közgyűlésen döntöttek a következő elnökségről, amelynek tagjai 10 felsőoktatási intézményből érkeznek.
A Debreceni Egyetem (DE) adott otthont a Dante Alighieri Budapesti Egyesület és a DE Bölcsészettudományi Kar Olasz Tanszékének szervezésében a Dante Fesztivál debreceni eseményeinek. A program keretében október 9-én, pénteken kiállítás, könyvbemutató, valamint konferencia várta az érdeklődőket az egyetem Főépületében.
Sikerrel zárták a hétvégét a Debreceni Egyetem labdarúgói és férfi futsalosai. A jégkorongozók egy győzelemmel és két vereséggel távoztak Erdélyből, kikaptak a kosárlabdázók és a női röpisek.
A túlsúly és a 2-es típusú diabétesz kezelésében már gyermekkorban is elérhetővé váltak a felnőtteknél eredményesen alkalmazott GLP-1 analóg gyógyszerek, a terápia jelenleg már 6 éves kortól, egyelőre anyagi támogatás nélkül alkalmazható. Többek között a kezelés előnyeit és hátrányait is megvitatják a szakemberek a Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetológiai szekciójának tudományos ülésén. A csütörtökön kezdődött háromnapos konferencián az új terápiák mellett az 1-és és 2-es típusú diabétesz késői szövődményeiről és a megelőzés fontosságáról is szó esett.
Mi történik akkor, amikor a hagyományos antibiotikumok már csődöt mondanak? A válasz a baktériumfaló vírusokban, vagyis a bakteriofágokban rejlik. A Debreceni Egyetemen az alapkutatástól a gyógyszertechnológiai formulációkig felépült multidiszciplináris ökoszisztéma ma már az antibiotikum-rezisztencia globális kihívására keres választ. Részletek a DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos sorozatának legújabb riportjában.
A klímaváltozás okozta egyre súlyosabb mezőgazdasági kihívások, valamint az ezekre adható innovatív válaszok álltak a Debreceni Egyetemen megrendezett XXI. Tiszántúli Agrártudományi Napok középpontjában. A szakemberek szerint az aszály, a csapadékhiány és a hőhullámok már most alapjaiban átalakítják az agráriumot, ezért a jövőben a mesterséges intelligencia, a digitalizáció, a precíziós gazdálkodás és a vízgazdálkodási fejlesztések jelenthetik a versenyképes és fenntartható termelés kulcsát.
Gróf Klebelsberg Kuno halálának évfordulója alkalmából koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott az egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter Főépület előtt álló szobránál a Debreceni Egyetem. Az ünnepségen Fenyves Veronika oktatási elnök beszédét követően egyetemi és városi vezetők, valamint helyi intézmények képviselői helyezték el a tisztelet virágait.
Tudományos együttműködésről szóló megállapodást kötött a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, valamint a Hanoi Jogi Egyetem. A dokumentumot Szikora Veronika dékán és Nguyen Ba Binh rektorhelyettes írta alá.
Szakmai továbbképzést szervezett a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar és a Debrecen Business Service Centers a Hajdúböszörményi és a Berettyóújfalui Tankerületi Központ, valamint a hozzájuk tartozó gimnáziumok vezetői számára. A program révén naprakész és gyakorlati ismereteket szerezhettek az üzleti szolgáltató cégekről, amelyekkel a pályaválasztás előtt álló diákokat segíthetik.